CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ábel Attila alpolgármester havi 774 ezer forintos fizetése mellett sztorizik és kommentel a munkaidő alatt?

2015. június 16. 05:57 - csú

abel_sapkaban_te_szedd.PNG„Egyes vélemények szerint az oknyomozó újságírás azzal kezdődik, amikor az újságíró elkezd gondolkodni,…” (Ószabó Attila – Vajda Éva: A valóság nyomában, médiakutató.hu, 2001.) Szerintem, Ábel Attila, Csepel alpolgármestere nem is gondolkodott legutóbbi, csepel.hu-n megjelent cikkének megírása előtt. („A csepeli Luca Brasi és gazdája”.) Egyébként is általában indulatból ír, különösen ha emeszpésekről van szó, vagy ha csak úgy, egyszerűen kommunistázni támad kedve. Amikor azonban a több mint hat éve történt csepeli kettős gyilkosságról kell írnia, mintha teljesen elveszítené a fejét. Ilyenkor talán az epe is elönti, elkezd oknyomozó újságírót játszani, keres-kutat, újból és újból, szinte már betegesen „összeteszi a hatalmas kirakó darabkáit”, szimatot keres, szinte megszűnik számára a valóság. Belebotlik valamibe, amit igazságnak vél, s azonnal ráharap. Olyan ez már neki, mint „kutyának a farka.” Csak forog vele, miközben az igazság itt is, mint sok más írásában, a másik oldalon van.

Most azonban nem cáfolni akarom hazugságait, bár van

néhány írásában, és nincs szándékomban rámutatni a cikk ellentmondásaira. Bírálni sem szeretném oknyomozói újságírói munkásságának ezen, dokumentumokat, tényeket nélkülöző „eredményét”, megtették már előttem mások, aki az írást olvasva reagáltak a benne foglaltakra. Az alpolgármester saját, korábbi cikkeiből vett, most felmelegített állításai, különösen a politikai szálak vonatkozásban, a hosszadalmas bírósági eljárás során sem nyertek elfogadást. Az sem érdekes most számomra, hogy a szerző eddigi elkötelezett fideszes tevékenysége eléggé hiteltelenné teszi oknyomozói tevékenységének újabb termékét.  

Ami miatt mégis foglalkozom Ábel Attila fenti cikkével, az írásának legvégén, a neve és beosztása mellett olvasható: „PestiSrácok.hu”. Írása tehát ott már korábban megjelent. A PestiSrácok.hu, „a Fidesz frakció online újságja”, állítólag a lapon keresztül, egy-egy helyi ügy megírása ellenében „támogatja” a fideszes aktívahálózat fontosabb tagjait. A szerkesztőség az alábbiakat írta Ábel úr cikke alá:

„Az oknyomozó írást Ábel Attila, Csepel fideszes alpolgármestere írta a PestiSrácok.hu számára. Ábel Attila megválasztása előtt, civilben, oknyomozó újságíróként szinte napról-napra követte a csepeli vörös polip tevékenységét.”

A cikk mellett pedig egy felhívás, talán nem véletlenül: Százezer forint egy cikkért? Legyél a szerzőnk!” Alatta pedig, többek között ez olvasható: „…Egyedi, nagy hírértékkel bíró sztorikat várunk, egyenként akár 100 000 forint díjazással!”

Tényleg pénzért, írta Ábel Attila, Csepel fideszes alpolgármestere az eddig megjelent  cikkeket? És tényleg a munkaideje alatt kommentel róluk saját blogján? Tényleg ezért kap 774 ezer forintos fizetést közpénzből? A kérdésre nem én várom a választ. A csepeliek.

V O X

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr577538868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása