CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Egy csepeli képviselő-testületi ülés három nézőpontból

2016. november 03. 05:07 - csú

gombnyomok_1.PNGNem érvelnek, nem vitatkoznak a fideszes városatyák és városanyák, csak nyomják a gombot

A most következő három különálló cikk a csepeli önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi üléséről szól. Az első az önkormányzat hivatalos, internetes weblapján, a csepel.hu - n jelent meg úgy, hogy nem tudható, ki írta. A második cikket Hudák János PM-es, a harmadikat Horváth Gyula DK-s önkormányzati képviselő írta.  Hárman ugyanarról más-más nézőpontból. Íme az első, a nevét nem vállaló szerző tudósítása a csepel.hu - ból:  

Új rendelési idő a felnőtt háziorvosoknál

A képviselő-testület támogatta a háziorvosok kérését, miszerint a délutáni rendelési idő kezdete és vége módosuljon. Dr. Oláh Ilona háziorvos a szavazás előtt elmondta, a módosítás a betegek érdekeit szolgálja, mert rendszeresen előfordult, hogy akik 18 óra körül érkeztek a rendelésre, csak 21 órakor kerültek sorra. A módosítás elfogadásával a nyugdíjasok már 15 órától tudnak jönni a délutáni rendelésre, így a tanulók és a dolgozók 17-18 óra között sorra tudnak kerülni. Borbély Lénárd polgármester hozzátette, a városvezetés néhány hónappal ezelőtt konzultációba kezdett a csepeli háziorvosokkal, amelynek során a rendelési időt kivéve minden kérdésben meg tudtak egyezni. Mint ismeretes, a háziorvosok délutáni rendelési ideje hétköznapokon 16 órától 20 óráig tart. Az önkormányzat a háziorvosok által javasolt új rendelési időről telefonos közvélemény-kutatást végzett, amin a megkérdezett csepeliek döntő többsége támogatta, hogy a rendelési idő hétfőtől csütörtökig 15 órától 19 óráig, pénteken pedig 13 órától 17 óráig tartson.

Folytatódnak az óvoda-felújítások

Polgármesteri előterjesztésre a képviselő-testület döntött a Csepeli Gyermeksziget Program folytatásáról, aminek során korábban számos óvoda udvara újult meg. 2014-ben a Zsongás, 2015-ben az Aprajafalva, az Erdősor és a Festő, 2016-ban pedig a Bóbita, a Jupiter, a Szarka, a Szúnyog, a Tátika és a Tündérkert óvodák játszóudvara. Az Önkormányzat célja, hogy a felújított óvodaudvarok száma tovább nőjön, és minél több gyermek játszhasson megújult környezetben. A képviselő testület döntött a Belvárosi és az Erdősori Bölcsőde, illetve a Gyermeksziget, a Kádár Katalin, a Hétszínvirág, és a Kerek Világ óvodák udvarainak felújításáról.

Városrehabilitáció

A képviselők a „Csepeli Városközpont integrált rehabilitációja, 2. ütem” elnevezésű projekt lezárásának határidejét 2017. december 31-ére módosították. Ez a fejlesztés többek között tartalmazza a Szent Imre téren gazdasági célra épülő pavilonok létesítését. A testület továbbá elfogadta „A Csepeli Daru-domb közterületi fejlesztései” elnevezésű pályázat támogatási szerződését. Döntés született arról is, hogy a Királyerdő Művelődési Ház közelében (Szent István út 228) egy élelmiszer-áruház fog létesülni.

Kapcsolatok

A testület döntött a székelyföldi Tusnádfürdő Önkormányzatával történő együttműködés megkötéséről, amelynek célja Tusnádfürdő és Csepel kapcsolatainak erősítése, kiemelten a gazdaság és a sport különböző területein, valamint a Határtalanul programban.

Mammográfia

Takács Mónika (MSZP) egy előterjesztéssel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, hogy megszűnik Csepelen a mammográfia. Dr. Juhász György, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgató főorvosa elmondta, csak egy átmeneti időszakról van szó, amíg a szükséges eszközök megérkeznek Csepelre. A Dél-pesti Kórházzal kötött megállapodás értelmében a csepeliek a XX.kerületben lévő kórházba mehetnek vizsgálatra. A főigazgató hozzátette, azok, akik annak idején bezáratták a Weiss Manfréd Kórházat, nem voltak körültekintőek az orvosi eszközök beszerzését illetően sem, mert javíthatatlan, korszerűtlen gépeket szereztek be. Borbély Lénárd polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, sikeresen tárgyaltak a Jahn Ferenc Kórházzal arról, hogy az ottani mammográf-készüléket a csepeli rendelőintézet jelképes összegért megkapja.

Képviselők, bizottsági tagok hiányzása

A testületi ülés legnagyobb vitáját a képviselői tiszteletdíjak megvonásáról illetve csökkentéséről szóló előterjesztés váltotta ki. Takács Krisztián (MSZP) sérelmezte, hogy a képviselő-testület a képviselői tiszteletdíjának 25%-át megvonhatja, mert nem vett részt egy sürgősségi előterjesztés szavazásán. Szenteczky János (MSZP) méltatlannak tartotta az eljárást, mert szerinte előfordulhat, hogy a képviselő olyan területen tartózkodik, ahol nincs internet, így nem kapja meg a testületi ülésre szóló meghívót. Dr. Szeles Gábor jegyző megjegyezte, a helyi önkormányzatokról szóló törvény szerint a képviselő köteles a testületi üléseken megjelenni és a képviselő-testület munkájában és a döntéshozatali eljárásban részt venni. Hozzátette, az elmúlt két évben többször is felhívta a figyelmet, amikor egy képviselőtől olyat tapasztalt, amely ütközik a fenti törvénybe.

 Borbély Lénárd polgármester megjegyezte, egy önkormányzati képviselőtől a minimum elvárható követelmény, hogy havonta egy bizottsági és egy testületi ülésen részt vegyen, és esetleges távolmaradását elfogadható módon indokolja meg. A képviselő-testület döntött arról, hogy a fél évvel ezelőtt Svájcba távozott Lehmann Viktornak (Jobbik) vissza kell fizetnie a távollétében, jogosulatlanul felvett külsős bizottsági tiszteletdíját. A testület igazoltatlan távollét miatt megvonta Horváth Gyula (DK) egy havi tiszteletdíját, valamint Szenteczky János illetve Takács Krisztián tiszteletdíját 25%-kal mérsékelte.

Az ülésen döntés született még arról, hogy az önkormányzat az őszi fapótlás keretében 650 darab fa ültetését tervezi. A testület a munkálatokhoz bruttó ötmillió-kilencszázezer forintot különített el a Környezetvédelmi Alapból. 

Forrás: Csepel.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr3011923303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása