CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A kamusztorikat tolta a csepeli közmeghallgatáson Borbély Lénárd polgármester, a köz meg hallgatott

2017. október 16. 05:57 - csú

kozmeghallgatas-2017-10-12.PNGKözmeghallgatás címén fideszes fórumot szervezett Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a Radnóti Miklós Művelődési Házban. Az október 12-i eseményről a 21ora.hu így számolt be:

Az eseményt a képviselőknek kiküldött meghívó szerint a szokásos testületi üléssel azonosan kezelték. Ebben nem is lehet vitatkozni a városvezetéssel: a csillagtelepi művházba szervezett est valóban a Szent Imre téren megszokott szellemben zajlott, azzal a különbséggel, hogy itt elvileg nem fideszes politikusok is szót kaphattak, de erről kicsit később.

A közmeghallgatást a megjelent köz kétségkívül meghallgatással kezdte. Az épp három éve megválasztott Borbély Lénárd lépett ugyanis a pódiumra, hogy

előadja az utóbbi évek csepeli sikertörténetét. Amivel önmagában nem is lett volna probléma. Ha egyrészt nem a szokásos kamusztorikat tolta volna a szocialisták által romokban hagyott, de általuk megmentett Csepelről, a 2010 óta végrehajtott, az előtt persze nyomokban sem tetten érhető fejlesztésekről, meg úgy általában a Hárostól a Szigetcsúcsig csúcsszuperré varázsolt 21. kerületről.

A másik probléma az volt a polgármester beszédével, hogy nem nagyon akart véget érni. Pontosabban a polgármester nagyon nem akarta abbahagyni. Mintegy másfél órában foglalta össze, mi mindent gondol is ő a szigetországi Kánaán eljöttéről, miközben a megjelentek közül néhányan talán már azt is megbánták hogy a világra jöttek, nemhogy erre a meghallgatásra.

Mondjuk sejteni lehetett, hogy a rendezvény kevésbé a csepeli lakosságról, sokkal inkább a városvezetők önfényezéséről fog szólni. Beszédes, hogy az ellenzéki képviselők közül a DK-sok eleve meg se jelentek, Hudák János (Párbeszéd) a terem végében állva hallgatta a polgármestert, az MSZP-sek meg ugyan hiánytalanul helyet foglaltak a színpad előtti asztalnál az egy szem LMP-s és jobbikos képviselő mellett, de többen is reménytelen arckifejezéssel távoztak közülük, miután Borbély láthatóan nem akarta befejezni a korábbi, szocialista városvezetést ekéző nagymonológját.

Az ezt követő kérdezz-felelek már nagyobb izgalmakat tartogatott, már amennyiben izgató, hogy mindjárt az első felszólaló ingerült reklamációba kezdett, amiért a polgármester, illetve a helyettesei közül senki nem volt hajlandó fogadni őt többszöri megkeresésére sem egy építményadóval kapcsolatos ügyben. Felszólalását egyébként a közönség nagy része ellenséges pillantásokkal jutalmazta, de egyébként is jellemző volt, hogy bárki, aki a jelenlegi városvezetéssel kapcsolatos kritikával élt, vagy akart volna megfogalmazni, az nemkívánatos személy volt a Radnótiban csütörtök este.

A meghallgatás másik érdekes, vagy inkább komikus jelenete például az volt, amikor Bereczki Miklós, a Jobbik Csepel-soroksári országgyűlési képviselőjelöltje jelentkezett, ám nem kapott szót, ellentétben a szintén jelen lévő Németh Szilárddal, akit Borbély mint csepeli országgyűlési képviselőt mutatott be.

Szót kért még Takács Krisztián is, hogy tisztába tegyen néhány, a Csepel SC állapotával és helyzetével kapcsolatos polgármesteri ferdítést és féligazságot, ám az MSZP-s képviselő  is csak a jelenlévő fideszesek szúrós pillantásaiban, valamint Szuhai képviselő asszony (Fidesz-KDNP) kedves beszólásában részesült:

„Ne pattogjál már, üljél már le!”

Akit esetleg érdekel, mit mondott a polgármesteri posztjától megvált, az egyéni mandátumától pedig megfosztott Németh Szilárd, az figyelje serényen az önkormányzati portált, ahol annak ellenére nyomják fullba a vele kapcsolatos híreket, hogy hivatalosan momentán semmi köze Csepelhez. Ami meg van, arról a csepel.hu finoman szólva sem tisztán számol be.

Egy ponton amúgy a polgármester Szabó Szabolcsot is megkérdezte, hogy fel kíván-e szólalni. Csepel országgyűlési képviselője azt mondta, nem kívánja elvenni a megszólalás lehetőségét a hallgatóságtól. Ahonnan erre többen azzal reagáltak, hogy Szabó csakis a migránsokkal akar beszélgetni. Ebből is le lehetett szűrni a részt vevők erősen kormánypárti jellegét, de sebaj, időnként jól jön a pozitív megerősítés még egy olyan példátlanul sikeres városvezetésnek is, mint a csepeli, ugye.

Forrás: 21ora.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr4112976250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2017.10.16. 23:11:22

"Szuhai képviselő asszony (Fidesz-KDNP) kedves beszólásában részesült:
„Ne pattogjál már, üljél már le!”"

Mit is ír és mond Horváth József a Fidesz korábbi csepeli önkormányzati képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje Szuhai Erikáról?

avalodinemethszilard.wordpress.com/
süti beállítások módosítása