A Boráros téri végállomáson magabiztos társaság száll fel. Egy helyről jöttek, nemzeti színű kokárdával! Egymással nem beszélnek, csak levetik magukat a benn álló csepeli HÉV ülésére! Ketten a négyes fakkba, egymással szemben a külső ülésre. Úgy, hogy más oda ne férhessen. Szavaikból azonnal világossá válik: mindannyian a Béke menetről jönnek haza - idézi fel minapi véletlen találkozását Horváth Gyula (képünkön). Írását így folytatja:
Nincsenek sokan, csak hézagosan tudják elfoglalni a kocsi szektorát. Bizonyára ők azt önzetlenek, mert a haszonlesők már külön busszal, személyautóval elmentek. A vezetők meg a parádés kocsis által vezetett luxusautókon suhantak a Rizihez! A HÉV-en ülők egyik csoportjában a művészlelkű nemzeti értelmiség, másikban a mólé tekintetű kétkezik foglaltak maguknak helyet. Kasztszerűen elkülönültek és bezárkóztak. Tudnak egymásról, és ez mindkét társaságnak növeli felsőbbrendű öntudatát.
Nem hangoskodnak, de testbeszédük, hanghordozásuk mutatja, hogy ők a hatalom emberei! Kissé bosszantja is őket, hogy erről az utasok egyáltalán nem vesznek tudomást! „Le vannak szarva - mondja ki leplezetlen megvetését a mólés - Viktor megmondta, majd a szavazás után megmutatjuk nekik, hol lakik az úristen!” A művész a jólöltözött finom eleganciájával, a másik, meg igen kopott szerénységével rí ki. A HÉV elindult! Alig pár perc, már a „MÜPA-Nemzeti Színház” megállóba is érkezik. A kinyíló ajtóban egy ember jelenik meg! Hang elakad, szem kidagad! Miért?
Egy közismert ellenzéki merészelte jelenlétével az illiberális morált megtörni!
- A Kurva anyját, még van pofája kokárdát hordani! Szólt a kétkezi mólés az asszonyához.
- Fogd már be a pofádat! sziszegi az asszony a fogai között, - még meghallja!
- Nem hallja, mert csak neked súgtam – mondja a mólés.
- Ordítasz, te barom! - szól a nő, és közben zavart idegességében kimeredt az ablakon.
- Majd pofán vágom, ha nem tetszik neki – mondja a mólés sértődött büszkeséggel.Az asszony valami iszonyatos megvetéssel, és maró gúnnyal nézett a mólésra. Úgy, ahogy csak egy nő tudja megvetését kimutatni.
- Nem kellett volna annyit innod! Akkor tudnál viselkedni - mondta nő lemondóan
- Méé? Ingyé vót, és azé mentem!
Büfizett egyet a teremtés koronája, majd csendben elszenderedett! Az asszony megkönnyebbülten konstatálta, és bocsánatkérőn nézett az ellenzékire.
A művészlelkűt is megzavarta az ellenzéki utas megjelenése! Most azonban igazán zsenánt a köszönés, de még egy fejbőcintés is ciki lenne! Hogy zavarát leplezze, gesztikulálva, különösen nagy monológba kezdett. Önkéntelenül a hangját is megemelte. Mindenáron mutatni akarta társainak, hogy mennyire nem vette észre az ellenzékit. Ez annyira sikerült neki, hogy közönsége felváltva fordult hátra, keresve a zavar okozóját. Megtalálták! Mosolyogtak!
Persze művész lelkű, meg az ellenzéki gyerekkoruk óta ismerték egymást. Hát, kicsi ez a Csepel, és sok ám az a több mint hat évtized! Meg aztán régen is kellett élnie valamiből a művésznek is. Akkor meg a mostani ellenzékiek voltak döntéshozó helyzetben. Neki meg jól jött a megrendelés! Ilyen egyszerű az élet - gondolta! Más, Csepel és más Felcsút! Hogy érthetné ezt a Viktor? Így érkeztek a sétáló utcai megállóba, ahol az egyik balra, a többi meg jobbra ment!
Horváth Gyula
Forrás: a szerző Facebook oldala
