A fene sem szeret kórházban lenni. Nem hiányzik senkinek az a kiszolgáltatottság, ami az osztályok túlzsúfoltságából adódik. Különösen a szülészetek vannak nehéz helyzetben, néha örökkévalóságnak tűnik, mire a csengetésre előkerül valaki, s ez csak fokozódik majd, ha beindul a kormány által szorgalmazott szaporodási bumm.

Balog miniszter  megpendítette, nem volna ördögtől való, ha ésszerű határok között lerövidítenék azt az időt, amit a gyermekágyas kismamáknak az osztályon kell tölteniük. Szerinte túlzás, hogy akár négy-öt napig is benntartják a frissen született babákat

akkor is, ha semmi komplikáció nem történt, holott az anyukák otthon talán nyugalmasabb körülmények között pihenhetnék ki a szülés nem kis megpróbáltatását.

Innen nézve igaza van a miniszternek, hiszen a családi környezetnél valóban nincs jobb „gyógyszer” a felépülésre. De mint tudjuk, az emberminiszter nézőpontja időnként elsiklik a realitások felett. Szeret nehéz sorsú gyerekeket luxus szállóban ebédeltetni, alulfizetett mentősöket drága reggelivel bosszantani. És a szülés után sem biztos, hogy mindenkinek jobb a szoba-konyhába gyorsan hazamenni, mint néhány napig még a kórházban maradni.

Szóval nem szabad általánosítani, mégis érdemes megfontolni az ötletet. Hozzátéve: ha ezt is úgy akarjuk bevezetni, mint minden mást, ami Nyugaton működőképes, abból semmi jó nem jön ki. Mi általában „kimazsolázzuk” a látottakból azt, ami olcsón megoldható, a többiről pedig igyekszünk tudomást sem venni.

Tőlünk ezerötszáz kilométerre, Európa nyugati szélén élő lányom kétszer is szült. Az orvosa tájékoztatta: ha minden komplikációmentesen történik, akkor a reggeli szülés után este, az esti után reggel hazaengedik, ha császározni kell, két napig megfigyelésre a kórházban marad. És a lényeg itt következik: a szülés előtt néhány nappal jelentkezett a családnál egy gondozónő, akit a biztosító küldött. Kérte, hogy a szülés után azonnal hívják fel, hogy mire hazaengedik a babát és a mamát, ő már a lakásban várhassa őket. Nyolc napon át napi nyolc órában kötöz, emelget, tisztába tesz, figyeli a baba gyarapodását, bevásárol, főz, higiénikusan rendben tartja a háztartást…

Alighanem ez az a „szolgáltatás”, amit az emberminisztérium egy röpke tollvonással törölne az elképzelések közül. De ha mégsem? Egyrészt többletforrást igényelne, másrészt gondoskodni kellene a rendszer működtetéséhez megfelelő számú és képzettségű gondozónőről, akik tisztességes fizetés ellenében - és nem zsebbe dugott borítékért - vállalnák ezt a munkát. Tételezzük fel, találnak is kellő számú házi ápolónőt. De akkor ki maradna az osztályokon? Már nemcsak külföldre menekülnének a kórházak túlterhelt, szakképzett nővérei, hanem elindulna egy belső átrendeződés is a nagyobb jövedelem/emberibb munkakörülmények irányába.

És akkor egy ilyen – amúgy cseppet sem ördögtől való - ötlet lábon lőné a hazai egészségügyet.

Somfai Péter