CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Patkányok parádéznak Csepelen, de a polgármester és hivatala egy irtó jó közleménnyel védekezik

2018. július 25. 05:34 - csú

A 21ora.hu csepeli hírportál tette közzé a sétányokról származó  értesítőt:patkanyok-614x1024.jpegA kiírásból kiderül, hogy nem kifejezetten csepeli problémáról van szó, noha a 21ora.hu olvasóinak beszámolója szerint Csepel az átlagnál is fertőzöttebb napjainkban. A környékbeli társasházi lakókkal, valamint közös képviselőkkel folytatott beszélgetésekből az derül ki, hogy a háttérben a főváros, valamint a budapesti patkánymentesítést közel 50 éve végző Bábolna Bio Kft. közötti jogi vita áll.

A cégnek nemrég járt le a szerződése a fővárossal, a városháza pedig nem hosszabbított, helyette új pályázatot hirdetett. Ezen egy másik, a piacon jóval kevésbé ismert cég nyert, a döntést azonban a Bábolna megtámadta. Július 1-étől így nincs irtás, ugyanis

a bírósági eljárás végéig nem lehet tudni, ki jogosult a munka elvégzésére.

Hogy várhatóan még hónapokig nem lesz központi patkányirtás a fővárosban? Emiatt háborognak azok az Erdősor utcai lakók is, akik most a saját társasházuk költségén voltak kénytelenek patkányirtókat kihelyezni. Ők egyébként a közös képviselőjüktől úgy tudják, hogy az idén még nem volt irtás, ami szerintük a budapesti vezetők felelőssége, hiszen a fővárosnak kötelező feladata a köztisztaság fenntartása, benne a rovar- és rágcsálóirtással.

Lehet az évtizedes tapasztalattal bíró Bábolna helyett másik céggel is végeztetni a patkányirtást, de akkor is gondoskodni kell róla, hogy jogi vita estén is folyamatos legyen a munka – mondják a lakók.

A neten kicsit utánakattintva a témának, hamar kiderül, hogy nem elszigetelt és nem is annyira új keletű a probléma a fővárosban. A már említett Bábolna Bio Kft. ügyvezető igazgatója már tavaly ősszel azt nyilatkozta a Népszavának, hogy növekedett a patkányok száma Budapesten.

A cégvezető akkor azzal indokolt:

csökkent a fővárosban a szemételszállítás hatékonysága, az éjszakára kint maradó, ételhulladékkal is teli kukákban bőven találnak táplálékot a rágcsálók.

Sajnos ezen a fronton a helyzet azóta sem javult, sőt. A múltkori, lomtalanítás során feltornyosult káoszt követően a minapi hírek szerint Csepelre nem jut elég ember, így később viszik el a szelektív hulladékot. Mondani sem kell, ez további patkányproblémákat vetít előre.

Kérdés, mit lép minderre az illegális szemétlerakók ellen az elmúlt hetekben látványos médiaoffenzívát indító csepeli városvezetés, s főleg Borbély Lénárd, aki a kerület fideszes polgármestereként a Fővárosi Közgyűlésben is pozícióban van. 

Forrás: 21ora.hu

a_patkanyok_mar_csepelen_vannak.PNGA patkányok már Csepelen vannak

A CSÚ kiegészítése: Borbély Lénárd továbbra is hallgat. Sem ő sem a hivatala egy szót sem szól a patkány-ügyben a csepeliekhez. Az együttérzés egyetlen szikráját sem villantják fel. Az Ábel Attila alpolgármester által irányított kommunikációs csapat lebénult, csak egyetlen dologra volt képes. Hivatalos szócsövükben, a csepel.hu-ban - említést sem téve a csepeleik panaszáradatáról -  ezt írják:

"Patkányészleléssel kapcsolatos információk

Az egészségügyről szóló , valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény ide vonatkozó pontjainak értelmében Budapest Főváros Önkormányzata (a továbbiakban: Fővárosi Önkormányzat) kötelező feladata a köztisztaság fenntartása, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás.

A patkánymentesítést 2018. július 19. napjától ellátó RNBH Konzorcium a lakossági bejelentéseket a 06/70-364-6531 telefonszámon fogadja hétfőtől péntekig, 8.00 órától – 16.00 óráig. A köztes időszakokban üzenetrögzítő fogadja a hívásokat. Elektronikusan a patkanyirtasbudapest@gmail.com e-mail címen lehet bejelenteni a patkányészleléseket.

Amennyiben önök is észlelnek patkányokat, mindenképp keressék a fenti elérhetőségeket!"

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1614127607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2018.07.25. 09:48:26

RNBH Konzorcium négy fideszes csókos nevének kezdőbetűjét tartalmazza? A Bábolna Bió évtizedek óta végzi a munkát, két éve Csepel-Kertvárosban is hemzsegtek a patkányok, idén már nem láttam egyet sem! A Bábolna-Bió lelkiismetesen végezte a munkáját, többször is visszamentek, sőt az utána következő évben is! Ami működik, miért kell elrontani?

Amúgy meg sajnálom a patkányokat is, a fényképen ennek a kettőnek is olyan értelmes nézése van. Én bizony rájuk szavaznék ha indulhatnának a polgármester és alpolgármester választáson!
süti beállítások módosítása