CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szemfényvesztő sportpályázat: három millió csepeli egyesületeknek, 120 millió Németh Szilárd ötletének

2015. május 12. 05:43 - csú

002-triumviratus_1.PNGA csepeli városvezetés a kerületben működő közel negyven sportegyesületnek összesen 3 millió forintnyi támogatásra írt ki pályázatot erre az évre, amire a szomszédos Szigetszentmiklóson ennek több mint tízszeresét szánják - írja a Hírkomp. A cikk így folytatódik:

Csepel Önkormányzata pályázati felhívást tett közzé „2015. évi kerületi sportcélú támogatások" elnevezéssel, ami sokkal inkább nevezhető elvonásnak, mint támogatásnak, ugyanis mindösszesen hárommillió forintra lehet pályáznia az összes csepeli sportegyesületnek. Tavaly ez a keret még 8 milliós volt.

A hivatalos kiírás szerint a pályázat célja: a csepeli sportegyesületek, sportcélú alapítványok működésének támogatása, a kerületi ifjúsági és felnőtt sportélet ösztönzése. A támogatás összegének ismeretében ez vajon hogy lesz megvalósítható, az amúgy is komoly anyagi nehézségekkel küzdő egyesületeknél??

El lehet képzelni, hogy az igényekhez képest minimális összegből mekkora támogatásra számíthatnak az egyes klubok, amennyiben felosztják azt egymás között. Ez sem a működésre, sem a fenntartásra sem lesz elegendő… Egy kivétel azért akad:

a korábbi polgármester, Németh Szilárd kedvenc klubjának, a Csepeli Birkózó Clubnak már korábban megszavaztak 100+ 20 millió forintot új csarnok tervezésére és építésére, ami a most kiírt sporttámogatás 40 (!!!!) - szerese. A jelek szerint ennyi elég lesz a csepeli atlétikára, az evezésre, az erőemelésre, a boxra, a kajak-kenura, a labdarúgásra, az öttusára, az úszásra, a lövészetre, az íjászatra, a kézilabdára, a triatlonra, a búvárúszásra, a vívásra, a szabadidősportra és még sorolhatnánk mi minden másra.

Jó példáért persze nem kellene messzire menni, elég lenne csak Szigetszentmiklósig! A helyi önkormányzat az ott működő 38 sportegyesületnek 38 millió 250. 000 Ft-os támogatást szavazott meg, amit most közzé is tettek a helyi újságban. Ott, ahol kevesebb számú és szerényebb létszámú klubok működnek. Igen ám, de ott fontos a sport a helyi városvezetésnek, és nem az ellenséget keresik benne.

Csepelen persze más a helyzet, itt vannak kivételezettek, és ezek szerint mindig is lesznek, ugyanis a jelek szerint a fideszes Borbély Lénárd és társai nagy ívben tesznek az itt sportoló gyerekek és felnőttek jelentős részére.

Emlékeztetőül a pályázat eredetei célja – még egyszer- így hangzik: „a kerületi ifjúsági és felnőtt sportélet ösztönzése”

Így nem fog menni!
Forrás: hírKOMP.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr667443796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása