CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Borbély Lénárd menekül, és már azt sem tudja, hogy mit csinál?

2015. április 07. 03:39 - csú

borbely_a_gyanakvo.PNGBorbély Lénárd polgármester menekül a csepeliekkel való találkozások elől – vélelmeztem nem régiben egyik írásomban. (Borbély Lénárd hazudik és menekül, csepeliek.blog.hu, 2015. február 26.) Most átnéztem a 2014. december 17-2015. március 24. közötti időszakról szóló havi tájékoztatóit (csepel.hu), érzékelhető-e valamilyen rendszer vezetői munkájában, illetve a vállalkozói és civil szervezetekkel, a lakossággal való kapcsolatának szervezésében.

A Svábbálon - állításával ellentétben - nem mondott „köszöntő beszéd”- et. Hivatalos közlésétől eltérően nem volt ott a február 25-i koszorúzáson. Borbély a polgármesteri beszámolói szerint 33 alkalommal (kb 58 %) küldött maga helyett valakit egy-egy eseményre. Nem vett részt a Duna-part fejlesztésével foglalkozó szakmai tanácskozáson, a rendvédelmi szervek állománygyűlésein, a Diákolimpián, az általa összehívott kerületi Civil Fórumon, az óvodai szülők részére szervezett találkozón csakúgy, mint a Kerületi Érdekegyeztető Tanács ülésén. A sornak itt még nincs vége…

 

A fenti időszakról (70 munkanapról) szóló ismertetőjében 57 programról számolt be a testületnek, ebből személyesen mindössze 24-en vett részt (~ 42 %). A többségén csak valamelyik alpolgármester vagy más vezető „által képviselve” volt jelen.

Mindez nem mutatja munkája egészét, hiszen sok megbeszélés, egyéb, munkájával összefüggő program teszi még ki, napi munkaidejét.

Havi előterjesztéseiből kiolvasható, hogy a testületi üléseken, a fővárosi közgyűlés munkájában való részvételen, fogadóóráin túl, Rijekában és Kielcében erősítette a testvérvárosi kapcsolatokat. Itthon találkozott óvodavezetőkkel, óvodai pedagógusokkal, nyugdíjasokkal, hárosi bejárást és fórumot tartott, ott volt a március 15-i ünnepségen, a Svábbálon (ahol állításával ellentétben nem mondott „köszöntő beszéd”- et), koszorúzási programokon. (Ez utóbbi esetben is hibás tájékoztatása, mert nem volt ott a február 25-i koszorúzáson.) Karácsony előtt segített az önkormányzat által szervezett ételosztásban, majd év végén, a hivatal egészéhez hasonlóan „közigazgatási szünet” – en volt.

Beszámolója szerint 33 alkalommal (~58 %) küldött maga helyett valakit egy-egy eseményre. Így többek között nem vett részt pl. Csepel Díszpolgára temetésén (bár beszámolójában azt írta), a Duna part fejlesztésével foglalkozó szakmai szimpóziumon, a rendvédelmi szervek állománygyűlésein, a Diákolimpián, az általa összehívott kerületi Civil Fórumon, a Csepeli Művészeti Szemle megnyitásán, a Magyar Kultúra Napjának rendezvényén, az óvodai szülők részére szervezett találkozón, a Csepeli Pedagógiai Délutánon, csakúgy, mint a Kerületi Érdekegyeztető Tanács ülésén. Nem jelent meg, a meghívás ellenére sem, a Csepeli Munkásotthon fennállásának 95. évfordulójára rendezett kiállításon és gálaműsoron.

A fentiek erősítik korábbi véleményemet. Borbély úr alig mozdul ki kényelmes irodájából. Valószínűleg szívesebben reprezentál, biztonságosabban mozog frakciója, politikus társai körében. Menekül a kényes szituációk, a konfliktusok, a valódi szakmai megnyilvánulások elől. (Lásd: testületi ülésen sem volt hajlandó nyilatkozni az M0-ás autóút fizetőssé tételéről, az ittas vezetésével kapcsolatos kérdésekről, vagy a szakmai vita felvállalása helyett baloldali hátteret sejtet az óvodai összevonások ellen tiltakozó szülök összefogásában.) Kerüli a civilekkel, az intézmények érdekvédelmi szervezeteivel való találkozásokat, ütközéseket, a lakossági fórumokon, kulturális programokon való megszólalásokat. Megválasztása óta közmeghallgatást sem tartott a csepeli képviselő-testület. Az általa, eléggé slendrián módon elkészített tájékoztatókban nyoma sincs a vállalkozókkal, a kis- közép és nagyvállalatainak vezetőivel vagy érdekvédelmi szervezeteikkel való találkozásoknak, ami ez irányú tapasztalatainak hiányára, felkészületlenségére is utalhat.

Meglátásom szerint Borbély úr „dokumentált munkája” azt bizonyítja, hogyha van is valamilyen rendszer tevékenységében, nem Ő a „rendszergazda”. Nem is Ő irányít. A háttérben még mindig Németh Szilárd a főnök. 

V O X

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr507342010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása