CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

„Németh Szilárd arra sem méltó, hogy Sándor Mária cipőjét bekösse”

2016. április 28. 05:52 - csú

nemeth_szilard_a_parlamentben_beszel.PNGA Csepelen leszavazott, kudarcot vallott képviselő mint a Fidesz alelnöke már az egészségügyhöz is ért, de nem méltó egy áldozatkész fekete pólós ápolónő cipőjének befűzésére. Ezt a véleményt egy fekete pólós képviselő asszony vágta a pökhendi Németh Szilárd fejéhez.

Részletek a történtekről:

Sajátos számháború zajlott több órán keresztül a parlamentben arról, hogy ki, mikor és mennyit vett ki és el az egészségügytől. Az ellenzék és a kormánypárti képviselők nem tudtak megegyezni, ki végezte rosszabbul az ágazat irányítását, és hogy a következményekért – forráshiány, várólista, migráció – ki a felelősebb.

Még idén hozzálát a kormány a többéves béremelési programhoz, a budapesti ellátás megújításához, és a jövő évi költségvetésben pedig lesz 100 milliárd forint többlet az ágazati fejezetben

– kezdte expozéját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A politikus szerint azzal kapcsolatban, hogy nagy új kórházat építenek-e, vagy három-négy súlyponti kórházat fejlesztenek, bővítik a kapacitását, szakmai döntésre van szükség. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szavaiból az derült ki, hogy az általa tervezett lépések alapelve a betegbiztonság. Selmeczi Gabriella, a Fidesz vezérszónoka arról beszélt, hogy még most is az előző kormányok után a romok eltakarításán dolgoznak. 

A Fidesz másik vezérszónoka, Németh Szilárd is főként az előző kormány felelősségét firtatta az egészségügyi rendszer állapotáért. Mint mondta: az ellenzék a 2010 előtti világ visszaállítását akarja az egészségügyben, csakúgy, mint az oktatásban. Hozzátette: hétfőn a Várban a DK tüntetésén szerinte biodíszletnek használták az egészségügyi dolgozókat, a nővéreket, köztük Sándor Máriát,  a fekete pólós ápolónőt, aki beszédet is mondott. Kíváncsian várja, hogy Sándor Mária mikor bukkan fel egy jobbikos vizslasimogatásos képen vagy egy darutollas felvonuláson.

Sándor Máriát idéző fekete pólójában szólalt fel Szabó Tímea, a PM alelnöke, független képviselő, aki arra

figyelmeztette Németh Szilárdot, hogy ne vegye szájára Sándor Máriát, mert arra sem méltó, hogy az ápolónő cipőjét bekösse.

Több tiszteletet kért annak az ápolónőnek, aki – mint mondta – saját egzisztenciáját áldozta, hogy „önöknek” példát mutasson. „Hol vannak önök tisztában az egészségügy helyzetével, amikor az ágazatból kivettek 400 milliárdot, miközben 165 milliárdért építettek stadiont, 9 milliárdért kisvasutat, és Matolcsy György jegybankelnök fizetését 5 millióra emelték, miközben egy ápoló, aki stresszes munkát végez, alig száz-száztízezret visz haza?”

 

 

Danó Anna (nol)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr608666270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2016.04.28. 20:33:07

"Fidesz alelnöke már az egészségügyhöz is ért"

Aki mindenhez ért, az valójában semmihez sem ért!

Tarjányi László 2016.04.28. 20:52:14

csepel.info/?p=48867#comment-271494 “Politico: Orbán az EU egyik legbefolyásosabb vezetője”
Tarjányi László szerint:
A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.

2016. április 28., csütörtök - 20:49

Európa legmocskosabb, legkorruptabb rendszerét tartja fenn! Mindenki felel érte, aki hatalomban tartja! Majd ne hivatkozzatok arra, hogy parancsra cselekedtetek! Ti is ócska szekértolók vagytok!

Tarjányi László 2016.04.28. 22:03:05

csepel.info/?p=48867#comment-271498 “Politico: Orbán az EU egyik legbefolyásosabb vezetője”
Tarjányi László szerint:
A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.

2016. április 28., csütörtök - 21:59

Kapjátok be és morogjatok!

blog.hu/user/1112174/tab/activity

Itt a főnökötök rajkó korában!

a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/3470/3218/original.jpg
süti beállítások módosítása