Nem tudom, elmerészkednék-e tüntetésre, ha a gyerekem kenyerét kockáztatnám, mert kirúgnak a közmunkából, a hivatalból, a kórházból, mert tönkretehetik a vállalkozásomat, mert nem kapok segélyt.

Ezért tisztelem a pedagógusokat, azt a több mint húszezer aláírót, aki állami alkalmazottként, a fenyegetések ellenére is arcát, nevét adta. Tíz vagy húszezer tanárt már nem lehet kirúgni. Minden újabb aláíró erősíti a védelmet, a többiekét és a magáét is. Lehet, hogy ez az egyik recept. De e mellé, ráadásként van másik is:

Ha az ellenzéki pártok, civil jogvédőkkel összefogva, országos jogsegély-hálózatot hoznak össze, ahová a megfenyegetettek fordulhatnak, és jogi segítséghez vagy a gyakran ennél is többet érő média-nyilvánossághoz juthatnak. Ha van valamilyen segélyalap a kirúgottak átmeneti kisegítésére. Ha fel lehet térképezni azokat a vállalkozókat, akik ilyenkor nem félnek és módjuk is van munkaalkalmat kínálni. Ha lehet tudni: övék a hatalom, de van védelem is.

És ha minden "ha" megvalósul, még mindig nem a Petőfi vers jön, hogy "akkor mondhatjuk, hogy megálljunk". Akkor azt mondhatjuk, hogy elindultunk.

Forrás: Lendvai Ildikó, Népszava