A forradalom előtti napokban egyre nőtt a feszültség az országban. A „szakminiszter” kétségbeesve védte a begyűjtés rendszerét, bár elismerte: változtatásra van szükség. A párt- és állami vezetők Jugoszláviában igyekeztek megbékíteni a korábban általuk szidott Titót. És történt egy máig rejtélyes eset, amikor egy belföldi légi járaton lövöldözés tört ki.
Október 16-án kiéhezett a Szabad Nép a sikerekre: a kommunista pártlap beszámolt arról, hogy a Csepel Autógyárban az előző napon átadták a harmincezredik tehergépkocsit. Szintén a címoldalon írt az újság arról, hogy a Kerepesi úton, Budapest (akkori) legnagyobb lakásépítkezésén elkészült a C-épülettömb. Az október végéig vállalt 350-ből ezzel „újabb 90 kétszobás-hallos, összkomfortos lakás készült el”. Egy másik hírből kiderül: „kétezer lakásos új városnegyed épül Csepelen”, ahol 1956 októberéig 75 lakást adtak át „boldog tulajdonosaiknak”.
Leveszik a Rákosi nevet a miskolci egyetemről
A Tatabányai Szénbányászati Tröszt a második félévre terven felül százezer tonna szén kitermelését vállalta. Ebből 1956. október 15. reggeléig már több mint 23 500 tonnát
a felszínre küldtek – írta a Szabad Nép október 16-án. A tatabányai VII-es számú Béke-akna bányászai ezután „röpgyűléseket tartottak”, s elhatározták, hogy november 7-ig, „a Nagy Októberi Szocialista Forradalom” 30. évfordulójára „forradalmi műszakot” tartanak, s versenyre hívják a szénmedence bányászait.
A közhangulat azonban már nem a sztálinizmust, nem a sztahanovistákat idézi: az Elnöki Tanács (ez az államfőt pótló szerv volt a magyarországi szovjet típusú rendszer fennállása idején) üléséről is tudósított a lap. Csak a szövegben elbujtatva olvasható, hogy „a személyi kultusz maradványainak felszámolása érdekében határozatot hozott az Elnöki Tanács a Rákosi Mátyás Tanulmányi Érdemérem elnevezésnek Egyetemi és Főiskolai Tanulmányi Érdeméremre, valamint a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem elnevezésnek Nehézipari Műszaki Egyetemre való megváltoztatására”.
Jugoszláviai Canossa-járás
Vagyis már a forradalom kitörése előtt egy héttel igyekezett az állam (formálisan) legmagasabb rangú szerve eltörölni a Rákosira emlékeztető intézményeket. Így a miskolci egyetem is „semleges” nevet kapott. Rákosi örökségének felszámolását jelentette az is, hogy a korábbi pártvezető által sokat szidott Jugoszláviában ekkor kezdte meg a tárgyalásait a magyar párt- és állami delegáció.
Gerő Ernő, a nemrég hatalomra került, de hatalmát október 23. után még gyorsabban elvesztő pártvezér – aki pár évvel azelőtt még gyakorlatilag Rákosi helyetteseként, Rákosival együtt tirádázott a Jugoszlávia ellen –, így nyilatkozott 1956. október közepén Tito jugoszláv elnökkel folytatott megbeszéléseiről: „nincsenek közöttünk úgynevezett kényes kérdések”.
Belgrádba érkezésekor a pályaudvaron Gerő hivatalos köszöntőt is mondott. Ebben igencsak „finoman” utalt Magyarország kínos szerepére a Sztálin által vezényelt korábbi Tito-ellenes propaganda-hadjáratban: „Már nagyrészt eltemettük azokat a káros, mindkét országra és mindkét népre, valamint pártjainkra nagymértékben hátrányos viszonyokat, amelyek néhány éven keresztül mérgezték és kiélezték az országaink és népeink közötti kapcsolatokat.”
Mi lesz a begyűjtéssel?
Szintén a sztálinista örökséggel való bajlódást mutatja, hogy sajtótájékoztatót tartott Szobek András, a Begyűjtési Minisztérium első embere és két helyettese. Itt kiderült, hogy bizonyos beadási előírásokon lazítottak, mindazonáltal hangsúlyozták: „a begyűjtési rendszerre a mai körülmények között feltétlenül szükség van. A kötelező beadási rendszer alapos felülvizsgálása azonban időszerű. A felülvizsgálás egyáltalán nem jelentheti azt, hogy a jelenleg érvényben levő rendelkezéseket ne hajtsák végre mindenütt következetesen”.
A begyűjtés eltörlése egy hét múlva a diákok egyik legfőbb követelése lesz a gyűléseken és tüntetéseken. Ezt az intézményt, a parasztság megsarcolásának egyik legembertelenebb módját már 1956-ban eltörlik, s az újonnan hatalomra került Kádár-rezsim sem fog ezzel élni. A hatalom ezután más módszerekhez folyamodik majd: a kollektivizálást terjeszti ki minden korábbinál jobban.
