CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Borbély Lénárd titkos erdélyi nyomozásáról egy sort sem ír a Csepeli Hírmondó

2018. szeptember 10. 05:59 - csú

zaj_1.jpgA repülőgépek zajának csepeli fogadtatása pedig nem érte el sem a lap szerkesztőinek, sem az önkormányzat vezetőinek ingerküszöbét

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) szeptember 6-án megjelent 23. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket

A legutóbbi lapszám óta eltelt három hétben, a kerületi közéletet leginkább felborzoló három helyi téma a sűrűsödő csepeli közlekedési dugók, a kerület légterében állandósuló repülőgép-forgalom okozta zaj, illetve a földutakon az esőzések miatt kialakult sártenger volt. A lap mostani száma az elsőt csak szőrmentén, a felelősséget nem vállaló hatalom oldaláról közelíti meg, elhallgatja az ellenzéki kritikákat, s nem vállalkozik a csepeli emberek ezzel kapcsolatos véleményének feltárására. A repülőgépek zajának csepeli fogadtatása pedig nem érte el sem a lap szerkesztőinek, sem az önkormányzat vezetőinek ingerküszöbét. Sőt repülőgépről csak Németh Szilárd honvédelmi államtitkár sokoldalú szakértelmét bemutató sajtótájékoztatók, vagy a repülősökkel való találkozásai kapcsán hajlandók írni. A harmadik témát, a sártengerrel kapcsolatos lakossági véleményeket, kritikákat egy kanál vízben kialakult viharnak tartják, mert Csepel „hosszú ideje új utakon halad”

Folytatódott a milliárdos fejlesztések sorozat, most a sportfejlesztések kerültek terítékre. Két oldalt kapott ismét Magyarország, pontosabban Orbán Viktor és Németh Szilárd, aki most, ahogy olvashattuk, újraszentelésen, koszorúzásokon vett részt, bizonyítandó, keményen dolgozik. Mi több, még arra is futotta nehéz és felelősségteljes munkája közben, hogy a kerületi közlekedési dugók ügyében az illetékesekkel is felvegye a kapcsolatot.

Most sem fért bele a lapba a csepelieket foglalkoztató több kérdéskör. A lap újságírója és fotósa részt vett a Csepeli Munkásotthon Baráti Köre augusztus 28-i nyilvános vitáján, viszont egy sor sem jelent meg az eseményről. (Lásd: https://csepeliek.blog.hu/2018/09/08/hogyan_es_miert_alakult_meg_a_csepeli_munkasotthon_barati_kore )

Hónapok óta nincs válasz a csepeli rendőrök túlóradíjával kapcsolatos aggályokra, Tenk András LMP-s képviselő pártfeladatoktól való eltiltásával kapcsolatos testületi döntésre. Nem írtak az elmúlt hetek csepeli szemétbotrányairól vagy a patkány invázióról, s változatlanul kimaradt a csepeli HÉV sorsának alakulása, a Gubacsi-híd felújítása, a Duna csepeli szakaszán történt olajszennyezés, a Daru domb 300 milliós fejlesztésével kapcsolatos tisztázatlan ügyek, a Weiss Manfréd Terv léte vagy nem léte. Arra sem jutott hely, hogy megszólaltassák Borbély Lénárd polgármestert, milyen alapon nyomozott egy ellenzéki képviselő ellen, vagy Németh Szilárdot, miért szavazott le a parlamentben a fideszes többségű gazdasági bizottság valamennyi, csepeli fejlesztést szorgalmazó javaslatot.

http://csepeliek.blog.hu/2018/07/11/minden_csepeli_fejlesztest_leszavazott_a_fidesz_a_parlamentben

Most sem közölte a lap, hogy Németh Szilárdnak, Fidesz-listás csepeli képviselőnek, bocsánatot kellett kérnie, mert hazudott.

https://csepeliek.blog.hu/2018/07/30/nem_beszelnek_a_leleplezett_hazugsagrol_az_atveresrol_az_elmarasztalo_asz-vizsgalatrol

