CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A szoborrá merevített csepeli Bendegúz szülőapját megtagadják a csepeli városvezetők?

2018. szeptember 30. 05:25 - csú

rideg_sandor.jpgRideg Sándor: Indul a bakterház című kisregényéből film készült. Ennek több alakját szoborba öntötték Csepelen, az író személyének emlékét – kommunista, szocialista múltja miatt – nem tartják megőrzendőnek.

Miként Bárány Tibor, a 21. kerületi Hírhatár főszerkesztője írja, az egykori Rideg Sándor Művelődési Házból már sok évvel ezelőtt Királyerdei Művelődési Ház lett. A regényalakokat piedesztálra emeli az önkormányzat, az írót nem tartják szalonképesnek. Ideje már Rideg Sándorról beszélni, hisz Bendegúz és társai nekik köszönhetik létezésüket. 115 éve született, s 52 éve távozott közülünk. De írásait itt hagyta... A Hírhatár cikke így folytatódik:

Rideg Sándor (Törtel, 1903. febr. 12. – Bp., 1966. febr. 8.)író, József Attila-díjas (1950, 1951, 1952), Kossuth-díjas (1954).

Édesapja uradalmi cseléd volt. Fiatalságát pusztán élte le. Öt elemit végzett, csikós volt. 1919-ben beállt vöröskatonának. A Tanácsköztársaság bukása után a csendőrök elől Pestre menekül, ahol katonaszökevényként zárják börtönbe.  Budapesten gyári munkás, MÁV-altiszt, majd pékmesterséget tanult. 1925-ben az akkor alakult Magyarországi Szocialista Munkáspárt vezetőségi tagja. A munkásmozgalomban való részvétele során harminckétszer  letartóztatták, 1927 júliusában a lakásán titkos nyomdát foglaltak le.

Horthy politikai rendőrségének

feje, Hetényi Imre főkapitány-helyettes volt. A magyar úri rendnek ez az elszánt, kíméletlen fővédelmezője - aki jó szemű és jó stílusú újságíróból lett rendőrtiszt - közismerten jó történelmi és irodalmi műveltségű ember volt. Művelt vádlottaknak vallatás közben még kérkedni is szeretett olvasottságával, mintegy példálózva, hogy kulturált ember is lehet a fennálló rend törhetetlen híve.

Nos, 1927-ben történt, hogy alantasai jelentették a nagyúrnak, elfogtak egy Rideg Sándor nevű huszonnégy éves gyári munkást, akinek a lakásán titkos nyomdát találtak. A gyanúsítottat hiába vallatják, semmiféle kínzással nem lehet vallomásra bírni, miféle kapcsolatai vannak, és kik mire használják a nyomdát. Pedig az a fiatalember már jó két éve kommunistagyanús, mivel a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak vezetőségi tagja. Ezt a valójában kommunista elveket valló pártot nemsokára be is tiltották, s amíg fennállott - 1925 és 1928 között -, tagjait megfigyelés alatt tartották, lehetetlenné tették, hogy az országgyűlési választásokra képviselőjelölteket állíthasson. Hetényi maga elé hozatta a konokul hallgató fiatalembert, akit eleve nem sokra becsült, hiszen néhány elemit járt, csaknem írástudatlan ember volt. Hanem amikor a maga kedélyeskedő módján beszélgetni kezdett vele, fülét megütötte a gyanúsított proli ízes beszéde, kerek mondatformálása. Most már nem is akarta elhinni, hogy iskolázatlan ember, azt hitte, valami nagy kultúrájú értelmiségi, aki remek színjátszótehetséggel alakítja a faluról jött városi szegény embert. És amikor alaposan utánanézett előéletének, faggatta olvasmányairól, elámulva mondotta, sőt a kihallgatás jegyzőkönyvébe is belediktálta, hogy "remek nyelve és stíluskészsége" van, akár író is lehetne belőle.

Igazán szokatlan irodalmi útkezdet, hogy egy vallatott fiatalemberről először a vallatást vezető legfőbb rendőr állapítja meg, hogy irodalmi tehetség. És ebben Hetényinek igaza is volt. De még jó öt év telt el addig, amíg Rideg Sándor felbátorodott az első novellák megírásához. Ehhez még sokat kellett olvasnia, sőt még a helyesírást is meg kellett tanulnia, mivel a törteli gazdasági cseléd fia nem sokat hozott magával a monori elemi iskolából, amelynek öt osztályát jól-rosszul elvégezte, s utána igazán nem volt alkalma semmiféle önművelésre.

1925 és 1944 között harminckétszer volt börtönben, szakadatlanul rendőri felügyelet alatt állott, 1944-ben német internáló táborba hajtották... és soha semmi nem törte meg. Alacsony, sovány, csupa ín és izom férfi volt. Szemében, ajkán örökké ravaszkás mosoly, kalapját világéletében olyan ferdén vágta a fejébe, mint a mulatozó csikósok. Beszédmodora mindig is az a jóízű, kereken fogalmazott, örökké a humor határán kalandozó mesélgetés volt, ami bámulatra késztette a vallató főkapitány-helyettest akkor, amikor Rideg Sándor talán még maga sem gondolta, hogy író lesz belőle. Pedig nem is lehetett más. Ezt a fajta művészi készséget nevezik hol "őstehetségnek", hol "istenáldotta tehetségnek", vagy más körülmények közt "mesefának". Ha Rideg Sándor megmarad falusinak vagy pusztai csikósnak, bizonnyal olyan mesemondó válik belőle, akihez elzarándokolhatnak a néprajz tudósai. De ő élményeit a városba került szegények sorsából merítette, vágyainak a munkásmozgalom adott teljesülhető reményt: az ő kiáradó mesélőkészsége erről a világról szőtt olyan történeteket, amelyek ugyan valódi nyomorról és valódi történelmi feladatokról szólnak, mégis közelebb állnak a népmeséhez is, a hősköltemények óriásaihoz is, mint a modern regények módszereihez és alakjaihoz.

