Azt azért nem képzeltük volna, hogy Debrecen pökhendi urainak tágra nyílt szemébe éppen Munkácsy Mihály jámbor képű Krisztusa mutat majd fityiszt. Az a maroknyi és erőtlen ember, akit a cívisvárosban ellenzékinek hívnak, eddig hiába rázta az öklét, mit sem ért. Debrecen népe nem volt hajlandó csalódni Kósa Lajosban. Tőle bármit elfogadtak, neki mindent megbocsátottak. S most tessék.
Ott van az a rongyokba öltözött ember azon a divatjamúlt olajfestményen, és a maga szelíd módján hatalmas erőt képvisel, méghozzá Kósa Lajossal szemben.
Pontosabban szólva: nincs ott. Hiszen elvitték. A Déri Múzeumból Kanadába vitték Krisztust, aki ennek ellenére Debrecenben maradt, mert Debrecen lakossága szereti a Munkácsy-trilógiát, és ragaszkodik hozzá. Krisztus most úgy van jelen, hogy nincs ott, és erősebb a jelenléte, mint valaha. Ki érti ezt?
A polgármester biztosan nem, különben nem nyilatkozta volna azt a meggondolatlanságot, hogy a Munkácsy-trilógia ügyét ő a maga részéről lezártnak tekinti. Ah! Lezártnak tekinti! Most tekinti lezártnak az ügyet, éppen most, s nem veszi észre, hogy az ügy éppen most kezdődik.
Debrecenben ugyanis a trilógia megcsonkítása miatt röpke egy hét alatt villámgyorsan egy platformra került a fideszes és a nem fideszes lakos, és az emberek egymást túlharsogva szidják Kósa Lajost és a kormányt. Gondoljon bárki bármit Munkácsy művészetéről, Debrecen számára a trilógia nagyon fontos érzelmi kérdés. Akkor is fontos, ha sokan tisztában vannak vele: a trilógia az országhatárokon kívül üzletileg jóval kevesebbet ér és művészetileg jóval kevesebbet számít, mint idehaza.
Ám Debrecenben furcsa módon ez még növeli is az értékét: lám, itt van ez a három bibliai kép, másoknak nem jelentenek semmit, a léha külföld szemében ezek a képek nem fontosak, de nekünk, magyaroknak, igenis nagyon sokat érnek.
Magyar festő festette a magyar Krisztust a magyar Golgotára. És ezt a magyar trilógiát nem mentette meg Kósa Lajos, ezt a három képet hagyta a sorsára a magyar kormány.
Debrecen fideszes urai aligha értik, hogy a cívis polgárok szemében valami jóvátehetetlen történt: sérült az a hit, hogy az urak mindenhatók. Az urak pár nap alatt módosítanak komplett törvénykönyveket, az urak játszva összeszednek milliárdokat ilyen-olyan falu végi stadionokra, de lám, egy nemzeti kincsnek tekintett mű esetében jogszabályi hiányosságokra és anyagi nehézségekre hivatkoznak.
Ezt még az elvakult debreceni fideszes sem veszi be, nem véletlen, hogy a debreceni Fidesz bőszen hallgat. Azt nem merik kimondani, hogy elkúrtuk, hát nem mondanak inkább semmit, és az ügyet lezártnak tekintik.
Pedig a hallgatás ebben az esetben bűnösen rossz taktika. A debreceni választókat Kósa Lajos arra trenírozta, hogy ő mindent elintéz helyettük. Amikor pár évvel ezelőtt megérkezett Debrecenbe a trilógia harmadik darabja, az örömködő Kósa Lajost ellökdösni sem lehetett volna a kamerák elől. De most, hogy a trilógia harmadik darabját visszavitték, Kósa Lajos elbujdokolt, messze elkerülte a múzeumot.
A városvezetés nem volt ott, amikor a debreceniek Krisztusát elvitték, a kormány nem akadályozta meg, hogy a debreceniek Krisztusát elvigyék, és ez sokba fog még kerülni Debrecen urainak. De persze nem pénzben. A fideszes urak ott rontották el, hogy azt hitték, ez a Krisztus is csak pénzkérdés, mint az ő világukban megannyi minden. S most nem értik, hogy mi történt.
Hát hiszen hogyan is értenék?
KÁCSOR ZSOLT
NÉPSZABADSÁG
