Nem rég hírt adtunk arról a szócsatáról, amely Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és Németh Szilárd honvédelmi államtitkár (Fidesz) között zajlott a parlamentben. Szerkesztőségünk megszerezte a vita teljes, szó szerinti szövegét. Most ezt ajánljuk olvasóink figyelmébe:

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Kettő héttel ezelőtt mondtam el felszólalásom első részét, és remélem, hogy Németh Szilárd képviselő úr, államtitkár úr azért maradt itt a teremben, hogy megnyugtató választ fog adni nekem a két héttel ezelőtti és a mostani felszólalásomra is. Remélem, hogy támogatólag fog hozzászólni.

1920. március 14-én avatták fel a Csepeli Munkásotthont. Ezt a híres művelődési házat közakarat hozta létre. A kitűzött közművelődési célok végrehajtását, a zavartalan működést súlyosan veszélyezteti a hiányzó, 2010 óta hiányzó önkormányzati, majd 2016 óta hiányzó állami támogatás. Többször fordult a Csepeli Munkásotthon vezetősége, az alapítvány, a kuratórium, az igazgató asszony magához Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz, képviselő úrhoz, Hoppál Péter államtitkár úrhoz és Lázár János miniszter úrhoz is. Többször fordultak segítségért, és folyamatosan elutasításban részesültek.

2016-ban írtak levelet az

államtitkársághoz, miniszterelnök úrhoz, és akkor kérdéseket tettek fel, hogy egyáltalán pályázzanak-e a Csepeli Munkásotthon működtetésére, egyáltalán dolgozzanak-e tovább. Azt a választ kapták, azt a megnyugtató választ kapták Lázár János miniszter úrtól is és Orbán Viktor miniszterelnök úrtól is, hogy természetesen, mert erre a nagy múltú intézményre szükség van, és természetes, hogy támogatásban fognak részesülni. Lázár János ezt le is írta egy levelében.

Megdöbbenve vették tudomásul, amikor 2010 után megvonták az önkormányzati támogatásokat, 2017-ben pedig már eljutottak odáig, hogy egy fillér állami támogatásban sem részesültek. Majd 2018-ban a választások előtt derült ki, hogy a 2018-as működési támogatást is elutasította az állam. Folyamatosan működtetik az intézményt. Képviselő úr nagyon jól tudja, hogy a helyi lakosok szívesen járnak ebbe az intézménybe, szívesen vesznek részt az intézmény munkájában, és nagyon-nagyon kemény munkával tudják biztosítani most már azt az állami feladatot, azt a közművelődési feladatot, amelyet kötelezően lát el ez az intézmény.

Most már nemcsak az önkormányzati támogatásért könyörögnek, meg könyörögnek az állami támogatásért, hanem ugyebár szeretnék igénybe venni az egyszázalékos támogatásokat, vállalkozóktól és persze a csepeli lakosoktól is a támogatásokat. Egyre nehezebb a munkájukat elvégezni. Segítsen abban, államtitkár úr, mivel két év múlva százéves lesz ez az intézmény, hogy ne úgy kelljen ráfordulni a százéves ünnepekre, hogy bezárjuk ezt az intézményt. Erre az intézményre szükség van. Ezt az intézményt a csepeli munkásemberek építették. Ön sokkal jobban tudja, mint én, hogy hogyan jött létre ez az intézmény. Akkor arra kérem, ha már itt maradt ma, hogy segítsen ebben, hogy az intézmény régi híres múltjához, jelenéhez híven beszélhessünk majd a jövőjéről is, hogy tudjon működni a csepeli emberek megelégedettségére, és mondhatjuk azt is, hogy a mi megelégedettségünkre.

Államtitkár úr, ugye nem azzal fog jönni, hogy ezt a házat a lex munkásotthon törvénnyel meg akarták szerezni? Pontosan a választások előtt hozott a Kúria egy döntést, amelyben elmarasztalta ezt a törvénykezdeményezést. Nagyon kérem az államtitkár urat, hogy most már tényleg arról beszéljünk, hogyan lehetne a működtetését megoldani, hogyan lehetne a 2010 előtti időszakra visszatérni, amikor az önkormányzati támogatást is megkapta a Csepeli Munkásotthon, és megkapta azt az állami támogatást is, amivel tudja végezni azt a feladatot, mondom, állami feladatot, amit ez az intézmény ellát nap mint nap. Várom megtisztelő válaszát, államtitkár úr. Köszönöm, elnök úr.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Németh Szilárd államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr, öné a szó.