Rejtélyes lövöldözés a szombathelyi gépen
Október 16-án azonban a legfurcsább és máig kiderítetlen eset, egy halálos áldozattal is járó akció a Budapest-Szombathely-Zalaegerszeg útvonalon járó repülőgépen történt. (Ekkoriban még belföldi légi járatokat is üzemeltetett a Malév.) A Szabad Nép cikkének ezt a címet adta: „Géppisztolyos banditák rablótámadását hiúsították meg a budapest-szombathely-zaélaegerszegi repülőgépen”.
A lap felidézi, hogy néhány hónappal korábban – július 13-án – fegyveres banda támadta meg a gépet, és „pisztollyal kényszerítették a pilótát, hogy a repülőgépet Nyugat-Németországba vezesse”. A pártlap szerint „most újabb banditatámadás történt a Budapest-Szombathely-Zalaegerszeg járat gépe ellen”. A Budapestről október 15-én reggel 7 óra 10 perckor indult gép „rendben megérkezett Szombathelyre”, majd folytatta útját Zalaegerszegre.
A „lakosság részéről” érkezett a bejelentés
Ám a tudósítás így folytatódik: „A Belügyminisztérium államvédelmi szervéhez a lakosság részéről már korábban bejelentés érkezett, hogy valamelyik repülőgép ellen támadás várható. Ezért az államvédelmi szervek két tisztje is elhelyezkedett a gép utasai között.” (Ekkor már nem létezett sem az ÁVO, sem az ÁVH, ugyanakkor a belügy kötelékében maradtak államvédelmisek – a forradalom idején és később is használt „ávós” elnevezés tehát a korábbi, 1953 előtti időszakra utalt.)
„A szombathelyi felszállás után 7 perccel az államvédelmi tisztek néhány utasnál gyanús morgolódást vettek észre. Az események most már pillanatok alatt játszódtak le. A gép utasterének első soraiban ülő három bandita – táskájából – gépfegyvert, pisztolyt, feszítővasat, kalapácsot rántott elő. Az egyik bandita géppisztolyát az utasokra szegezte, a másik csőre töltötte pisztolyát és ugyancsak az utasokra fogta, a harmadik pedig feszítővassal a pilótafülkébe vezető ajtót kezdte feszegetni” – írta a lap.
Tűzharc – egy halottról írt a Szabad Nép
„Abban a pillanatban, amikor a banditák fegyvert fogtak az utasokra”, az államvédelmisek is előkapták fegyverüket és tűzharc fejlődött ki. A személyzet is segített az államvédelmiseknek: a pilóta manőverezni kezdett és a fülkéből riasztó lövéseket adtak le. „Rövid tűzharc után” sikerült ártalmatlanná tenni „a banda három tagját”, a negyedik megadta magát. A tűzharcban egy férfi, aki a Szabad Nép szerint géppisztollyal támadt az utasokra, belehalt a sebeibe. A revolveres súlyosan megsérült, a pilótafülke ajtaját feszegető (görög származású) férfi pedig könnyebben megsérült.
Az utasok közül senki sem sérült meg
A negyedik férfi, aki megadta magát, nem szenvedett sebesülést. „Az utasok közül senki sem sérült meg. Nem történt jelentősebb baja a repülőgépnek sem” – írta a Szabad Nép, hozzátéve: „a banda ötödik tagja (…) már korábban Szombathelyre utazott” és ott akart csatlakozni a többiekhez. „Az illető azonban Szombathelyre érkezve gyanússá vált a belügyi szervek előtt és ezért őrizetbe vették.”
A két államvédelmist néhány nap múlva a sajtóhírek szerint kitüntették, az eset azonban igen rejtélyes. Minthogy a hatvan évvel ezelőtt történeteket nehéz lenne a Szabad Nép alapján tisztázni, felidézzük a Nyugat.hu 2004-es cikkét, amely ugyan aligha ad végleges megoldást, de kiderül belőle, hogy az eset legendák forrásává vált később Szombathelyen.
Feltűnt 1990-ben egy orvos
A Nyugat.hu felidézi a korabeli Vasmegye című lap tudósítását, amely szintén egy halottról szólt, illetve egy olyan személyről, akit Szombathelyen vettek őrizetbe. Ám 1990-ben a Vas megyei napilap szerkesztőségének írt egy szombathelyi orvos, aki megoperálta a súlyos sebesültet, aki állítólag a saját bérmakeresztfia volt. Ő azt mondta az orvosnak, hogy öten akartak Nyugatra szökni, de a gépen már várták őket az ávósok, „s egy adott pillanatban golyózáport zúdítottak rájuk”. E verzió szerint a görög férfi halt meg a gépen.
Igencsak kérdéses, hogy ha az „ávósok” tudtak a szervezkedésről, akkor miért a gépen kezdtek lőni, miért nem például a szombathelyi reptéren. A magasban – ha nem is olyan magasban, mint a mai utasszállítók – repülő gépen rendkívül veszélyes akció a lövöldözés. Még akkor is így van ez, ha a Nyugat.hu szerint ekkoriban nem uralkodott túlnyomás a repülők kabinjában, tehát a lövöldözés miatt nem fenyegetett azonnali - a gép törzsét akár kettészakítani is képes - légi katasztrófa.
Szegő Iván Miklós
A szerző az OSZK-1956-os Intézet munkatársa.
Forrás: HVG.hu
