CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Marad az őrjöngés a dugókban, mert rezsicsökkentésre kell majd a pénz

2016. augusztus 06. 03:25 - csú

kozl-dugo_2.jpgA balatoni dugók egyhamar nem szűnnek meg – az M7-es autópálya fejlesztése az egyik olyan projekt, amelyet a kormány kitűzött, majd eltörölt. Második rezsicsökkentésre kell a pénz

Mindössze két hete hagyta jóvá a kabinet, hogy kétszer három sávosra bővítsék az M7-es autópályát és az M1-est, erre a legutóbbi Magyar Közlönyben már azt olvashattuk: mindez sztornó, ahogyan számos más közlekedési fejlesztést is visszavontak.

Miért labdáznak több százmilliárd forint értékű projektekkel a kabineten belül?

A kormány azért vonta vissza a két héttel ezelőtt kihirdetett nagyszabású fejlesztési tervét és tett új vállalást immár három évvel, 2022-ig kitolva a határidőt, mert a külön-külön jóváhagyott projekteket Orbán Viktor miniszterelnök egy csomagban szerette volna összehangolni.

A kabinetben úgy tartják: a majdani 2400 milliárdos csomag „erős politikai kötelezettségvállalás”, a prioritásokat pedig annak fényében határozzák meg, hogy melyek érhetnek be 2018-ra, azaz a választás évére. Az élvez elsőbbséget, amely a 2017-ben induló kampány során már a választóknak bemutatható.

Lefújt programok
♦ Az M1-es és M7-es szélesítése.

♦ A 8-as főút és a 82-es számú főút összeköttetésével tervezett, a veszprémi sportlétesítmények megközelítésének javítását is szolgáló útfejlesztések.

♦ Az 52. számú főút M5-ös autópálya és Kecskemét, Nagykörút közötti szakaszának szélesítése, amely a Mercedes-gyárnak fontos.

♦ A Szombathelyt elkerülő gyorsforgalmi útszakaszok előkészítése.

Nem arról van szó, hogy váratlanul másra kellene a projektekre szánt uniós forrás, „ennyi pénzt, ennyi idő alatt nem is lehet másra elkölteni”Az Orbán-kabinet tagjai abból indulnak ki, hogy a kormány tartalékokat képez a választások előttre időzített béremelésekre és egy új rezsiharcra.

Forrás: nol.hu

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr708931498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása