Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

augusztus 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Híd a semmibe és Csepelre

2018.01.10. 05:52 csú

albertfalvai_es_galvani_hid_terve_2.jpgCsepelnek a sárgával jelzett Albertfalvai hídra volna szüksége évtizedek óta, ez a térképen is jól látható. Az Orbán-kormány e helyett presztizs-beruházásként a kékkel jelzett Galvani hidat akarja felhúzni. A csepelieknek ebből semmi haszna nem lenne, de Borbély Lénárd és Németh Szilárd nem mer egy szót sem szólni...

Új Duna lesz a neve a csepeli Szigetcsúcson megépülő hídnak – hozta a hírt a hvg.hu. A hírportál a Magyar Közlönyben megjelent határozatra hivatkozva írja, hogy a Galvani utca–Illatos út-vonalában egy új, a kötöttpályás közlekedéssel együtt kétszer három forgalmi sávos Duna-híd épülhet.

Épülhet. Ez kulcsszó, ugyanis egyelőre az egész projekt kapcsán annyi biztos, hogy csak a tervezésére közel félmilliárd forintot (egész pontosan 441 milliót) költ el a kormány. Hogy végül 

mikor lesz ebből valami, egyáltalán: lesz-e belőle bármi, az ugyanúgy kérdés, mint az is, hogy lenne-e egyáltalán haszna, létjogosultsága neki.

Csepeli szempontból nagyon sok biztos nem, a híd nyomvonala ugyanis kb. 2 km-re haladna a Rákóczi hídtól, csepeli hídfőjénél pedig egyelőre csak pár lepusztult bérház, a szennyvíztisztító meg némi szántóföld van (más kérdés, ha a kormány tényleg benyújtja, és netán el is nyeri a 2023-as atlétikai vébére szóló budapesti pályázatot, akkor annak a főlétesítménye, a 40 ezer fős atlétikai aréna épp a szóban forgó területen terülne el).

Az új hídról ami fontosat még lehet tudni, hogy a terveztetésére közel félmilliárdot most úgy tapsol el a kormány, hogy

Tarlós István főpolgármester szeptember végén világosan kimondta, hogy a főváros nem akar ilyen hidat.

(Ennek oka a 18. és 19. kerület határán fekvő kiserdő kivágása miatti polgármesteri para, amiről itt lehet olvasni például.)

A mostani hírrel kapcsolatban Szabó Szabolcs, a 21. kerület országgyűlési képviselője a 21ora.hu-nak viszont azt is elmondta, hogy még az ősszel, de már a fővárosi közgyűlés szeptember 20-i határozata után érdeklődött az illetékes kormánybiztosnál a híd sorsát illetően, ám elég furcsa választ kapott.

Nem azért furcsát, mert kormánybiztosék igen lekezelő stílusban reagáltak a képviselő kérdésére, hiszen azt megszokhattuk már, hogy a fideszes államapparátus jobb esetben így bánik az ellenzéki megkeresésekkel (rosszabb esetben nem is válaszol, s mondjuk csak bírósági felszólításra közöl közérdekű adatokat).

Hanem azért, mert Schneller Domonkos, Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kabinetfőnöke ezt írta szeptember 25-én:

“Tisztelt Országgyűlési Képviselő Úr!

Tekintve, hogy az Új Duna-híd tervpályázatának első, előminősítési szakaszán vagyunk túl, egyelőre nem áll módunkban az építésről átfogó tájékoztatást adni.

Amint a tervpályázat lezajlik, és a Bíráló Bizottság meghozza döntését, az addig elvégzett munkákról és a Bizottság döntéséről a nyilvánosságot – így Önt is – tájékoztatni fogjuk.”

Vagyis az van, hogy Szabót a hivatal a főváros elutasító döntése után nem tudta a  választókerületében tervezett infrastrukturális beruházásról érdemben tájékoztatni.

A kormányhivatal Szabónak adott reakciója, valamint az a tény, hogy azóta viszont mégiscsak kiírták a terveztetési eljárást, megerősíti azt a vélelmet, hogy itt valójában magán a terveztetésen, illetve az erre költhető százmilliókról van szó elsősorban.

Másképp fogalmazva:

erősen gyanús, hogy a híd tervezésére elszórt súlyos százmillió forintok valójában a híd tervezésére elszórható súlyos százmilliókról szólnak,

valódi szándék itt híd építésére pedig legfeljebb akkor lesz, ha Budapest elnyeri a 2023-as atlétikai vébé rendezését (erről 2018 vége felé lehet döntés a nemzetközi szövetségnél).

És, hogy még egy csavar legyen a történetben: a csepeli szocialisták szerint ha már híd, akkor a 21. kerületi lakosság számára messze a legégetőbb kérdés az, hogy mikor újítják fel a Csepelt Pesterzsébettel, és nem mellékesen a Dél-Pesti Jahn Ferenc Kórházzal összekapcsoló Gubacsi hidat, amihez több mint 20 éve nyúltak utoljára, és amin ma már csak 1-1 sávon lehet közútilag közlekedni.

Erről a projektről elég nagy a csönd azóta, hogy tavasszal előbb a csepeli önkormányzat részéről nagy sikerként bejelentették, hogy 10 milliárd forintból elkezdik megtervezni a felújítást, de csak a vasúti részen, majd az MSZP-s tiltakozás és nyomás hatására azt, hogy a teljes hídszerkezet renovációját megkezdik 2018-ban.

Forrás: 21ora.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr913558643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2018.01.10. 23:00:53

László Tarjányi A kék vonal a legkedvezőbb útvonal Felcsút és a turai kastély között, azaz Orbán nagypapa és Alíz unokája (szülei Ráhel és Tiborcz István) között!

Tarjányi László 2018.01.11. 00:14:29

Hihetetlen figura ez a Németh Szilárd! "Én egész népemet fogom tanítani, nem középiskolás fokon! (József Attila)" Tanítja is naponta a tévékben, KÉPESÍTÉSNÉLKÜLI NAPKÖZIS NEVELŐ szinten! Ez volt a pályája kezdete, a politikai pályát meg a csepeli SZDSZ-ben kezdte, csak ott az egyetemet végzett nagyágyúk nem hagyták érvényesülni! Ezért átlépett a csepeli Fideszbe, ahol a vezető 1998-ban listás képviselői helyhez juttatta! Németh Szilárd ezt azzal hálálta meg, hogy beléptetett 17 új tagot, közte lépcsőházi szomszédait is (SIC!), s azokkal megválaszttatta magát az addigi csepeli Fidesz-elnök, Tóth János helyére! Mára ez az SZDSZ-es kakukkfióka (Soros embere vajon?) a Fidesz-alelnökségig fúrta előre magát! Felfelé nyal - lefelé tapos típus! Kedves MSZP-s képviselők, nem kaphatnánk végre tájékoztatást arról, miért is nevezte ki Tóth Mihály Németh Szilárdot iskolaigazgatónak? Továbbá, miért is vették be a pártjával együtt a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződés bizniszbe? Ezt csak figyelemfelkeltés céljából kérdezem, Önök olyan információk birtokában LEHETNEK, amivel ezt az SZDSZ-es kakukkfiókát szárnyaszegetté lehetne tenni! Az OMERTÁNAK legyen vége, én nem szeretném Németh Szilárdot Csepel-Soroksár képviselőjeként vagy Csepel polgármestereként többé látni!