Már közel járt a huszonnyolcadik évéhez, amikor próbálkozni kezdett; úgy írta első novelláit, hogy közben gyakorolnia kellett a helyesírást. És amikor első elkészült történeteit elvitte a Népszava szerkesztőségébe, ott elámultak. Hiszen valójában a legnagyobb ritkaság, hogy ezek a tanulatlan őstehetségek igazán jót írjanak. De Ridegnél az iskolai műveltséget pótolta nagyon gazdag élettapasztalata, a stílusát pedig kitalálta anélkül, hogy töprengett volna, mi is a stílus. Ezt a Rideg-stílust nem lehet senki máséval összetéveszteni. A Duna-Tisza közi különböző falusi tájszólások keverednek itt a munkáskülvárosok argójával, a népmesék nyelve a vagánynyelvvel. Ezt a stílust lehet bírálni, néha kell is, de varázsa alól nem lehet szabadulni. Már ez a sajátos nyelvezet megteremti azt a varázslatot, hogy az olvasó folyvást valahol a hétköznapi nyomor és a mesevilág határvidékén érzi magát. Itt nincs határ az emberi és az emberfeletti között, de a tragédia és a humor között sem. A jóság és gonoszság mesebeli felnagyítása a hajdani romantikának is rokonává teszi a Rideg-regényeket, de ugyanolyan közel áll az élet sötét oldalait aprólékosan részletező naturalizmushoz, mint János vitéz vagy Toldi Miklós kalandjaihoz.

1944-ig állandó rendőri felügyelet alatt állt, majd koncentrációs táborba hurcolták. 1945-től 1947-ig a Csepeli Szabadkikötő üzemi bizottságának elnöke, azután több évig a néphadsereg írói csoportjának tagja volt.

Mikor azután első regénye, az Indul a bakterház 1943-ban, a háború kellős közepén megjelent, értő olvasó és értő kritika egyként tudta, hogy nagyon egyéni hangú, jelentékeny író van jelen. Témavilága tulajdonképpen a népiek közé sorolta volna, de Rideg nemcsak "népi" volt, hanem kommunista is. Jóban volt a népiekkel, de nem tartozott közéjük. De a népiektől elkülönülő "urbánusság" pecsétjét még kevésbé lehetett a csikósból lett melósra erőltetni. Valójában a város széli proletariátus osztályharcos mesemondója volt.

 (Jóval később, 1978-ban nagysikerű filmet rendezett belőle Mihályfy Sándor, Tímár Péter pedig átdolgozta színpadra.)

“Regényemben mindössze arról teszek bizonyságot, hogy egy szekérderéknyi vidámság jobban élteti az embert, mint száz vagon keserves sóhajtás és ugyanannyi szomorúság… Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és nevetés örömével és ez alkalomként szolgált nekem arra is, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam.” Rideg Sándor

A felszabadulástól fogva az irodalmi élet kellős közepén élt. Egy ideig katonatiszt is volt, s bár kemény hűsége alkalmassá tette volna, életstílusa merőben alkalmatlannak bizonyult erre az életformára, mert a vezényszavakat is összekeverte a tréfálkozással, a jelentéseket a szójátékokkal. Érdekes, hogy ez a tanulatlan író mennyire tudta tartani a maga teremtette színvonalat. Ízlése is ösztönös volt, de jó ízlése volt. Önéletrajzi regényei (Tűzpróba, Sámson), nagyszámú novelláskötete, kifejezetten meséknek készült meséi sehol sem mutatnak egyenetlenséget. Attól fogva, hogy mesevarázzsal idézte mindazt a valóságot, amelyet átélt, nem fejlődött, és nem hanyatlott. Nem fogyott ki a történetekből, nem lankadt a mesélgető hangban, nem ingott meg a hite, és a tragikus mozzanatok közben sem szűnt meg az a ravaszkás mosoly, amely embertársai közt is jellemző volt rá.

Művei

Indul a bakterház (1943)

  • ·Urak országában (elbeszélés, 1945)
  • ·Tűzpróba (regény, 1949)
  • ·A tükrösszívű huszár (elbeszélés, 1950)
  • ·Sámson (regény, 1951)
  • ·Daruszegi vasárnapok (regény, 1953)
  • ·Tizenkét lépcsőfok (kisregény, 1954)
  • ·Históriás idők (elbeszélés, 1955)
  • ·Csongorádi hun király. Válogatott elbeszélések; Szépirodalmi, Bp., 1957
  • ·A szegény ember és az ördög (mese, 1957)
  • ·Kristóf rózsafái (regény, 1960)
  • ·Lelkek szakadékai között (elbeszélés, 1963)
  • ·Hűvös csillagok alatt (elbeszélés, 1965)
  • ·Az érchangú kakas (elbeszélés, 1978)
  • ·Bakterház előtt, bakterház után. Ifjúkori történetek; K.O., Bp., 2004

 

21. kerületi Hírhatár Online 

Forrás: mek.oszk.hu; wikipédia.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2914265761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2018.10.02. 07:49:55

Nyilvánvaló hogy Németh Szilárd nem Rideg Sándor regényalakjait öntette bronzba, hanem Németh Bendegúzt, Németh kutyáját és Németh anyósát! Az írót arra nem tartja érdemesnek, hogy visszanevezze a Királyerdei Művelődési Házat!
süti beállítások módosítása