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy egy 1964-ben kiadott könyvből idézzek. (Olvassa:) „A csepeli munkásság szervezeti életének központja a WM Gyár mellett a Csepeli Munkásotthon volt. Az SZDP csepeli szervezete, a vasutasok, fások, bőrösök, építők, földmunkások szakszervezete rendszeresen az otthonban tevékenykedett. A bérharcok alkalmával innen irányították a sztrájkolók küzdelmeit. Felhasználta a legális szervezetekben rejlő lehetőségeket a csepeli kommunista mozgalom is. Tevékenységük fontos területe volt az otthon. Minden legális szervezetben részt vettek, gyűléseken, szemináriumokon hallatták szavukat. A mozgalmi munka mellett, ahhoz szorosan kapcsolódva az otthonban volt a munkásság szellemi központja is. Itt tevékenykedett a Csepeli Általános Munkás Dalárda, a Munkásszínjátszók Vigalmi Gárdája, az Általános Munkáskönyvtár, melynek jelentős szerep jutott a munkások nevelésében. Itt volt a bázisa a Természetbarátok Turista Egyesületének, az Eszperantista Mozgalomnak, a Gyermekbarátok Egyesületének, az alkoholellenes mozgalomnak, amelyek jórészt fedőszervei voltak az illegalitásba szorított osztályharcos küzdelmeknek. Ezért nőtt Csepelen szimbólummá a Munkásotthon.”

Azt gondolom, ebben teljes mértékben egyetérthetünk. Drucker Tibor írta ezt a könyvet, aki egy kommunista vezetője volt ennek a Munkásotthonnak hosszú ideig. A ’64 több szempontból is szimbolikus. Én ebben az évben születtem, és az utolsó első titkár is ebben az évben lett a Munkásotthon egyik vezetője. Most nem akarom tovább szaporítani a szót, de jól látható, hogy ennek a munkásotthonnak milyen szerepe volt az elmúlt időszakban. Amikor a rendszerváltás után, 1991-ben egy alapítványba szervezték, a Csepeli Munkásotthon Alapítványba ezt a művelődési házat - nevezzük művelődési háznak -, akkor e szerepének továbbfolytatását kívánták neki. Ma is ezt a szerepet tölti be. Amikor 2010-ben polgármester lettem, azt gondoltam, bár nemcsak én, hanem még nagyon sokan, hogy a Munkásotthonnak le kell vetkőznie a pártközponti jellegét, le kell vetkőznie azt, hogy ezt a múltat nyíltan felvállalja. Hiszen ez történt egészen 2010-ig.

Egyébként csak szeretném mondani, hogy ön most kicsit szapulta a kormányt, meg mindenkit, nagyon finoman, mert nyilvánvalóan az ön ismeretei Kabáról nem lehetnek olyan mélyek. Néhány hónapja tévedt oda Csepelre jelöltként, ma már a csepeli MSZP elnöke. Én nem is értem őket, hogy ezt hogy gondolják. Én 54 év óta lakom ott. Éppen ’64-ben íródott ez a könyv, amikor megszülettem, azóta kísérem figyelemmel, mi történik a Csepeli Munkásotthonnal. Most 2010-ben tettem javaslatot a Munkásotthon akkori vezetőinek, a kuratóriumnak, az alapítványnak, anélkül egyébként, hogy megpróbáltam volna bármit tenni.

Nem tudom, azt hiszem, legutóbb már talán állítólag szállodát építenék magamnak a Munkásotthon helyén - ilyen zagyva hírek keletkeztek. Semmire nem voltak hajlandók. Arra nem voltak hajlandók, hogy az önkormányzat többséget szerezhessen a kuratóriumban jelentős pénzösszegekért. Ezek a pénzösszegek el vannak ma is különítve az önkormányzat számláján. Arra nem voltak hajlandóak, hogy a felügyelőbizottságba bemenjen az önkormányzat által delegált ember, aki szerette volna tudni, hogy mire költik ezt a pénzt.

Az utolsó nagy fejlesztés egyébként a Munkásotthonban pont 2001-ben volt. Siklósi Mária építész tervezte meg a Munkásotthon csodálatos színháztermének az átalakítását. Az is persze aztán felemásra sikerült, de ezt az Orbán-kormány finanszírozta. Ez volt az utolsó. Azóta ezek az emberek, akik ott már, nem tudom, mióta, 30 év óta, ugye, ha ’91-et nézzük, lassan 30 év óta kurátorok, képtelenek arra, hogy az alapítványi célt teljesítsék.

Nem panaszkodni kell, hanem megcsinálni az egészet. Én teljes mértékben támogatom az elképzelést. Azt szeretném, ha a Csepeli Munkásotthon valójában az alapítványi célt, vagyis a csepeli és Csepel-szigeti munkások, gyermekeik művelődését, közművelődését szolgálná. Ez le van írva, ezt végre tudnánk hajtani. Ebben számíthat az én támogatásomra mindenképpen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: országgyűlés