Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

október 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Na jó, hát akkor itt fogunk élni...

2014.07.03. 03:48 csú

Megáll az idő.PNG„Jó, hát akkor itt fogunk élni.” Egyre többször hallom, olvasom ezt a mondatot ilyen-olyan ismerőstől meg ismeretlentől mostanában. Politizálós beszélgetésnek és írásoknak lett ez kelléke. Lezárása leginkább, afféle summázat. Nemrég Esterházy Péter is ezt használta, mikor közéletről kérdezték, tán akad, aki azt hiszi, Esterházyt idéz. Pedig idézett ő is. A mondat a „Megáll az idő”-ben, Gothár és Bereményi klasszikus filmjében hangzik el, hogy világos legyen a szövegkörnyezet, ha valaki kihagyta volna: 1956. november 5-e van, anya áll a két gyerekkel az ablaknál, az utca lángokban, az apa menekül, Nyugatnak tart, magára hagyja a családot éppen. Az anya mondja a gyerekeinek. Vagy magának. De leginkább csak úgy, leíró jelleggel, szenvtelenül. Akik mostanában mondják, azoktól is ilyennek hangzik.

„Itt fogunk.” Hogy hol, ennek kapcsán van egy visszatérő dilemmánk ennél a lapnál, ide tartozik, ezért is avatom be az Olvasót. Négy éve, hogy Heti Abszurd címen indítottunk rovatot, ódzkodtam tőle akkor erősen: mégsem történhet annyi hülyeség ebben az országban, hogy minden egyes héten megtöltse ezt a felületet. De ezzel a rovattal eddig más baj volt. Hogy mit hagyjunk ki a hétről hétre előálló hülyeségrengetegből, arról kellett állandóan vitatkozni. Mostanság már másról. Hogy hol ér véget az abszurd és hol kezdődik az aljasság. Abszurd-e, hogy mindenféle hatásvizsgálat nélkül kiszolgáltatják az országot harminc évre (Paks), avagy ez vegytiszta gazemberség? Van-e még megmosolyogtató abban, ahogyan a miniszterelnök nemzeti érdekvédelemnek adja el az európai blamázst (Juncker), hogy róla – és ezért kicsit rólunk is – már csak úgy írnak, hogy „autoriter pária” (Reuters)? A civilek ledózerolása (Kehi vs. Norvég Alap), az újsághír alapján magánvállalkozásra küldött adóhivatal (RTL), a kormánybiztosnak (Vajna) átjátszott szerencsejáték-üzlet után egyetlen törvénymódosítással odalopott újabb milliárd – ezekről vajon szabad- e még abszurdként írnunk? Vagy új rovatcím kell az ilyennek? Heti Bűn, ilyesmi?

„Itt fogunk élni.” Ez az élés, hogy akkor most, mégis, hogyan, ez alakul érdekesen. Aki Bereményit sose idézte, az elment már innen. Tudjuk. Aki meg idézte valaha, az kétféleképpen tesz, ahogyan én látom. Az egyik része gettóba zárja magát. Behúzódik a falak mögé, amelyek – még – kultúrából épülnek itt. Nyilván elsősorban fővárosi, de mindenképpen városi jelenség, hogy kis szigetországok épülnek a nagy országon belül. És ezek a magyar országok még diplomáciai kapcsolatban sincsenek Magyarországgal, inkább tűnik úgy, hogy hadban állnak a hivatalossal. Kissé belterjes, de legalább barátságos ezeknek a kulturális zárványoknak a világa: kedvesen bólintanak egymásra az emberek a Vígszínházban, meg Pintér Bélánál, hiszen még a Nemzetiből ismerik egymást. Ugyanazokat az írókat veszik, ugyanazt a filmet nézik, ugyanazt like-olják a Facebookon, ugyanazon hőbörögnek – és ugyanabban reménykednek. A fennállóval szemben színes és míves ellenkultúra épül, ha már színes és míves ellenpolitika per pillanat nem mutatkozik, hát ez is megteszi. Következik ebből, hogy az egyszer majd bizonyosan kiserjedő ellenpolitikának minden bizonnyal ebben az ellenkultúrában kell gyökereznie, máshogyan tudniillik nem fog menni. Még az is lehet, hogy a régóta várt új szereplői is itt, a kulturális terek környékén keresendők.

De vannak más módozatai is ennek az élésnek, mintha kezdene duzzadni azoknak tömege is, akiket némi történelmi áthallással, nevezhetünk kiegyezőknek is. Nem az 1867-es, hanem az 1957-es értelemben. Nem a deáki, hanem kádári jelleggel. Mert nem bölcsen, hanem kényszerből kötögetik a maguk kis kompromisszumait ezzel a rezsimmel. Állásért, megbízásért, békénhagyásért cserébe. Meg némi készpénzért, persze, ami, lássuk be, elengedhetetlen feltétele az „itt élésnek”. Ítélkezni senkinek nincs joga felettük, akiket én ismerek közülük, nem boldogok ettől. És van is mire hivatkozniuk: hogy egyáltalán nem látszik ennek a vége még, és hogy az csináljon forradalmat, akinek van hozzá elég bevétele. A kiegyezők hátrébb léptek már, a közöny és a beletörődés felé. És mást idéznek a „Megáll az idő”-ből, az ’56-ban hátrahagyott gyerekek pótapját (Őze Lajost), aki a börtönből visszatérve fogalmazza meg, hogyan fognak ők itt élni: „mindenkinek igaza van, még a szar is le van szarva”.

Jó. Hát akkor?

Gál J. Zoltán

Vasárnapi Hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr746451803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.