Pontosan hetven éve, 1944. június 6-án indult meg a szövetségesek normandiai offenzívája, mely során az angolszász erők sikeres partraszállást hajtottak végre a nácik által megszállt Franciaország területén. A Rommel német tábornok által „leghosszabb napként”, a brit stratégák által pedig „D-nap” fedőnéven emlegetett nap sorsdöntő jelentőséggel bírt a második világháború folytatása szempontjából.
Miután a nyugati szövetségesek az 1942.es év során fokozatosan kiszorították a tengelyhatalmak erőit Észak-Afrikából, az angolszász államokban előtérbe került egy kontinentális partraszállás terve. Churchill és Roosevelt először 1943 januárjában, Casablancában tárgyalt egy újabb nyugati front megnyitásáról, majd augusztusban meghatározták az invázió helyét és idejét – Franciaország, 1944. május – is. A következő hónapokban a szövetségesek számos új harci eszközt – például kétéltű tankot, vagy az úgynevezett Krokodilt – fejlesztettek ki, hordozható, az invázió során könnyen felépíthető kikötőt terveztek, és tucatnyi hadgyakorlatban szimulálták a partraszállás várható körülményeit. Az invázió irányítását Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok, a szövetséges erők legfőbb parancsnoka kapta meg, a szárazföldi hadműveletek vezetőjének pedig Bernard Montgomery brit tábornokot jelölték ki.
A náci Németország katonai vezetői is tisztában voltak azzal, hogy a szövetségesek a Szovjetunió tehermentesítése érdekében egy új front megnyitására törekszenek, és azt valahol Franciaországban próbálják majd megnyitni. Hitler – éppen a várható támadás miatt – a francia partok védelmével egyik legtehetségesebb tábornokát, Erwin Rommelt bízta meg. A tervezett invázió méreteiről képet adhat, hogy június elején már 2,9 millió szövetséges katona állomásozott a Brit-szigeten, mely mintegy 1500 tank, 10 000 motoros jármű, majdnem 10 000 harci repülő és 1500 hajóból álló flotta segítségével akarta végrehajtani a világtörténelem legnagyobb katonai hadműveletét. Bár a szovjet háborúban meggyengült német hadsereg alacsonyabb, létszámmal, „mindössze” 1 millió katonával várta a támadást, helyzeti előnye kiegyenlítette a szövetségesek számbeli fölényét.
A májusra tervezett hadművelet végül június elejére tolódott át. A szövetségesek az első napokban Dovernál – Patton amerikai tábornok vezetésével – egy „ál-invázió” szervezésébe kezdtek, hogy elhitessék a németekkel, a La Manche-csatorna legkeskenyebb szakaszán indítják majd meg az inváziót. Ez a partraszálláskor döntően esett latba, mivel Hitler megtiltotta Rommel számára, hogy átcsoportosítsa csapatait, így a brit–amerikai erők később sikeresen építhették ki állásaikat az európai kontinensen. Június 4-én aztán az előkészületek során váratlan fordulat következett be, mert napokig tartó rossz idő, hatalmas hullámzás és szélvihar köszöntött a La Manche csatornára. Hosszas mérlegelés után, június 6-án reggel 6 óra 20 perckor Eisenhower úgy döntött, kockáztat, és megindította a sorsdöntő támadást. Paradox módon – e váratlan döntés folytán – még az időjárás is a szövetségeseket segítette.
A június 6-án reggel induló invázió nem csak azért lepte meg a németeket, mert az időjárás viszontagságai alapján azt kivitelezhetetlennek tartották, hanem azért is, mert a Calais-Dieppe partvonallal szemben a szövetségesek Normandiában, Cherbourg és Caen városa között indítottak támadást. A brit, amerikai és kanadai erők öt pontot – Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword – jelöltek ki a partraszállásra, és a nap végéig mintegy 55 000 katonát, 7000 járművet és 7500 tonna ellátmányt szállítottak át a csatorna túlpartjára.
A gyenge német ellentámadás, és a légifölényt kialakító szövetséges légierő támogatása miatt az inváziós csapatok nem szenvedtek súlyos veszteséget. Bár az akció sok szempontból elmaradt a várakozásoktól – a tervezett hadosztályok, járművek és ellátmány fele Angliában maradt, Caen városát pedig nem sikerült elfoglalni – alapvető célkitűzéseit elérte, ezzel – Churchillt idézve – mégis a „háború végének kezdete” lett.
A partraszállást követő napokban a szövetségesek által elfoglalt területek egyre szélesedtek, így újabb és újabb hadosztályok kelhettek át Európába, és az angolszászok lassan érvényesíthették erőfölényüket a hitleri Németországgal szemben.
Az 1944. június 6-án végrehajtott normandiai partraszállásnak döntő szerepe volt a náci birodalom erejének megroppantásában, az ott harcoló katonák hősiessége révén a második világháború – a szövetségesek győzelmével – már 1945 tavaszán befejeződött.
Tarján M. Tamás
Forrás: Rubicon
A történelmi fotók forrása: ROBERT CAPA és INDEX.HU