Változatlanul kimaradt a képviselő-testület június 28-i üléséről szóló tájékoztató is, amiből  megtudhattuk volna, hogy az Állami Számvevőszék a Csepeli Városkép Kft-t és az Önkormányzatot is elmarasztalta.

http://csepeliek.blog.hu/2018/07/10/keptelensegek_a_csepeli_varoskep_kft-nel_ez_olvashato_ki_az_allami_szamvevoszek_vizsgalati_jelentese

Véleményünk a cikkekről:

1) Sportfejlesztésekről is döntöttek a képviselők

A szerző, TK, aki egyébként Borbély úr Polgármesteri Kabinetjében dolgozik (állítólag a fontosabb témákat csak ő írhatja meg), tájékoztató jellegű írásából több információt kihagyott. Így például, hogy mikor döntöttek a sportfejlesztésekről a képviselők, miért kellett ehhez rendkívüli testületi ülést összehívni, miért zárt ülésen döntöttek a Nagy Imre ÁMK kézilabdacsarnokkal való kibővítéséről? Miért titok, hogy megemelték a kézilabdacsarnokra eddig tervezett összegeket? Miért csak egy „kiragadott” mondatrészt mer idézni az újságíró Takács Mónika képviselő asszonytól, miért nem reagál a Takács Mónika nyílt levelében megfogalmazott véleményekre?  

A képviselő-testületi ülésen történt fontos polgármesteri bejelentésről viszont egy sort sem írt TK. Arról, hogy a Borbély úr bejelentette, Erdélyben nyomozott Horváth Gyula képviselő ellen. Elképesztő hanyagság. Hogy engedheti meg magának a polgármester saját újságírója, hogy ne tájékoztassa a nagyérdeműt főnöke korszakváltást jelentő bejelentéséről, új munkaköréről? Vajon lesz-e felelősségre vonás vagy TK simán megússza az ügyet? Kíváncsian várjuk a bejelentés és annak elhallgatása körüli fejleményeket. Addig is olvasóink figyelmébe ajánljuk az alábbi cikkeket:  

https://csepeliek.blog.hu/2018/08/21/csepel_ilyen_gazdag_rendkivuli_pazarlas_rendkivuli_kt-ulesen_rendkivul_zuros_hatterrel

https://csepeliek.blog.hu/2018/08/23/focipalyat_a_kis-duna_partjara_akkor_legyen_sztrada_a_hollandi_utbol

https://csepeliek.blog.hu/2018/08/24/csepel_fideszes_polgarmestere_nyomoz_egy_ellenzeki_kepviselo_utan_es_mit_valaszol_erre_az_ellenzek

https://csepeliek.blog.hu/2018/08/27/mivel_vedekezik_takacs_monika_a_csepeli_varosvezetok_es_kiszolgaloik_arcatlan_cinizmusa_ellen

https://csepeliek.blog.hu/2018/08/30/miert_duhos_a_csepeli_fidesz-vezerkar_takacs_monikara_ordas_hazugsagok_a_borbely-abel-fele_kommunika

Egyébként a cikkhez mellékelt képbe írt szöveg, miszerint „az ismét megépülő napközis tábor része lesz a labdarúgópálya is”, hazugság. Ezt a cikk is cáfolja, de a testületi ülés előterjesztése is, amely a napközis tábor melletti önálló telekről, önálló helyrajzi számról és más üzemeltetőről szól.

2) Mindent meg kell tenni az embertelen dugó megszüntetéséért!

    Van, aki a megoldást keresi

A cím hangzatos, de először is Borbély Lénárd polgármester úrnak ki kellett volna állni az emberek elé, s elmondani, hogy mi történt, miért így alakult, másodszor pedig felvállalni a felelősséget. Ez, mint máskor sem, most sem történt meg. A cikk szerzője, ki más lenne, mint TK, megpróbálja elmosni a polgármester felelősségét, miközben úgy igyekszik menteni Németh Szilárdot, hogy bírálja dr. Szabó Szabolcsot, a kerület országgyűlési képviselőjét. „Csepel két országgyűlési képviselője nem egyformán reagált a kerületet érintő felfordulásra.” – írja. A jog szerint, Csepelnek egy képviselője van, dr. Szabó Szabolcs, Németh a Fidesz listáján került a parlamentbe.

