Mint sok éve mindig, most is visszafelé mutogatással, elhibázott politikai döntésekre, csőd közeli állapotokra, fizetésképtelenségre való hivatkozással kezdődő állandó szövegét adta elő a főszereplő polgármester az önkormányzat idei utolsó, december 15-i színjátékában, a képviselő-testületi ülésen. Majd úgy folytatta: a 2010-ben megválasztott „új színezetű” és „új erkölcsi alapokon nyugvó önkormányzati vezetők” rendbetettek mindent. Az előadás jegyzőkönyvéből valószínűleg kimaradt a hosszantartó, viharos taps. Jó úton járnak, 2014-ben újraválasztották őket – mondta tovább magabiztosan a betanult szövegét a városi tisztviselők legfőbbike. A taps azonban most is elmaradt. Ezért
egy virágkosárral gyorsan elköszönt a nyugdíjba vonuló ágazatvezető asszonytól. Őt követte a jegyző, aki ugyanezt egy doboz csokoládéval tette meg. A kerület első embere lépett ismét a színre, igaz, csak a narrátornak adta át a szót, a „napirend előtti köszöntések” miatt.
Ehelyett a narrátor felolvasta a „Kárpátaljára került támogatásokról szóló beszámolót”. Utána a fontos „elvtárs”, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese lépett a színpadra, aki pár mondat után átadta a mikrofont az ügyhöz is értő munkatársának. Ő aztán már hosszasan ecsetelte a tízmilliós támogatás átadásának történetét. A végén mondta a tutit: azon dolgoznak, „hogy a döntéshozók elé olyan gazdaságfejlesztési stratégiai tervdokumentum kerüljön, amely a kárpátaljai magyarság jövőbeni megmaradásának és gyarapodásának a záloga lehet”. E fantasztikus abgangot olvasva, rögtön meg is nyugodtam, bár a hazai lakosság megmaradásának és gyarapodásának helyzete egy kicsit elkeserített. Mint ahogy az is, hogy a jegyzőkönyvből nem derült ki, a fényes jövőt hallva, tapsolt-e a közönség.
Nem baj. A támogatási akció sikeréért végzett munka után járó, immár szokásos kölcsönös köszöntgetés, egymás megajándékozása következett. A tapsokkal meg-megszakított jelenet viszont a darab mélypontja volt. A főszereplő ajándékokat osztogatott. Elsőként, a bukott, de pártlistáról képviselőséget nyert volt polgármesternek, majd az NSKI képviselőinek, az egyik alpolgármesternek (a másikat valamiért kihagyta), az Aranycsapat Alapítvány elnökének (akiről, a jegyzőkönyvet végigolvasva sem tudtam meg, hogyan került ebbe a darabba, s akinek a szerepe csak az ajándék néma átvételére korlátozódott), továbbá intézményvezetőknek, diákoknak.
Utoljára, a bemondót/narrátort játszó polgármesteri sajtóreferens felkérte a jelenleg országgyűlési képviselői szerepben lubickoló volt polgármestert, szíveskedjék átadni az általa jelölt és istápolt „polgármester úrnak az ajándékot, aki nélkül ez nem jöhetett volna létre”, nehogy már az osztozkodásból éppen ő maradjon ki. Átadta. A közel egy órás jelenet végén „a köszöntés résztvevői közös fotózáson vettek részt”. Vége az I. felvonásnak. Vastaps (!?) Szünet.
A főszereplők által mindig lebecsült, macerásnak tartott második felvonás kormánypárti szereplői a 18 napirendből/jelenetből egyet önkényesen kivágtak (nem „új színezetű” volt), majd a többiről (az idei költségvetésről, a strand további bérléséről, további milliós támogatások osztogatásáról stb) lapos dialógusok és semmitmondó vita után döntöttek. A végére már csak a kitartóbbak maradtak, a szereplők is egyenként somfordáltak el. Bukás volt.
Történt mindez Csepelen, a XXI. század 15. évének végén, december idusán. Szerencsére nem a Csepeli Munkásotthon nagyhagyományú Színháztermében, hanem az önkormányzat Polgármesteri Hivatalának földszinti tanácstermében. A „játék” főszereplője, Borbély Lénárd csepeli polgármester, hoppmestere Németh Szilárd, országunk Legfőbb Rendezőjének leghűbb csepeli embere volt. Szereplők: a képviselő-testület tagjai, tanácskozási jogú hivatali, intézményi, gazdasági társasági vezetők, illetve a „meghívott” közönség. A távolmaradt nézőknek szerencséjük volt. Nem látták a színjátékot.
V O X
