Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Szeress, ne háborúzz!

2018.09.22. 02:34 csú

donkanyar-1943.jpgObsitos történetek, mondtam magamban, amikor gyerekkoromban édesapám nagy ritkán elkezdte mesélni frontélményeit.

Amikor a megfagyott bajtársakról mesélt, nem értettem, hogyan gondolhatták azt Horthyék, hogy szinte „egy szál gatyában” el lehet küldeni az orosz télbe a magyar katonákat. Ha reggel pálinkát osztottak az altisztek, akkor már előre lehetett tudni, rohamra készülnek, nekihajtják majd az embereket a gépfegyver tűznek. Szinte éreztem az orromban a lövészárokban terjengő vizelet és széklet szagát, amikor összecsinálták magukat a katonák, ha robbanni kezdtek felettük az aknák.

Meglett fejjel is, csodálkozom, hogy bár a háború után születtem, úgy tudok a front borzalmaira gondolni, mintha akkoriban személyesen jártam volna a jeges Don partján. Igaz, aztán magam is kaptam némi ízelítőt a „háborúból”, amikor 1956 őszén

le kellett költöznünk a pincébe, mert a körút és a sugárút kereszteződésében, ahol laktunk, heves harcok dúltak. Égett az Abbázia épülete, találatot kapott a Savoy bár, és persze a mi házunkat is alaposan megsorozták a tankok gépfegyverei. Amikor csend lett, mi gyerekek fellopództunk az emeletre, kinéztünk az üres ablakkereteken, és láttuk odalent a fiatal halottakat. Aztán lementünk a pincébe, és ettük a Kékes étterem felolvadt hűtőszekrényében talált, félig romlott húsból főtt bablevest.

Szóval nekem is jutott valamennyi a „háborúból”. És ezért vagyok nyugtalan, amikor a politikai közbeszédben ismét felszínre kerül a háborús retorika. „Támadás”, „ellenség”, „hadüzenet”… Hallgatom a hivatalos kinyilatkoztatást, amivel a miniszterelnök és a csapata az Uniót támadja. Úgy állítják be a világot, mintha ismét egy képzeletbeli lövészárokban hasalnánk, és a fejünk felett robbannának a bírálatok aknái. Talán már a „pálinkás hordókat” is készülnek csapra verni, hogy rohamra induljunk Európa ellen?

Attól félek, noha totyakos, mára korosodó ember kezében van a kormány rúdja, de még mindig túl fiatal ahhoz, hogy felfogja, semmilyen háborúban nincsenek győztesek, csak vesztesek. Ki többet, ki kevesebbet veszít. Lehet persze lelkesíteni a népet mindenféle ellenség ellen, amíg az első áldozatok híre meg nem érkezik. Amikor egy ország a maga nemzeti tudatával követeli az igazságot, akkor hamarosan másokban is felébred a nemzeti tudat. Okokat keresnek a verekedésre: az csúnyán nézett ránk, amaz beszólt a magyar embereknek, a harmadik megsértette a szuverenitásunkat... És máris lesz okuk a feleknek a haragra. Kard ki kard!

Erről szólt az előző évszázad két nagy háborúja. A nemzetek Európája a háborúk Európája volt, de aztán mintha megokosodott volna a világ, megpróbálták a korábban örök ellenségnek hitt népek megérteni egymást, és nem háborúzni. Leültek a tárgyalóasztalhoz, megtanultak együttműködni, mert belátták, akik tudnak egymással beszélni, nem fognak ölre menni.

Mi is ott ülünk az asztalnál. Beszélgetni kellene, vitatkozni, elfogadni a segítséget, megfogadni a tanácsokat. Nem nemzeti sérelmeket hánytorgatni. Érteni illene a történelem szavából.

Somfai Péter (Népszava)

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1114252879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.