Horváth Gyula: Misi című publicisztikáját blogunk változtatás nélkül közli, mert nemcsak kiváló írás, hanem azért is, mert az elejétől a végéig egyetértünk vele.
Tóth Mihály Csepelt tizenhat éven át polgármesterként vezető ember visszaadta lovagkeresztjét az államelnöknek! Vele együtt az országban közel a százhoz azoknak a száma, akik ugyanezt tették.
Az egykori csepeli polgármester úgy gondolja, hogy nem képes azt a Bayer Zsolt által képviselt erkölcsi normát elfogadni, ami ehhez a lovagkereszthez a most kitüntetettel csapódik.
Fidesz berkekben ezt ellenséges lépésnek ítélték meg és ellencsapásra vállalkoztak. Sajnos elsősorban azok, akiket a megfelelési vágy kitűnésének szándéka, és az alázatosság hűségének mielőbbi kinyilvánítása sokkal inkább motivált, mint az észérvek vizsgálata, és a cselekmények okainak alapos sorba állítása.
Ebből adódóan a csepeli Fidesz híradóban (csepl.info) egy igaztalan, alpári, gyűlölködő betűhalmaz jött ki arról az emberről, aki élete nagy részét Csepel közéletében dolgozta le. Elmondták mindenféle kommunistának, párttitkárnak azok, akik ezt a kerületet oda (vagy még hátrébb) akarják visszavezetni, ahonnan Tóth Mihály évtizedekkel ezelőtt igyekezett kimozdítani.
Akkoriban nem volt irigylésre méltó, de nem volt életbiztosítás sem kerületi vezetőnek lenni. A rendszerváltásig ugyanis
el kellett ezt a kerületet vezetni! Ahhoz, hogy a társadalmi feltételek megteremtődjenek, hosszú sziszifuszi munkát kellett végezni. Nem véletlen, hogy a rendszerváltók pártjai közül egyedül az MSZP az, amelyik megmaradt, annak ellenére, hogy rengeteg problémával kellett neki kívülről és belülről megküzdeni. Mégis azért ő az egyetlen rendszerváltó párt, mert mindegyik közül talán az emberek szemében a leghitelesebb maradt Csepelen. Vezetője, Tóth Mihály, meg azért a leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármester, mert a csepeliek körében a legelfogadottabb vezető volt. Tóth Mihály megítélésére nem megfelelő szó a szerény, mert ennél ő jóval visszafogottabb volt! És meggyőződésem hogy az ma is.
Nem akarom erre példának felhozni a Trabantját, meg az elnyűtt ezer éves Toyotáját, sem a negyven négyzetméteres garzon lakását, amit ötvenéves korára „összeharácsolt” magának. Nyugdíjba is csepeli házzal, meg némi adóssággal vonulhatott. Erre mondják a most harmincas és negyvenes éveikben lévő ficsúrok, hogy agyonlopta magát! Azok aggatják rá ezeket a jelzőket, akik akkor, amikor „az ég zengett”, még a karalábéban ’C- vitaminok se voltak, most meg alig egyéves polgármesterséggel saját házat, játszóteret, kocsit kerekítettek maguknak.
Ezek becsmérlik Tóth Mihály helytállását! Pedig „Misi” akkor is a kerület élén volt, amikor nem a luxusautók sokasága, a kiemelt pénzek garmadája, és a tizenhét fős kabinet volt a polgármesterség jutalma, hanem jó esetben elnéző mosoly, rossz esetben golyó is lehetett volna a következmény! Lehet ám ezt az embert lekommcsizni, meg mindenféle hazug jelzőkkel ellátni úgy, hogy közben azok, akik mondják szinte folyamatosan bírósági eljárások hatálya alatt vannak, erkölcsi, szakmai, és politikai stiklijeikért.
Tóth Mihály hetvenévesen egyszer se került összeütközésbe a törvénnyel! Ő ugyanis abban az erkölcsi megalapozottságban élt, hogy rá, mint vezetőre a törvények ugyanúgy vonatkoznak, mint a dolgozó emberekre. Neki a vezetői beosztás mindig szolgálatot jelentett! Azt gondolta, hogy a vezetői beosztást nem a luxusautók, nők, zászlók jelentik, hanem a törvénytisztelő becsületes szerény élet, és a tisztességes munka! Azt hitte, hogy ezért kapta a lovagkeresztet! Keserűen rá kellett döbbennie, hogy manapság a becsületet nullává degradálták, a szerénységet és törvénytiszteletet balekségnek állítják be a most hatalmat bitorló senkiháziak.
Ittas vezetésért rendőri és bírói intézkedés alanyává soha nem vált. Persze huszonévesen parlamenti képviselő sem volt, hanem a gyárban értékteremtő munkával szerette volna megteremteni a jövőjét! Nem mondott hegyi beszédet annak a törvénynek a drákói megszigorításáért, amit éppen a méltató nem tart be. Mert úgy néz ki, hogy most a törvény csak a kisemberre, a dolgozóra vonatkozik, és nem terjed ki a hatálya a törvényhozókra.
Tóth Mihály mindig tisztelte a törvényeket és tisztelte az embert! Még azokat is, akik politikai ellenfelei voltak. Sose a legyőzésükre, lejáratásukra, és főleg nem a megsemmisítésükre törekedett. Annál inkább a megértésükre! A megjelent írásokból tisztán látszik, hogy nem Ő az oka annak, hogy ez nem sikerülhetett neki Ő ugyanis ilyen erkölcsi mélységekre sose lett volna képes leereszkedni! Illyés Gyula szavait hozom Tóth Mihály megítélésére: állj fel és mindjárt kiviláglik, nem érnek neked csak bokáig!
Köszönet Mihály!
Forrás: Horváth Gyula Facebook oldala