CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A legtöbb ellenzéki párt ott lesz a Közös Ország Mozgalom november 18-i nagygyűlésén

2017. november 12. 02:43 - csú

osszefogas.jpgCsaknem az összes ellenzéki párt részt vesz a Közös Ország Mozgalom november 18-i nagygyűlésén, ahol a tervek szerint közösen határozzák meg “az együttműködésnek azt a módját, ami a jelenlegi igazságtalan rendszer leváltásához, a civilek követeléseinek teljesítéséhez, a közös országhoz vezető út első lépése lesz” – tudta meg a Mérce.

A portál szerint a DK, az Együtt, az LMP, az Magyar Liberális Párt, az MSZP és a Párbeszéd pártelnökei is részt vesznek a gyűlésen, Bokros Lajos MoMa-elnök igazolt hiányzó lesz, a Momentumnak pedig aznap saját rendezvénye lesz. A rendezvényről Gulyás Márton alapító azt nyilatkozta a portálnak, ott fogják közösen meghirdetni a Változást és Igazságot 2018-ban! kampányt.

Forrás: Népszava

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr8413210881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása