Aki nem hiszi, hogy a korrupció beteríti a politikát, sétáljon végig – már ha beengedik egyáltalán – a parlamenti parkolóban: tucatjával fogja látni az olyan árkategóriájú autókat, amelyeknek a megvásárlására nem elég a képviselői fizetés. Nézze meg, milyen házban él például Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal, Kósa Lajos, és vesse össze az ingatlanok értékét a nevezettek adózott jövedelmével.
Esetleg – miközben számolgatja, hogy vonaljegyet vegyen inkább (350 Ft) vagy két kiflit meg egy zacskó tejet (300 Ft) – kérdezze meg, csak úgy kíváncsiságból, hogy mennyibe kerül egy út repülővel, dubaji átszállással, Rolling Stones-koncerttel, hotelszobával a kies Új-Zélandra. Aztán gondolkodjon el azon, jogszerű és etikus-e, ha egy kormánytagnak néhány év alatt közel milliárdos magánvagyona keletkezik abban a vállalkozásban, amely szinte kizárólag a kormány megbízásaiból él.
Korrupció-e, ha a leginkább korrupcióval fertőzött ágazatban egy kartellezésben, vagyis a közösség megkárosításában vastagon érintett, szintén az állam emlőin lógó cégecske tulajdonosa annyit tud félretenni, hogy abból a miniszterként dolgozó kisfia százhatvan milliós luxusházat vásárolhat, természetesen medencével, hogy méltó környezetben fogadhassa külföldi partnereit?
„Sokan érzik ma úgy, hogy a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat, és szétesik a korrupciótól. Állami és kormányzati szervezetek maffiaszerű működését halljuk és tapasztaljuk” – írta 2010-ben egy akkor még morális rendszerváltással haknizó párt a választási programjában. Négy évvel később – látva, hogy csak a nagyságrend változott, méghozzá minőségekkel – azt mondhatjuk: a megállapítás örökérvényű, az alaptörvény gránitjába is bevéshették volna. (nol.hu)