A tájékoztatás érdekében olvasóink figyelmébe ajánljuk a blogunkon fellelhető írásokat:

https://csepeliek.blog.hu/2018/08/29/csapdaba_ejtette_a_dugo_fel_csepelt_negy_oraig_tart_a_35_perces_ut

https://csepeliek.blog.hu/2018/08/29/mar_csepel_polgarmesteret_is_zavarja_a_keruleti_kozlekedesi_kaosz_de_o_semmirol_sem_tehet

https://csepeliek.blog.hu/2018/08/31/jo_reggelt_polgarmester_ur_fol_tetszett_mar_ebredni_csepeli_jokivansagok_borbely_lenardnak

https://csepeliek.blog.hu/2018/09/01/maradnak_a_dugok_csepelen_es_szigetszentmiklos_tersegeben

https://csepeliek.blog.hu/2018/09/07/miert_fognak_meg_sokaig_tartani_a_csepeli_dugok_a_hazudozok_levaltasa_a_csepeliek_erdeke#more14226933

3) Vihar egy kanál vízben

„Miért nem tudjuk elfogadni, hogy a felújítások bizony kellemetlenségekkel járnak?” – teszi fel a kérdést, immár harmadik cikkében a szerző, TK. Mi visszakérdezünk: miért nem tudja elfogadni a csepeli fideszes vezetés, hogy nem mindenki úgy látja a dolgokat, hogy az embereknek van véleménye a körülöttük történő dolgokról, netán még meg is fogalmazzák kritikájukat?

Ismereteink szerint az újságírónak hivatása, joga és kötelessége a tájékoztatás, nem pedig a hatalom kiszolgálása. TK, talán hivatali munkaköréből adódóan, sajnos e cikkében is olyanokat állít, amelyek a kerület rendszerváltás utáni fejlődése ismeretének hiányára, egyoldalú politikai elkötelezettségére utalnak. Ez még nem is lenne baj, ha legalább erős igazságérzete, hivatásérzete megkívánná, hogy utánajárjon az ügyeknek. Lehet, hogy mindezek hiánya és főnökének keze vezeti tollát? Ezért írja, hogy „a szocialisták nem nagyon foglalkoztak útépítésekkel…” ? Válaszul és a csepeli olvasók tájékoztatása érdekében ajánljuk az alábbi linken elérhető cikket:

https://csepeliek.blog.hu/2018/09/07/miert_fognak_meg_sokaig_tartani_a_csepeli_dugok_a_hazudozok_levaltasa_a_csepeliek_erdeke

4) A migráció ma a legfontosabb kérdés Európában

    Németh Szilárd: minden nemzet fiai megérdemlik a végső nyugalmat

    Tisztelgés a hősök előtt

    Koszorúzás Tordán

A Csepeli Hírmondó Magyarország rovatában közölt, képekkel tarkított négy írás, most sem Magyarországról, hanem Orbán Viktorról és Németh Szilárdról szól. A kormányfő immár nyílt harcot hirdetett egy új Európai Bizottság létrehozása érdekében, Németh meg, honvédelmi államtitkárként járja az országot, most éppen a számára alkalmasnak tartott feladatot hajtja végre: koszorúz Csólyospályoson, Nagyszalontán és Tordán. Hogy ezek miért tartoznak a csepeliekre? Mert a szerkesztőség szerint Csepelen még mindig ő a Nagyfőnök, akit az Önkormányzatnak és a CSH-nak hivatali kötelessége(?!) dokumentálni (írásokkal, fotókkal) tisztségéből adódó programjait. A dokumentumok, a lap, más, szintén Németh- tel foglalkozó cikkével, képeivel együtt a 2022-es országgyűlési választásoknál hasznosításra kerülnek, addig valószínűleg a Csepeli Városkép Kft archívuma  őrzi, gondozza. Mindezt ingyen, pusztán hálából, a Németh Szilárd Csepelért végzett áldozatos munkájáért, az illetékesekkel való folyamatos kapcsolattartásért.

