CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szórják a pénzt, új céget, egyesületet hoznak létre, emelik a cégvezetők bérét Csepel fideszes városvezetői

2014. december 18. 06:00 - csú

werner_peter_ok.PNGElőhang a most következő Szent Imre téri  tudósításhoz:

Werner Péter, a Csepeli Városgazda Zrt vezérigazgatója annyira jól dolgozott, hogy „közös megegyezéssel”, 2015. január 5-i hatállyal meg is válnak tőle, annak ellenére, hogy szeptember 25-én még 2019-ig bízták meg a gazdasági társaság vezérigazgatói feladatainak ellátásával. Természetesen kifizetik az egy hónapra jutó átlagkeresetét és 35 nap felmondási időre eső munkabérét is;

Dől a lé Csepelen a fideszes vezetésű önkormányzatnál, ahol

osztódással szaporodnak a szervezetek …

A részletekről mindjárt, itt:

Nem irigylem a csepeli önkormányzat ellenzéki képviselőit. Mármint a felelősen gondolkodó, képviselői munkájukat komolyan vevőket, azokat, akik nem mindig az igen gombot nyomják meg, azokat, akik az ülések megkezdése előtt egy órával, vagy csak a helyszínen ismerik meg a polgármesteri javaslatokat. A többséget alkotó fideszesekkel nem foglalkozom, hiszen nekik, tapasztalataim szerint, csak egy feladatuk van: végrehajtani a testületi ülések előtti frakció megbeszélések (ha vannak egyáltalán) döntéseit, azaz nyomogatni az igen gombot. Így volt ez az előző 2010-2014 közötti időszakban, s úgy látom, most sincs másképp. A december 16-i képviselő-testületi ülésen történtek legalábbis ezt igazolják.

000-2 Borbély-Németh_2.pngA csepel.hu-n december 17-én reggel közölt tájékoztatás is alátámasztja véleményemet. Szerintem Németh Szilárdhoz hasonlóan Borbély Lénárd sem vette és veszi komolyan a testületi ülést. Határidő után ment ki a meghívó, az előterjesztések az utolsó pillanatban kerültek fel az önkormányzat honlapjára, nehogy a képviselők érdemben fel tudjanak készülni. Az ülés előtt három órával bővítették 23-ról 34-re a napirendek számát, a 11 napirendet sürgősséggel terjesztették elő, volt, amit az ülés előtt 42 perccel írt csak alá a jegyző. Az utólag beterjesztett 14 írásos anyag több mint 120 oldalt tett ki, legény legyen a talpán, aki a javaslatokat szakmailag véleményezni tudja.

A csepeliek érdeklődésére számot tartható napirendekből az alábbiakat emelem ki:

1) Több, a Csepeli Városgazda Zrt-vel kapcsolatos, sürgősséggel előterjesztett döntés született:

>  november 27-én(!) jóváhagyták Werner Péter vezérigazgató október 1-december 31 közötti időszakra szóló prémiumfeladatait, most, december 16-án úgy döntöttek, hogy már el is végezte, ezért a háromhavi bérének megfelelő prémiumot, 1,7 millió forintot december 22-ig, hogy megvehesse a karácsonyi ajándékokat, ki is fizetik részére. Fantasztikus! A vezérigazgató közel három hete tudta meg mit kellett volna csinálnia október 1-től, s az év végéig szóló feladatot már abszolválta is. (Egyébként október 10-én kifizették részére az év első kilenc hónapjára járó, kilenc havi bérének megfelelő 5,2 millió forint prémiumot is);

> Werner úr annyira jól dolgozott, hogy „közös megegyezéssel”, 2015. január 5-i hatállyal meg is válnak tőle, annak ellenére, hogy szeptember 25-én még 2019-ig bízták meg a gazdasági társaság vezérigazgatói feladatainak ellátásával. Természetesen kifizetik az egy hónapra jutó átlagkeresetét és 35 nap felmondási időre eső munkabérét is; 

> megválasztották a Csepeli Városgazda Zrt. új vezérigazgatóját, Pintér István személyében, a 2019. október 30-ig tartó időszakra, 850.000 Ft/hó személyi alapbérrel, 50 %-os prémiummal;

> majd rögtön ketté is választották az önkormányzat egyszemélyes gazdasági társaságát, csökkentették a frissiben megválasztott vezérigazgató feladatait. Megmaradt a Csepeli Városgazda Zrt, immár Pintér István vezetése alatt, a Városfejlesztési Osztályból önálló Kft-t hoztak létre, Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. néven, 30 milliós törzstőkével. Van pénz. A cég ügyvezetője, Süle László Csaba lett, havi 850.000 Ft személyi alapbérrel és éves alapbére 50 %-ának megfelelő „teljesítménybérrel”. Süle úr egyébként korábban Németh Szilárd csatornázással kapcsolatos „polgármesteri megbízott”-jaként (csepel.hu, közmeghallgatási jegyzőkönyv, 2013. február 20.), később a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnökeként is (www.bpv3.hu) tevékenykedett.

vida_istvan-221.png2) Ezek után már nem lehetett kihagyni az önkormányzat másik cége, a Csepeli Városkép Kft. ügyvezetőjének, Vida Istvánnak a béremelését sem, akinek „csak” 250.000 Ft/hó béremelés, illetve 50 %-os prémium „jutott”.

