CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Horváth Gyula: A szemfényvesztők világa felőrli a maradék bizalmat is

2018. augusztus 10. 05:52 - csú

gondolkodo_kezebe_temeti_arcat_4.PNGA minap szerencsénk volt látni, a Hír Tv újabb színeváltozását! Ezt nevezem én az illiberális (konzervatív-keresztény) hatalomgyakorlás cirkuszának! Úgy látszik, hogy a mai magyar közéletben a főszerepet a bűvészek, akrobaták, szemfényvesztők és illuzionisták viszik. Az istenadta nép, meg - mint ahogy a cirkuszban szokás – tapsol nekik. Még kétharmadnyinak tetszik az előadás! 

A porondmester szerkeszti a műsort. Dől a lé, jönnek az emberek a sátor alá. De, a közönség már kezd betelni a régi produkciókkal, a szereplők pedig kezdenek belefáradni és elfásulni a mutatványba. Nem csoda, hogy egyre nagyobb azoknak a száma, akiknek elég unalmas már az előadás! Nem a látványt és a csillogást, hanem a kezeket figyelik az emberek. Annak ellenére, hogy ezt cirkuszban nem tanácsos! A kezek pedig megremegnek, az eszközök kiesnek! A bohóc fenéken billentése

már nem zökkenti vissza a produkciót!

Nem is az a legfőbb baj, hogy a NER sátra alatt semmi sem az, aminek látszik, hanem az, hogy ezt a publikum kezdi megszokni! Úgy vélekedik, hogy az újságokban, televíziós és rádiós szervezetekben sem lehet megbízni. Tájékozódni, híreket válogatni magának kell. A köz ember úgy érzi, hogy nem azt mondják, ami a hír, hanem (jól felfogott önkontrolljukkal) azt amit a „gazda” elvár tőlük! Nem számít már a szakmai tisztesség, hanem csak a lóvé a fontos.

Még ez sem lenne olyan nagy baj, ha az értelmiségieknek az újságírással foglalkozó részét jellemezné csak ez a megalkuvás. Attól fél az ember, hogy ragályos a kór! Vannak ugyanis értelmiségi hivatások, amikben az emberek „vakon” megbíznak! 

Mi lesz, ha kétségek merülnek fel az orvossal, bíróval, gyógyszerésszel, tanárral, mérnökkel, bankárral szemben, hogy nem a szakmai meggyőződése, hanem a NER elvárása szerint működik? Meghalnak talán az emberek, mert a NER úgy kívánja? Semmelweis országában vannak hírek kórházi fertőzéses halálokokról! Lehet, hogy ezt is irányítja valaki? A volt kerületi pártitkár és felesége mehet, a hatalom kedveskéje meg marad? Lehet, hogy a rákkeltő anyagokkal fertőzött gyógyszerek is „irányítottak”? A fideszes ezt kapja, az ellenzéki meg azt? Nem fogunk befektetni, pénzt használni, mert azt hihetjük, hogy az árfolyamok, meg a papírra írott értékek nem a valóságot, hanem a NER elvárásait követik? 

Ezek után lassan gondolkodni kell majd az embernek azon, hogy át menjen-e menni egy most épült hídon, be merjen-e ülni egy új magyar autóba, vagy épületbe, mert a mérnők nem a tudomány kőbe vésett törvényeit, hanem, a NER előírásait, elvárásait tartotta szem előtt? Mindent ellenőrizni kell a Wikipédián és az egyéb közösségi oldalakon?

Mi lesz velünk, ha az alapvető bizalom kimúlik belőlünk azért, mert egyesek úgy gondolják, hogy hatalmi érdekeiket az emberek átverése, a szemfényvesztés vezérli? 

Igen amennyiben ez a folyamat folytatódik, és kihal belőlünk a bizalom, magunk (és nem a migránsok) fogják szétverni a saját társadalmunkat! 

Horváth Gyula

Forrás: a szerző facebook oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9314160711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása