Ha van állami bőség, akkor annak többek között itt lenne a helye. Nem lehet korlátok közé szorítani a szegénység, a rászorultság látványát

Fájdalmas kettősséget lát, aki törekszik arra, hogy szűkebb környezetén túl a teljes magyar valóságot is megismerje. Szépnek tűnő gazdasági mutatók, jól kommunikált befektetések, gazdasági átszervezések, sikeres, de egyedi magyar üzletek vannak az egyik oldalon. Ráadásként a fogyasztás növekedése.

Látszólag jól élünk, eszünk, iszunk, mosógépet cserélünk. Idetartozna még a rezsicsökkentés, ám ez már egyben a szegénység indikátora is. Átvezet oda. Az ínség pedig látható a villamoson, az út mellett vagy például azon, hogy

még mindig mennyien fűtenek az épp dráguló fával és szénnel. Rájuk e körben nem tartozik a rezsi csökkentés. Őket nem éri el a közérzetjavulás, ami az emberek eladósodottságának korrekciójával (forintosítás, elszámolás), magasabb jövedelmekkel járt.

És nemcsak az emberek szegények, az eklézsia is. Az állam szegénysége, eladósodottsága a stadionépítések, a jegybanki műkincs- és ingatlanvásárlások és presztízsberuházások ellenére sem csökken érdemben, ezt láthatjuk az oktatáson, az egészségügyön vagy épp a tömegközlekedésben. A látvány-gazdaságpolitika működik, de ez javarészt a világban uralkodó forrás- és pénzbőségnek köszönhető, nem a javuló teljesítménynek. A szegénység viszont valóságos. Az új évre hát legfőképpen bőséget kívánunk mindenkinek! 

Forrás: Népszabadság és nol.hu