CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ki fúrta meg az őrült ötletet ? Keresd a nőt! - Csepel szomszédságában!

2016. december 06. 03:53 - csú

erzsebet-utalvany.PNGKövér László fúrta meg, hogy a kormányhivatalnokok postások legyenek karácsony előtt, illetve a két ünnep között – tudta meg az atv.hu. Kormány közeli források elmondása szerint a házelnök „nonszensznek” nevezte az ötletet, hogy a kormányhivatalok dolgozói kézbesítsék az Erzsébet utalványt a nyugdíjasoknak. Kövér László ezt a meglátását megosztotta „a megfelelő helyen is” – mondta egyik befolyásos forrásunk, nyilvánvalóan a miniszterelnökre utalva.

A házelnök, aki a Fidesz országos választmányának az elnöke is, informátorunk tudomása szerint azért fogalmazott ilyen végletesen, mert a felesége kormányhivatalban dolgozik, a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetője, és nyilván az ő tapasztalata alapján fogalmazott ilyen sarkosan.

De más fideszes politikusok is „őrültségnek” nevezték Lázár János bejelentését: a miniszter a drága postaköltségre hivatkozva beszélt arról múlt csütörtökön a kormányinfó sajtótájékoztatón, hogy

ezúttal nem a postások viszik el a nyugdíjasokhoz a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, hanem személyesen a kormányhivatalok dolgozói.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ma Orbán Viktor miniszterelnök kérésére konzultált a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének vezetővel, Boros Péternével és Árva Jánossal. Meghallgatta, mérlegelte és elfogadta a szakszervezetnek az Erzsébet-utalványok kézbesítésével kapcsolatban felmerült észrevételeit és javaslatait, aztán megállapodtak abban, hogy a járási- és kormányhivatalok munkatársait mentesítik az utalványok kézbesítésének feladata alól.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyeztetést követően a Magyar Postához fordul, hogy a cég tegyen újabb, gyorsabb és olcsóbb megoldási javaslatot arra, hogy minden nyugdíjas karácsony előtt megkaphassa a kormány által juttatott tízezer forintos Erzsébet-utalványt.

 

A kormányülésen Lázár János vállalta az Erzsébet utalványok kézbesítésének a „menedzselését”, értesülésünk szerint Orbán Viktor is jó ötletnek tartotta a kormányhivatali dolgozók bevonását, hogy személyes kontaktusba kerüljenek az ügyfelekkel, a nyugdíjasokkal.

Minden bizonnyal azért, mert a kormányhivatalnokok mint  „kampányhadsereg” működhettek volna a jövőben, a választások előtt – mostani színre lépésük a teszt lehetett volna: az általuk felkeresett nyugdíjasok a 10 ezer forintos  ajándékutalványt a kormányhoz kötötték volna, nem a semleges postáshoz.

 

Azonban sem a kormány, sem Lázár János nem számított ilyen felzúdulásra a kormányhivatalnokok részéről, azért sem, mert mint megtudtuk, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkárához, Kovács Zoltánhoz már pénteken olyan jelzések futottak be az ország valamennyi kormányhivatalának a vezetőjétől, hogy „modellezték a feladatot”, és az biztonságosan kivitelezhető.

A hivatalnokok számára rossz volt az időzítés, másrészt szerencsétlen nyilatkozatok hangzottak el (az adóhatóságot felügyelő Tállai András már 15 ezer forintos utalványra célzott az „adótartalom” miatt), és a számok sem stimmeltek, hogy miért lenne drágább a postai szállítás.

A tiltakozások miatt Orbán Viktor ma reggel felhatalmazta kancelláriaminiszterét a visszakozásra, pedig állítólag a hétvégén már Kövér Lászlót is sikerült némileg meggyőzni a program politikai előnyeiről. (Forrás: ATV.HU)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr7512026499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2016.12.06. 21:45:36

Szerintem a fideszes országgyűlési képviselők vigyék ki a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványt! Besegíthetnek esetleg a Fidesz-tagok illetve a CÖF-tagok!

1948-ban a szovjetek és az amerikaiak által megszállt Korea két államra oszlott. A szovjetek a csatlósállamok kormányait biztatták "önkéntesek" segítségül küldésére Észak-Koreának. A magyar kormányban Veres Péter bátyánktól, az akkori honvédelmi minisztertől (SIC!) várták a javaslatot. Péter bátyánk felállt, Uszta Gyula felé fordult, s kijelentette, "van nekünk harcban edzett partizánszövetségünk, azokat küldjük önkéntesként Koreába". Uszta Gyula elvörösödött, Péter bátyánk egy hét múlva már nem volt honvédelmi miniszter!
süti beállítások módosítása