CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ne menjenek sehova! Mindjárt jönnek és folytatják a cirkuszi műsort

2015. október 24. 02:50 - csú

andy_vajna.PNGPopcornt az ölbe, sört kartávolságra, végre egy kis szórakozás. Van itt minden: vígjáték, vetélkedő, akció, és ne legyen kétség, lesz benne dráma is. Ez megy most a tévében.

Tények. Hogy kinek van igaza, Andy Vajnának-e, a miniszterelnök új oligarchájának, vagy Simicska Lajosnak, a réginek, akik mindketten a TV2 tulajdonosának tekintik magukat, az alighanem hosszabbacska pereskedés tárgyát képezi majd. Az oligarchák harca című sorozatnak ez még csak az első epizódja, de az már világos, hogy a TV2 nem egyszerűen egy tévécsatorna. Hanem politikai zsákmány.

Azzal, hogy Simicska Lajos érdekeltsége néhány perccel Andy Vajnáék sajtótájékoztatója után bejelentette, hogy a tévé valójában az övé, kiderült az is, hogy azoknak volt igazuk, akik már akkor a Fideszt, Orbán Viktort, és egyáltalán: a zsákmányszerzést sejtették a háttérben, amikor egy évvel ezelőtt a német anyacégtől a vezérigazgató és helyettese „vásárolta” meg a tévét. Ők tehát egyszerű, kétkezi strómanok, és a konstrukció lényege már akkor az volt, hogy nagyobbrészt állami hirdetésekből, vagyis a mi adóforintjainkból fogják kistafírozni a jelentős veszteséget termelő csatornát. Ezt egy éven át tagadták a szereplők, tagadták a kormánypárti politikusok, annyival beljebb vagyunk, hogy tudjuk már: belehazudtak a pofánkba. Igaz, ennek hírértéke erősen korlátos a világnak ezen szegletében, csakhogy ebből a hazai gyártású tévéjátékból komolyabb nemzetközi siker is lehet, érdeklődésre tarthat számot Németországban, de még Amerikában is. Az még hagyján, hogy ha Simicskáék érvényes szerződésre hivatkoznak most, akkor az az eladók részéről felveti a csalás gyanúját. De a TV2-t eredetileg tulajdonló német gigacég mégiscsak a New York-i tőzsdén jegyzett vállalkozás, az ilyen strómanos, politikától fertőzött, mutyista üzleteket pedig az átláthatóságra kényes német szabályok is tiltják, a tőzsdei cégek működését különös szigorral ellenőrző amerikai hatóságok pedig tűzzel- vassal üldözik. Tudtommal egy éve már maga az FBI is Magyarországon tájékozódott a TV2 akkori tulajdonosváltásáról. Szóval, lesz még itt izgalom, el ne kapcsoljanak.

Ezek megőrültek. Mert hát minek ez a nagy fenekedés egy veszteséges csatornáért, amelynek működtetése aligha engedi meg, hogy Liptai Claudiát Kósa Lajosra cseréljék az esti műsorsávban, bár ha jobban belegondolok, elég szórakoztató lenne az is. De a TV2-ből nem lehet Echo Tévét csinálni, mert akkor éppen legfőbb értéke, a nézettsége veszne el. Akkor meg minek? Nos, szerintem két ok miatt. Az elsőt a korrupcióról szóló tudományos igényű tanulmányok sora rögzíti: a média mindig is kiváló terepe volt a pénzmosásának. Másrészt azzal, hogy a két szobatárs, Simicska és Orbán összeveszett a választások után, alig maradt olyan orgánum, ahol el lehet költeni az állami hirdetésből erre az évre összesöpört nem kevesebb mint 25 milliárd forintot. Pedig ennek a pénznek megfontolt elköltésére egy egész minisztériumot is létrehoztak, a pénzszerzésben és -osztásban komoly tapasztalatokkal rendelkező Rogán Antal vezetésével. A TV2 híradóján amúgy sem sokat kell változtatni ahhoz, hogy jól szolgálja a politikai propaganda céljait, hasznos beszerzés tehát a csatornavásárlás. A reklám is az övék, utána is folytatják.

Jóban-rosszban. Igazán sokoldalú szereplő ez a Simicska, a drámai szerepet a komikusira cserélte, alighanem jól szórakozik maga is. Simicska hosszabb ideje pihenteti már korábban megcsillantott szókincsét, hűtve ezzel a várakozásokat, hogy tőle kapjuk majd annak a bizonyítékait, amit amúgy magunktól is tudunk: ez egy velejéig korrupt rendszer. Simicskának azonban, ha van is benne elszánás a bosszúra, okozhat némi gondot, hogy a tényfeltárás őt magát is, mint ennek a rendszernek a kitalálóját és egykori működtetőjét, gyanúba keveri. Most azonban egy jól irányzott közleménnyel sikerült betennie a botját a küllők közé, elő sem kell bújnia rejtekéből, úgy teszi egyértelművé a nyilvánvalót: a miniszterelnök éppen aktuális kegyeltjei viszik haza a szemünk láttára a fél országot. És világossá teszi, hogy nem csak egyetlen műsorra van muníciója, ha akar, megtölt egy egész szappanoperát tartalommal.

Sztárban sztár. Andy Vajna kitűnő választás a Simicska kiesése után megüresedett oligarchaszerepre. Egységsugarú tévénéző okkal feltételezheti róla, hogy van neki pénze, sok, szivar, Hollywood, celebfeleség, adott az összes kellék. Hagyjuk is most azt az apróságot, hogy a két szerep, a kormánybiztosi és a tévétulajdonosi minden kultúrországban összeférhetetlen lenne, hagyjuk, mondom, mert ilyesfajta kultúráról ebben az országban már régen nem beszélhetünk. De azt azért érdemes leszögezni, hogy Vajna nyereséges filmet elég régen csinált utoljára, amije van, az nagyobbrészt a kaszinóiból csordogál, dehogy csordogál, ömlik a pénztárcájába. És azért ömlik, mert Orbán Viktor néhány tollvonással, egy-két szabályozás átírásával úgy intézte, hogy ömöljön. Ki van tehát ő is szolgáltatva a gazdájának, saját jogú, önálló előadásra tőle sem kell számítani. A lényeg tehát ezzel a mostani purparléval sem változik. Egy évvel ezelőtt Simicska dolga lett volna, most már Vajnáé, hogy a Tv2 megfeleljen eredeti szlogenjének, és tényleg a család televíziója legyen.

Egy családé legalább.

Gál J. Zoltán

Forrás: Vasárnapi Harek

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr107988353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása