CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szombaton, a roma holokauszt emléknapján, Csepelen avatják fel a cigányság első komplex intézményét

2014. július 31. 04:12 - csú

Romaház.PNGCsepelen, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján, avatja fel Áder János köztársasági elnök a Roma Polgári Tömörülés által létrehozott, a cigányság első komplex intézményét.

A Roma Polgári Tömörülés saját forrásból és magánadományokból, állami és önkormányzati, illetve pályázati támogatás igénybevétele nélkül, civil kezdeményezés és összefogás eredményeként hozta létre a főváros XXI. kerületében azt a komplex, a cigány kultúrát, történelmet, holokausztot és a hagyományos mesterségeket is bemutató központot, amely Magyarországon és Európában is egyedülálló intézményként tölti be küldetését.

Az RPT azzal a küldetéstudattal hozta létre egyedülálló intézményét, hogy az méltó helyet és lehetőséget adjon a holokauszt cigány áldozatai előtti tiszteletadásra is.

Az intézmény fotók, filmek, dokumentumok, tárgyak és egy interaktív honlap segítségével ismeretei és mutatja be a cigányság történelmét, kultúráját, valamint a népcsoport és az emberiség legszörnyűbb tragédiáját, a pharrajimost a holokausztot.

Makai István, az intézmény alapítója, a Roma Polgári Tömörülés elnöke a Cigány Történeti – Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központról a holokauszt nemzetközi emléknapjára utalva így nyilatkozott: „Ez a hely kegyelet és tiszteletadás azok emléke előtt, akiknek életét erőszakos módon, egy gyilkos eszme szellemiségét követve szakították meg. Az utókor főhajtása a mártírok, az ártatlan véráldozatok, az elhurcoltak előtt. Milliók lelke figyelmeztet minket: nem elég kimondanunk, hogy soha többé, tennünk is kell érte! Emlékezni és emlékeztetni mindannyiunk közös felelőssége, mert az Ember múltja és jelene alakítja az Emberiség jövőjét. Nem lehet elhazudnunk múltunk, eltitkolnunk történelmünk, mert a némaság keserű fájdalma sajgó lelkünkön üt további sebeket. Bátor szembenézésre van szükség, még ha az fájdalmas és szégyenletes is. Hitet és fényt kell vinnünk, hogy legyőzzük a sötétséget, amely sokszor a tudatlanságból, az emberi gyarlóságból fakad. Ismernünk kell embertársainkat, közös kultúránkat, gyökereinket, hogy lebontsuk az előítélet falait, ezáltal befogadók és ne kirekesztők legyünk. Egyéni sorsok és egyéni felelősségek formáljak társadalmunk, de tartalmas és értékes jövőt csak közös összefogással, erkölcsileg is megtisztult alapokra lehet építeni. A vészkorszak borzalmai, a hétköznapokban ma is fellelhető diszkrimináció sötét leple az Emberiség jövője érdekében arra figyelmeztet minket: annak tudatában éljünk és cselekedjünk a mindennapokban, hogy múltunk közös lesz a jövőben is.”

A teljesen felújított épület megnyitóján nem csak az intézményt avatja fel a diplomácia testületek, a történelmi egyházak vezetőinek jelenlétében Áder János államfő és Makai István, az RPT elnöke, hanem leleplezik a roma holokauszt áldozatainak márványból készült emlékfalát is, és az állami vezetők és a roma civil szervezetek képviselői a népirtás 70. évfordulójának és a nemzetközi emléknap tiszteletére elhelyezik a kegyelet koszorúit is.

Hidvégi-B. Attila

Forrás: ROMNET.HU

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr936560217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása