CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szörnyű volt a szezon a Balaton partján a vasárnapi zárva tartás miatt

2015. szeptember 06. 05:50 - csú

stop-tabla_1.PNGSzörnyűnek tartották az idei nyári szezont a Balaton-parti kereskedők: a zárva tartás miatt ugyanis a többi hat napon megszakadtak, ám a pluszt el is viszi a munkaerőköltség. A kereskedők Varga Mihály minisztert is tájékoztatják majd tapasztalataikról.

A következő napokban a Balaton-parti önkormányzatok tapasztalatait összegyűjti a Balatoni Szövetség, hogy a vasárnapi boltbezárások pontosan milyen hatással voltak a turizmusra a főszezonban, és a tapasztalataikat eljuttatják Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek – tudtuk meg Balassa Balázstól, a szövetség elnökétől, illetve Szigliget polgármesterétől.

A szövetség még tavasszal arra kérte a kormányzatot, hogy legalább a szezonra, május 1. és szeptember 30. közötti időszakra adjon felmentést a balatoni településeknek a vasárnapi boltbezárás alól. A szövetség ugyanis úgy látta, hogy a KDNP javasolta törvényben szereplő kivételeknek nagyon kevés helyi vállalkozás tud megfelelni, így nem látta biztosítva az itt élők, nyaralók zavartalan ellátását. Főleg

annak ismeretében, hogy ebben az időszakban sokszorosára duzzad az itt tartózkodó emberek száma. A kormány azonban úgy döntött, nem ad felmentést, mert a balatoni települések üzlethálózata el fogja tudni látni a főszezon forgalmát, s az emberek amúgy sem vásárolni járnak a Balatonra. Ugyanakkor Varga Mihály a szövetséggel folytatott levelezgetés végén úgy látta, az idei szezon tapasztalatai alapján érdemes visszatérni a kérdésre. A szövetség most azt ígéri, hogy amint összegzik a tapasztalataikat, azt a minisztérium mellett a nyilvánosság rendelkezésére is bocsátják.

Korábban a Coop egyik regionális vezetője azt nyilatkozta az RTL Klub Híradónak, hogy a vasárnapi bezárás nyomán tíz százalék körül esett vissza a tóparti üzleteik forgalma. Bár a Balaton körüli hipermarketek összességében nagyobb bevételt könyveltek el a hét többi napján – ami abból is származhatott, hogy a bezárásra ítélt kis üzletek vásárlói is hozzájuk mentek a szombati vagy a hétfői napon –, azonban az általunk megkérdezett, nevének elhallgatását kérő áruházvezető sem volt maradéktalanul boldog. Tény, hogy az országos hálózathoz képest 2-3 százalékkal nőtt a balatoni forgalom, ám a hét közben betóduló nyaralók és vásárlók rohamát nem tudta ellátni a megszokott dolgozói kollektíva.

Mivel a lassan általánossá váló balatoni munkaerőhiányban nem tudtak új dolgozókat toborozni a nyári időszakra, így kénytelenek voltak a fővárosból hozni diákmunkaerőt. Egyrészt a diákok nyilvánvalóan nem tudták azt a hatékonyságot biztosítani, mintha egy képzett, gyakorlott ágazati dolgozót állítottak volna munkába, másrészt a bevétel egy jó részét elvitte a hirtelen megugrott munkabérköltség. Arról nem beszélve, hogy az áruházak így is messze erejükön felül kellett hogy működjenek a szezonban. – Szörnyű volt – szögezte le az áruház-igazgató –, legalább kétszer olyan kemény, mint egy szokványos szezonban.

Batka Zoltán

Forrás: nol.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr77759718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása