Facebook

Megvan a véleményük

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Gyurcsány Ferenc: európai egyesült államokat szeretnénk

2014.04.13. 18:58 csú

Akkor lehet a világunk sikeresebb, ha nem félünk kimondani, hogy történelmi távlatokban európai egyesült államokat szeretnénk - mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) EP-kampánynyitó rendezvényén, vasárnap Budapesten. A Dk elnöke és EP-listavezetője hozzátette:…

tovább »

Megújulásról és küzdelemről beszélt Bajnai Gordon

2014.04.13. 18:50 csú

Bajnai Gordon szerint a múlt vasárnap elszenvedett választási vereség után a májusi EP-választás lehetőséget ad az Együtt-PM-nek a szépítésre. Az európaiságot akarják képviselni a magyar politikában és Magyarországot Európában. A pártszövetség vezetője  budapesti…

Mesterházy Attila: radikális változások szükségesek az MSZP-ben

2014.04.13. 05:05 csú

Alapvető változásokra van szükség az MSZP-ben - így foglalhatók össze a szocialista választmány szombati zárt ülésén elhangzottak Mesterházy Attila pártelnök és Botka László választmányi elnök beszámolója alapján. Az MSZP az önkormányzati választás után tart…

Kisebb mellény jobb lett volna Németh Szilárdnak és hűbéreseinek

2014.04.13. 04:24 csú

A baloldali pártok csepeli győzelme után, dr. Szabó Szabolcs választási sikerének tegnapi véglegesítését követően kaptuk a következő fotót olvasónktól. Szerinte (koszorúzásnak álcázva)  így fogadta a hírt Németh Szilárd fideszes polgármester,  rezsikommandós, stb... és…

Csepeli lapszerkesztő fotóriportja a Szabadság téri kordonbontásról

2014.04.13. 03:33 csú

A Szabadság téren a hét eleje óta folyamatos a munka: reggel a munkások felépítik a kordonokat a náci megszállási emlékmű talapzata köré, délután a tüntetők lebontják. Pénteken Bárány Tibor, a 21. kerületi Hírhatár főszerkesztője készített fotóriportot a téren…

A Szabadkikötőnél gázolt a HÉV

2014.04.13. 01:23 csú

Gázolt a H7-es, csepeli HÉV Szabadkikötő állomáson, ezért egy ideig a teljes vonalon pótlóbuszok közlekedtek - közölte az MTI. Az 50-60 év körüli férfi a lassan haladó szerelvény alá esett. A katasztrófavédelem veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatásának…

Végeredmény: Szabó Szabolcs legyőzte Németh Szilárdot az országgyűlési választáson

2014.04.12. 12:57 csú

A levélben érkezett szavazatok mai (április 12-i) összeszámolása után is ugyanaz az eredmény, mint ami a vasárnapi választás éjszakáján volt:  Szabó Szabolcs, a kormányváltó baloldali demokratikus pártok csepeli és soroksári jelöltje az április 6-i országgyűlési…

Kiss Péter küzdelme

2014.04.12. 04:56 csú

Kiss Péter, a szocialisták egykori kancelláriaminisztere fölényesen győzött vasárnap Újpesten. Ez emberi és politikai teljesítmény. Kiss Péter most is nagyon messziről indult. Mint egykoron, amikor a nem túl jó emlékű BIT éléről olyan megállapodást tudott kötni Horn…

PASAPARK

2014.04.12. 03:33 csú

- Apú-ú-ú! Mi az a pasa?- A mohamedán országokban a magas rangú katonai és polgári hivatalnok címe.- És a pasa a Pasaparkban lakik?- Akik ott laknak, csak úgy viselkednek, mint a pasák!- A Rogán bácsi is?- Ő most felderítő úton van, ismerkedik a lakásával, meg a szomszédnál…

Elszánt tiltakozók a Szabadság téren

2014.04.12. 02:34 csú

"Itt náci emlékmű nem fog épülni, nem hagyjuk!" - ezt írták fel a Szabadság téren újra felállított kerítés oldalára azok a tiltakozók, akik immár negyedik alkalommal álltak neki, hogy elbontsák az épülő náci megszállási emlékmű köré húzott kordont. Ez történt:

Felborított egy autót a busz Csepelen

2014.04.12. 01:23 csú

A Kölcsey utcában pénteken két autóval karambolozott egy 35-ös busz, az egyik felborult. Két ember megsérült, a sofőrt tűzoltóknak kellett kiszabadítani az autóból. A buszon nem sérült meg senki.

Megvan az MSZP-nek a 20 ezer aláírás az EP-választáshoz

2014.04.11. 15:42 csú

Az MSZP összegyűjtötte az európai parlamenti választáson való induláshoz szükséges 20 ezer aláírást - közölte Gúr Roland, a szocialista párt EP-listájának harmadik helyezettje. Megvan a szükséges 20 ezer aláírás az EP-választáson való részvételhez, de az MSZP…

József Attila: L E V E G Ő T!

2014.04.11. 10:25 csú

A költészet napja alkalmából ajánljuk olvasóink figyelmébe József Attila: Levegőt! című versét     Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.Lelkem nem ily honos.Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,aki alattomos.Sem népet, amely retteg, hogyha választ,szemét lesütve…

A halk szavú, aki legyőzte a csepeli rezsilovagot: Szabó Szabolcs

2014.04.11. 09:49 csú

Akik közelről ismerik, azok halk szavú háttérembernek tartják az Együtt-PM színeiben egyedüliként egyéni mandátumot szerző Szabó Szabolcsot. Kívülről érkezett a politikába, de igazi csepeli lokálpatriótaként, és egy jó csapattal sikeres kampányt vitt végig. Nem kisebb nevet…

Hej, te bunkócska! Ábel Attila a csepeli bunkók csősze?

2014.04.11. 05:55 csú

Többszöri lebukás és kényszerű beismerés után ma már tény: Ábel Attila, Csepel fideszes alpolgármestere, kommunikációs főnöke, a Fidesz kerületi elnöke a gazdája és szerkesztője a csepel.info nevű kerületi Fidesz szócsőnek. Ábel Attila az elmúlt napokban alaposan kimutatta…

Orbán Viktor szerénysége és a nagymama kereke

2014.04.11. 04:24 csú

2014. április 6-án a választók többsége meg akart szabadulni Orbán Viktortól. Orbán Viktor a választás utáni sajtókonferenciáján a 44 és fél-25 és fél arányú különbségre hivatkozva indokolatlannak nevezte a „technikai jellegű” kérdések kommentálását. Nem érdemes…

Sámánok ideje

2014.04.11. 03:45 csú

A választásoknak vége, voltak akik nyertek, voltak akik vesztettek de megdolgoztak érte. Vannak akik most tudják ki miért nyert, de főleg ki és miért vesztett Vannak akik ebből élnek, vannak akik egyszerűen csak mindig tudják a tutit, többségükben persze csak utólag. Ők azok akik…

Gázpisztollyal lövöldöztek Csepelen, a Damjanich utcában

2014.04.10. 18:49 csú

A velvet.hu értesülése szerint gázpisztollyal lőtt rá egy nőre, majd önmagára egy férfi a csepeli Damjanich utcában csütörtökön. A kiérkező mentők kórházba szállították a férfit és a nőt is.  A rendőrség  megerősítette a történteket, és hozzátette: 15.40 körül…

Vörös posztó továbbra is a Csepeli Munkásotthon a jelenlegi polgármester szemében

2014.04.10. 05:55 csú

Jegyzőkönyv a legendás, nagy múltú művelődési, kulturális intézmény tudatos elsorvasztási kísérletéről, a politikai szemellenző működéséről „Igen, ismerem úgy ezt az alapítványt és az alapítvány összes dokumentumát, mint bárki más ebben a teremben,…én ezeket a…

Arrogancia, szószegés cinizmussal Húsvét előtt, húsvét után

2014.04.10. 04:56 csú

A részegítő győzelmi mámor után, szinte másnaposan a Győző első dolga, hogy folytassa a Megszállási emlékmű építtetését. Az most (mint eddig) nem számít, hogy saját írásos ígérete szerint Húsvét utánra kérte az előzetes egyeztetést a legérintettebbekkel, az áldozatok…

,,Nem merem aláírni, és ez a legszörnyűbb" - egy pedagógus levele

2014.04.10. 03:45 csú

Jó a gyerekeknek nálunk./ Kedvük vidám: úttörők. Vígan megsegítjük egymást/ Ebben rejlik az erőnk. /Drága pajtások! Ha bejárnánk/ Ezt a széles föld kerekét,/Sehol több derűs arcot nem látnánk/ Mint az úttörő gyermekekét (Magyar úttörődal a XX. század…