3) A testület szigorította az önkormányzati lakások bérbeadásának feltételeit, befagyasztotta a lakbéreket. A befagyasztás a „2012. évi szinten” történt, ami egyébként jóval magasabb a 2009. évi, illetve a környező kerületekben jelenleg is fizetendő lakbéreknél. Fontos döntés, hogy felülvizsgálják az önkormányzati lakások elidegenítésének feltételeit, további kedvezményeket akarnak bevezetni, ami azzal a veszéllyel járhat, hogy a szociális feszültségek növekedése ellenére csökken az önkormányzati lakások száma, ezzel az önkormányzati vagyon.

4) A képviselők úgy döntöttek, hogy a kerületben működő 46 sportegyesület mellé létrehozzák a 47.-et is. Érthetetlen az egyelőre kidolgozásra ítélt javaslat, hiszen több neveléssel, tömegsporttal foglakozó egyesület van a kerületben, amelyek sok ezer csepeli gyerek részére biztosítanak sportolási lehetőséget, de teljesítik utánpótlás nevelési feladataikat is. Az ellenzéki képviselők óvatosságra intő kérdésein kívül az sem számított, hogy az anyagi helyzet sem éppen rózsás, a kormány például jövőre tovább csökkenti az önkormányzatok támogatását. Ez persze azt is jelenti, hogy a már meglévő 46 egyesületre még kevesebb támogatás fog jutni. Lehet, hogy ez volt a cél?

5) Borbély Lénárd polgármester, mindenfajta hatástanulmány, költségelemzés nélkül javasolta a testületnek, hogy szerezzék meg a Csepeli Strandfürdő üzemeltetési jogát. A javaslatból nem derült ki, mennyit fordított eddig az önkormányzat a strand működtetésére, fejlesztésére, de az sem, mibe fog ez évente kerülni a csepeli adófizetőknek, nyereséges, vagy veszteséges vállalkozás lesz-e.

juhasz_gyorgy_dr-sztk-fonok.PNG6) „Kiemelkedik” az előterjesztések közül dr. Juhász Györgynek, az SZTK főigazgató főorvosának „megjutalmazása”. Juhász úr ugyanis azt kezdeményezte, hogy az intézményben a „szakképzettsége szerinti egészségügyi tevékenység”-et is gyakorolhassa, azaz szülész-nőgyógyász szakorvosként rendelhessen az épületben. Borbély úr egyetértett a kéréssel, sőt azt javasolta, hogy részére 6.500 forintos órabér is legyen jóváhagyva. A testület megszavazta a polgármesteri előterjesztést. Csak annyi kifogásom van, hogy ismereteim, illetve az interneten is elérhető dokumentumok szerint, Juhász úr a XIX. kerületben és a XX. kerületi Ady E. utcai Szakrendelőben már gyakorolja szakmáját, azaz szakorvosként is dolgozik. Valószínűsítem, nem ingyen, és ismerve a hazai tradíciókat,véleményem szerint a hálapénz átadását sem tiltják meg ottani betegeinek... Vajon miért maradtak ki ezek a javaslatból? Miért kell, szerintem indokolatlanul, újabb milliót kifizetni az intézmény vezetőjének, miközben az SZTK önkormányzati támogatását az előző négy évben majd 300 millióval csökkentették?

A testületi ülésről megjelent tájékoztatóból kimaradt még egy téma. Takács Mónika, a szocialista frakció tagja kérdezte meg a napirend elfogadása előtt: miért nincs napirendre tűzve a Csepeli Munkásotthon Alapítvány tavaly ősszel jóváhagyott, az idei költségvetésben elfogadott, azóta kétszer módosított 30 milliós támogatás végleges jóváhagyása? A kérdező felhozta Borbély Lénárd választási ígéretét is: „felvirágoztatjuk a Csepeli Munkásotthont”. Az ígéret most is ígéret maradt. Majd jövőre – hangzott el a válasz. De a négy éve, Németh Szilárd javaslatára megvont anyagi és egyéb támogatás, offshorozás, az újabb és újabb ígéretek után ki hisz már az ígérgetőknek? 

Semmi nem változott, csak a polgármester személye. Bár lehet, hogy még mindig Németh Szilárd irányít? Lehet, hogy Borbély úr ezért is kényszerül saját csapat kialakítására,  átszervezésre, új egyesület létrehozására, pozíciók, pénzek osztogatására? Lehet, így akarja a jövőt megnyerni? Nem tudom. A lényeg, ahogy a csepel.hu írja: „fókuszban a polgármesteri program”. Az igazságot és főként a tényeket homályba rejtik, eldugják a csepeliek elől.

V O X

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr996993423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyros Ász András 2015.04.17. 09:38:02

Pintér István....
Simlicska után szabadon, Pintér István egy geci!
Isten irgalmazzon minden halandónak, aki "alattvalóként" kapcsolatba kerül vele!
Nem mellesleg, kérdezném, hogy egy ilyen alak, akinek sem felsőfokú jogi, sem közgazdasági végzettsége nincs, csupán valami ex Zrínyis hóher-bóher, no meg elvégezte a közszolgálati egyetem államigazgatási szakát (mely végzettség egyébként max. a főosztályvezetői pozícióig elegendő), ugyan hogyan lehet, hogy folyton főigazgatói székekben tesped?
Mitől van neki több joga a közszférában dolgozni, mint mondjuk annak a közelítőleg 50 embernek, akit korábban az NFH-tól ilyen-olyan módon elkergetett (elüldözés, kirúgás, ellehetetlenítés stb...)
süti beállítások módosítása