CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ábel Attila: „terroristák vagyunk”. Kismamáról készít engedély nélküli képet Csepel alpolgármestere

2015. április 28. 05:59 - csú

abel_sapkaban_te_szedd.PNGOlvasónk írja: Ha nem a saját szememmel olvasom, akkor nem hiszem el. A csepel.infóban Ábel Attila, Csepel alpolgármestere azt közli, hogy „terroristák vagyunk” Mit tudnak erről? 

Blogunk úgy tudja, Ábel Attila nem terrorista, csak kissé hazudós és görcsöl a csepel.infón közölt, Így működik a demokrácia című cikkében. Ábel korábbi hazugságáról már jogerős döntést hozott a bíróság. Görcsöt mostanában a csepeli szülők egy részétől kap a városvezető. Azoktól, akik az óvoda-összevonás ellen tiltakoznak. A tiltakozó szülők érvelnek, vitatkoznak, felszólalnak a képviselő-testület ülésein és még tüntetnek is a gyerekekért. Ábel alpolgármester – ezt nagyon nehezen viseli el. Görcsbe rándul, és első felindultságában tilt. Mint az önkormányzati kommunikáció főnöke megtiltja, hogy a szülők részvételével zajló kt-ülésekről tudósítás jelenjen meg a Csepeli Hírmondóban és a csepel.hu - ban. Négy hónapja űzi ezt a játékot…Második felindultságában – a tiltás után – nyomozni kezd. Nem az érveknek hanem az érvelőnek, az édesanyának jár utána. Gyűjti az adatokat,  a szülők közül kit mivel lehetne lejáratni, s közben elfelejti, hogy inkább az agyament tervek mellé kellene „erősítést” keresnie a nyers hatalmi eszközök helyett. 

Vitázni azonban Ábel Attila képtelen az óvoda-összevonásról csak úgy mint

Borbély Lénárd, az ittasan vezető polgármester vagy hűbérese, Morovik Attila alpolgármester. Így aztán Ábel Attila kénytelen beérni a csepel.info nyilvánosságával. Úgy gondolja, ott azt ír, azt mond, azt mutogat, amit akar. És ő akar, nagyon akar. Erőlködik, és közben saját magát is nevetségessé tevő mondatok csúsznak ki a klaviatúrájából. Olyanok, mint amit olvasónk idézett tőle: „terroristák vagyunk” – közli a publikumával. 

Magánügy – hagyhatnánk rá az egészet, de hazudik is a maszekoló Ábel, amikor azt állítja, hogy a szülői ellenállás egyik vezetője, egy négy hónaposan terhes kismama, a társaival együtt az óvoda-felújítások ellen tiltakozik. Nem igaz, ők az óvodák rosszul előkészített, szakmailag megalapozatlan, ezért értelmetlen és káros összevonása ellen tiltakoznak. Az Ábel Attila-féle dolgozatban szereplő további hazugságok megismétlésétől, felsorolásától megkímélnénk olvasóinkat.

Egy megdöbbentő mozzanatra azért felhívjuk a figyelmet. Ábel Attila írása elején azzal büszkélkedik, hogy mocskolódó cikkéhez saját kezűleg készített fotót. A képen Ábel gyűlöletének egyik tárgya, a hivatal öt évvel ezelőtti munkatársa szerepel. Ezzel semmi gond, ő, ha akarja, majd megteszi a szükséges lépéseket. Az Ábel-fotón azonban ott van jól láthatóan a harmadik gyerekével négy hónapja terhes két gyerekes kismama is. Az alpolgármester tudomásunk szerint nem kért engedélyt a kép készítéséhez és publikálásához a várandós édesanyától. Ennek ellenére volt képe hozzá, hogy közölje a fotót. 

Mint megtudtuk, meghökkentőek a kép készítésének körülményei is. Az április 16-i rendkívüli Kt-ülésen Ábel alpolgármesternek nem osztottak lapot, nem volt szerepe, szótlanul ott ült a polgármester balján. A kismama felszólalásánál aztán tűzbe jött, aktivizálta magát, se szó, se beszéd, előkapta a mobilját, és amíg a hölgy beszélt, addig Ábel alpolgármester fotózta őt. Ez már több mint tíz napja történt, de Ábel a csepel.infón most hozta nyilvánosságra az engedély nélkül gyártott képet.

Ábel Attilának a mocskolódásra, mások besározására saját blogjában volt ideje, energiája, de arra már nem, hogy a közpénzen megjelenő, általa irányított helyi médiumokban négy hónap alatt legalább egyetlen tudósítást leadjon, leadasson az alárendeltjeivel a rendkívüli kt-ülésről, az óvoda-összevonást ellenző, tiltakozó szülők álláspontjáról, érveiről. 

Amit az alpolgármester művelt, az persze, nem terror. Van annak pontos megnevezése. Ábel Attilának a csepeliek kérésre és kéretlenül is a szemébe mondják, hogy amit tett a két gyerekes, várandós kismamával, az gyalázat!

anzágo

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr157403956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.04.28. 10:07:51

Jól pofán vágni és ne legyen rá tanú!
süti beállítások módosítása