CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Viharos lassúság Csepelen kidőlt fával, összetört autóval, bürokráciával

2015. szeptember 09. 05:59 - csú

Kál Károly: Az Árpád utcában még nem nyílt ki a pitypang. Ennek ellenére ezt is megírom.

viharoshoz.PNGA július nyolcadikai vihar  Csepel  sok részén  vitt mindent. Vízszintesen repültek a tetőcserepek, fél háztetők keltek útra és telepedtek meg a szomszéd telken, fák dőltek útra, villanyvezetékre házakra és autókra.

A Csepeli Önkormányzat illetékesei már másnap siettek kijelenteni, hogy mindenben segítenek a károkat szenvedett csepeli „ keményen dolgozó kisembereknek”. A szó elszállt, a segítség elmaradt. Legalábbis az alábbi esetek szerint bizonyosan:

Történt, hogy a minap gyógyszertárban jártam. (No-no, nem örülni, nem a saját részemre kellett az orvosság.  S mivel ez így van a gyógyszerem sem gurulhatott el, tehát valóságos dolog, amit most elmesélek.)

Miközben várakoztam,egy idős mozgássérült hölgy arról panaszkodott a patikusnak, hogy a július 8-i viharban az Árpád utcában, közterületen, szabályosan parkoló Opel Corsa gépkocsijára rádőlt egy fa. Az autó ennek következtében használhatatlan, értéktelen rommá vált. Totálkáros lett!  A fa valósággal kilapította, javítani csak egy másik hasonló típus donorként történő felhasználásával lehetne. Lehetne, ha lenne rá pénze!

Az autó biztosítója az önkormányzat hatáskörébe utalta a kártérítést. Az önkormányzat azóta pedig fenemód igyekszik. Szeptembert írunk és még mindig nem történt semmi. Állítólag a polgármesteri hivatal illetékesei arra várnak, hogy a faszakértő, jól megszakértse, hogy a kidőlt fa egészséges volt-e vagy beteg.

Úgy viselkednek, a látszat azt mutatja, mintha az egészhez semmi közük sem lenne. Pedig van! Többek között azért, mert az a szerencsétlen autó, nem tilosban parkolt, hanem szabályosan. Méghozzá közterületen! A közterület pedig a Csepeli Önkormányzat tulajdonát képezi. A kidőlt fa is! Ebből eredően az önkormányzat területén , az önkormányzat tulajdonában lévő tárgy, kárt okozott egy kerületi lakos tulajdonában.

Szerintem ebből az következik, hogy a károkozásért az önkormányzatnak kell helytállnia. Pontosabban az önkormányzat biztosítójának. Na, úgy gondolom, ezen a területen működnek csikorogva a fogaskerekek. Nagyon nem működik a NER! ( Nemzeti Együttműködés Rendszere ) Az önkormányzat várja, hogy a biztosító szakértsen, a szerencsétlen károsult szintén vár, hogy végre történjék valami. A helyzetet tovább rontja és nehezíti, hogy az idős hölgy együtt lakik a testvérével, aki szintén mozgás sérült. Egyetlen lehetőségük a hosszabb távú helyváltoztatásra a kis Opel Corsa volt.

Választásuk nincs, bárhova, még a Polgármesteri Hivatalba is, gyalogosan kell nem éppen kellemes körülmények között elevickélniük. A hivatal malmai pedig szép lassan őrölnek. Ők ráérnek. Nem nekik kell gyalogosan közlekedniük mozgássérülten. Ott vannak hivatali és személyi használatú autók szép számmal. Közpénzen! Azoknak a pénzéből is, akik jelen helyzetben gyalogolni ( bocsánat totyogni ) kénytelenek, mert a káruk megtérítésére még várhatnak. (Csak megjegyzem, a Templom utcában is történt hasonló eset. Abban sem halad az ügyintézés.)

Ebben az ügyben több dolgot nem értek. Lehet, hogy mások sem. De egyet biztosan fel nem foghatok!

Hogy a túróban van az, hogy havonta milliók jutnak bulira ( Darudomb, Lecsófesztivál, Egy szelet Csepel és még sorolhatnám) tízmilliók  a vízmű lakótelep értelmetlen bekerítésére! Csak arra nem jut se idő, se pénz, se akarat, hogy a súlyos anyagi kárt szenvedett csepeli mozgássérültnek segítsenek egy nagy vihar után, amikor az önkormányzati területen álló személyautót az önkormányzati területen állt fa töri ripityára… Arra van idő, akarat, és energia hogy az ellenzék egyes tagjait minden fórumon gyalázzák! De arra nincs, hogy saját hatáskörben döntsenek egy kármentesítési alapról, amit azután a biztosítótól megkapnának. Akkor ráérhetnének tili-tolizni az aktákkal, a szakértőkkel, és akár egymással is!

Kál Károly

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr737771238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énisvoltam 2015.09.09. 10:03:11

Ha jól tudom akkor az önkormányzat költségvetésének készítésekor az ilyen károkozásokra külön kell pénzt elkülöníteni !
süti beállítások módosítása