5) Németh Szilárd: így főzök én

    Melegszendvics Nyuszi mama-módra, sopszka salátával

Vajon mi köze van a melegszendvicsnek nyuszi mamához? Ez, sajnos nem derült ki a receptből, de az internetet böngészve sem találtunk ilyen receptet. Úgy hallottuk, hogy Németh képviselő úr még nem vadászik, a honvédségnél sem nagyon osztogatnak lövészeti gyakorlatokon véletlenül elejtett őshonos magyar óriásnyulat. Lehet, hogy egy, állatkereskedésben vásárolt élő, vagy otthonában tartott nyuszi mamára gondolt receptjében? Miért gondol valaki szendvicskészítés közben a nyúlra? Netán, mint mindig, receptírás közben is Orbán Viktor körül forgott az agya? Talán Orbánt is „nyuszi mama módra” készült melegszendviccsel és türk sopszka salátával kínáltak türk földön? Elképzelhető. Mivelhogy a Kaszpi-tenger melletti hatalmas mezőkön vadászó türk őseink körében rendkívül kedvelt volt a lepus europaeus caspicus, amelyet lovaglás közben, hátrafelé nyilazva lehetett elejteni, s amelyet türkül csak kaszpi mezei nyúlnak hívtak, s amelyből mostantól egyre többet kell, milliárdokért, importálnunk.

Ha ez járt a Rezsibiztos/Mesterszakács/Képviselő/Pártalelnök/Gasztroblogger Úr eszébe, akkor miért hiányzik receptjéből a türk időkben felhasznált birkafejhús, a nyereg alatt puhított mangalica csülök, vagy a türkök körében is kedvelt pacal, amelyek állítólag Németh úr kedvencei közé tartoznak? Viszont a salátához felhasznált görög joghurt akkor még ismeretlen volt, a hagyományos türk sopszka salátánál nem is használták, míg az olívabogyót a gazdagabb türkök Kis-Ázsiából importálták, tehát ott sem fért hozzá mindenki. Végül érthetetlen az is, hogy a ma is élő, különösen a karcagi területen elterjedt türk hagyományok szerint, az ételhez felszolgált friss kancatej helyett, miért a „jéghideg zsíros házitejet” javasolta fogyasztásra Németh Szilárd. A recept végéről pedig kimaradt a türk hagyományápolás Karcagon tapasztalt egyik fontos mellékhatására való figyelmeztetés. Ugyanis karcagi barátaink szerint ügyelni kell arra, hogy az étel elfogyasztása után legyen idő és közeli hely a felgyorsuló anyagcserére is. Lehet, hogy a nyuszimamák ennek örülnek a legjobban?    

-----------------------------------------------

További kimaradt események:

Augusztus:

16.

Sokan köszöntötték, 80. születésnapja alkalmából Balczó Andrást, a Nemzet sportolóját, háromszoros olimpiai-, tízszeres világbajnokot, Csepel Díszpolgárát.

20.

Szent István-napi köszöntő a Csepeli Munkásotthonban. Nagy József kuratóriumi elnök köszöntőjén, az azt követő gazdag műsoron, a kenyérszeletelésen sok csepeli vett részt.

22.

Meghalt Székhelyi József, Jászai Mari díjas színész, az Élet Menete Alapítvány egyik alapítója.

Baleset volt a Weiss Manfréd úton, két személyautó ütközött össze.  

25.

Családi Napot tartott a Csepeli Horgász Egyesület a Préri horgásztónál.

28.

Nyilvános vitaest volt a Csepeli Munkásotthonban, a Csepeli Munkásotthon Baráti Köre szervezésében.

29.

A Csepeli Szabadkikötőben átadták az új, mobil árvízvédelmi falat

Baleset történt az Erdősor utcában. Két személygépkocsi ütközött össze.

30.

Két új üzlet nyílt meg a csepeli Tesco-ban. 

30-szeptember 1.

Testvérvárosi találkozó volt a lengyelországi Kielcében, amelyen Borbély Lénárd polgármester és Morovik Attila alpolgármester vett részt.

Szeptember:

3.

Megemlékezés volt a II. világháború befejezésének 72. évfordulójáról, a Szent Imre téri emlékműnél.

Hatan tettek magyar állampolgársági esküt a Polgármesteri Hivatalban.

4.

Három személygépkocsi ütközött össze a Teller Ede út és a Budafoki út kereszteződésében. A balesetben hárman megsérültek.

5.

Baleset volt a Plutó úton, a Szabadság u. közelében, személyautó szabálytalan közlekedése miatt.

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2214230229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2018.09.10. 23:21:28

Én ott a Csepeli Munkásotthon Baráti Körének megalakulásakor biztos voltam abban, hogy semmi sem fog megjelenni róla a Csepeli Hírmondóban! Ugyanis semmi olyan nem hangzott el, ami bármilyen törvénytelenségre utalt volna! Sőt ott csak arra történt utalás, hogy törvénytelenség Németh, Borbély, Ábel és Vida részéről történt! Továbbá, én is direkt kihangsúlyoztam a mondanivalómban, mire fogunk ügyelni hogy helyesen történik-e tudósítás az eseményről! A fiatal újságírónak ezek után nem volt bátorsága hazugságot adni utólag a szájunkba, így viszont Ábel Attilának nem állt érdekében egy valóságos kép bemutatása a Munkásotthon működéséről! Az meg különösen nem tetszhetett nekik, hogy én a csepeliek részéről elvárásnak állítottam az egyenlő elbánást a csepeli művelődési intézmények önkormányzat általi támogatásában! Mert hogy logikusan ez így van, s bármely elfogulatlan csepeli polgár nem is mondhatna mást! Mások részéről is utalás történt arra, hogy irracionális gyűlöletet csak Németh Szilárd táplál a munkásotthonnal szemben, Borbély és csapata pedig nem tehet Németh akarata ellen! Még akkor sem, ha én többször megírtam neki emailben, politikai kára fog származni, ha ellenáll a nép követelésének, azaz nem teljesíti, "amit nem lehet megakadályozni, annak az élére kell állni!" Saját újraválasztásukat kockáztatják ugyanis, de ez Némethet egyáltalán nem érdekli, ő már meghaladta a csepeli politikai szintet, nagyobb pályán játszik! Ez így van, ezért kellene minket csepelieket békén hagyni a hagymázas ötleteivel! Nélküle simán elbírnánk a Borbély-csapattal, annyira nem buták, hogy szándékosan elkaszálják magukat a következő választáson!

Van egy megoldás hogy megszerezzék a cselekvési szabadságukat! Juttassák el Orbánhoz, hogy 2013-ban Németh nem teljesítette Orbán pártelnöki utasítását! Azaz hogy nem fizettette vissza Werner Péterrel és Vida Istvánnal a 2013-as prémiumuk 2 Millió Forint feletti részét! Mindketten 6-6 Millió Forint prémiumot kaptak abban az évben!

Kedves fideszes uraim, lehet ezt továbbra is titkolni, csak nem célszerű! Ugyanis én továbbra is dolgozok azon, hogy ez a hír Orbán tudomására jusson! Viszont ha ezt nem csepeli fideszestől tudja meg Orbán, akkor uraim, Önök mindannyian árulónak fognak minősülni!

Erre azért hívom fel az Önök figyelmét, mert Önök sajnálják az évi 30 Millió Forint támogatás megadását a Munkásotthonnak, holott Önök annak sokszorosát költik évente felesleges dolgokra!

Önök nem törődnek a népakarattal! Kutya se kérte hogy minden pénzt játszótérre költsenek, meg futballpályára! A lakosok megelégednének az utcáik közművesítésével, s szilárd burkolattal ellátásával! S ez nem azt jelenti, hogy csak Szilárd utcájába kell csatorna meg szilárd burkolat!
süti beállítások módosítása