CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Mire készül? Mit akar még? Németh Szilárd hisz a saját hazugságaiban?

2017. május 05. 05:59 - csú

nemeth_szilard_mandineres.jpgMára a Fidesz egyik legtöbbször bírált, kigúnyolt vezetőjévé küzdötte fel magát. Megdolgozott érte… Jövőre azonban Németh Szilárdot az országgyűlési választáson a visszavágás, a mindenáron való győzelem szándéka vezérli majd, és ez rendkívül durva politikai küzdelmet fog hozni Csepelen (is). Csak közös baloldali jelölt győzheti le. Ez viszont már valamennyi baloldali erő felelőssége…

Németh Szilárd első pártalelnöki nyilatkozatait hallgatva, eleinte még fel-felmerült bennem némi halvány bizonytalanság. Bizonytalanság abban, hogy az alelnökké avanzsált képviselő úr maga is elhiszi, amit mond, netán csak előadja az előírt szöveget. Azóta sok idő telt el, s Németh sajtótájékoztatói, a médiában megjelent nyilatkozatai, beszédei sokak számára, így számomra is, még egyértelműbbé tették: alelnökként sem hazudtolta meg sokat bírált rezsibiztosi múltját, hiszi is, amit

időnként a maga ellenszenves, a másokat lenéző modorában beszél.

Igen. Véleményem szerint a volt csepeli polgármester hisz hazugságaiban, csúsztatásaiban, nemegyszer ostoba, buta megnyilatkozásaiban. Hisz a semmibe vezető, korlátolt migránsozásban, sorosozásban, a gyűlöletpolitikát elutasító másképp gondolkodók, a civilszervezetek elleni hadjáratban, az ellenzéki politikusok megbélyegzésében, lejáratásában, a CEU kiűzésének jogosságában, a Brüsszel elleni mindennapos, bukásra ítélt harc szükségességében. Hisz, mert sokak szerint csak erre képes, ennyi van benne, ez fejezi ki önnön, csepeli polgármesterként már megismert lényegét. Hisz, mert kishitűségéből, szervilizmusából adódóan úgy véli, hogy neki, a „kilenc négyzetméteres” lakásból kiemelkedő, „egyetemet végzett”, 16 évig igazságtalanul ellenzékbe szorult önkormányzati képviselőnek, a polgármesteri széket végül mégis csak elnyerő, „csepeli országgyűlési képviselőnek” ez a küldetése.

Küldetése, hiszen a 2014-es országgyűlési választási veresége ellenére egyszer csak a rendszerváltás után a legmagasabbra jutott csepeli pártpolitikus, a Fidesz nagyhatalmú alelnöke lett. Ezért nap, mint nap bizonyítani akar. Bizonyítani hűségét Orbánhoz, bizonyítani alelnöki, országos politikusi alkalmasságát. Orbán és vezetőtársai, a nagy létszámú, vele nem mindig rokonszenvező országos és fővárosi Fidesz-frakció, de leginkább csepeli párthívei, a fideszes választók felé.

Németh Szilárd 2018-ban ismét országgyűlési képviselő akar lenni. Csepelen. Annak ellenére, hogy állítólag megromlott kapcsolata az általa támogatott Borbély Lénárd polgármesterrel, s tovább esett a csepeliek körében amúgy sem magas népszerűsége. Ismerőseim, barátaim szerint leginkább emberi gyengeségei, erősödő hatalmi gőgje vagy az Orbán által kiosztott szerep kritikán aluli végrehajtása miatt.

Egy dolog biztosnak tűnik: Németh ma a Fidesz egyik, már a jobboldal által is leginkább bírált, kigúnyolt vezetőinek sorába küzdötte fel magát. Megdolgozott érte. Az ésszerűséget nélkülöző gondolatmeneteivel, demagóg, az önálló véleményt, a tények hiányát mutató kinyilatkozásaival. A sajtóban, az internetes híroldalakon, blogokon megjelent cikkekben, kommentekben sokan vitatják felkészültségét, felhozzák „agyzsibbasztó ostobaságait”, durva kirohanásait, az ellenzékkel kapcsolatos elfogadhatatlan magatartását, s tényekkel cáfolják a média fórumain megfogalmazott állításait. Csepeli megítélése pedig, úgy látom, rosszabb, mint 2014-ben volt.

Szerintem az alelnök tervezett indulása a 2018-as országgyűlési képviselőválasztásokon a Fidesz újabb bukását jelentheti Csepelen. Németh lebecsülése azonban nagy hiba lenne. Pártja országos és helyi famulusai, a vakhitű fideszesek mindent bevetnek majd. Pénz, paripa fegyver nem fog számítani. Ahogy a csepeli választópolgár sem. A mindenáron való győzelem szándéka viszont rendkívül durva választási küzdelmet fog hozni. Csepelen is. Csak közös baloldali jelölt győzheti le. Ez viszont már valamennyi baloldali erő felelőssége.

vox

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr3412479641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2017.05.05. 22:19:33

Németh Szilárdnak semmi esélye nyerni Csepelen! Ezt én jelentem ki, Tarjányi László, Vátesz, legutóbb Alien. Most már ezen a néven is ki vagyok tiltva a Csepelinfóról!

Régebben hallgatott rám, jól teszi ha megfontolja hogy másutt indul, mert veszteni kellemetlen, kétszer veszteni szégyen!

Szégyen, mert azt tükrözi, szándékosan megy a falnak, nem is igyekszik alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez!
Magasabb pozícióról meg ne is álmodozzon!

-----------------------------------------------------

A PATKÓ ELVESZETT

Vélemény - Tarjányi László, 2016. 01. 17

Elbocsátó szép üzenet

Pénteken a Fidesz cserbenhagyta a csepeli embereket.
Cserbenhagyta az otthonukat, a nyugalmukat féltőket.
Azokat akiknek a mennyezetéről darabokban szakad le a vakolat.
Azokat akik féltik gyermekeiket, unokáikat a veszélyes anyagoktól.
Azokat akiknek az otthona elértéktelenül.

Pénteken a Fidesz elvesztette a lelkeket Csepelen.

Pénteken a Fidesz elvesztette Csepelt.

Pénteken a Fidesz elvesztette Magyarországot!

A patkó elveszett. A ló elveszett. A lovasa, a király elveszett. a csata elveszett, az ország elveszett!

Németh Szilárd a patkószöget nem verte be jól! Németh Szilárd mint leendő miniszterelnök, elveszett!

------------------------------------------------------
süti beállítások módosítása