Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Patkányinvázió a kerületek utcáiban, kommunikációs zűr a kukaholdingnál

2018.10.24. 05:55 csú

Ahogy arról korábban a 21óra is posztolt, az utóbbi időben nem kevés új lakóval bővült Budapest, ugyanis patkányok lepték el a fővárost, benne többek között Csepelt. Most erről a jelenségről jelent meg, hogy hivatalosan is sok a patkány a fővárosban.

A Napi.hu információi szerint ötvenszeresére nőtt Budapest patkányfertőzöttsége az elmúlt években.

Igaz, a legrosszabb helyzet a belvárosi kerületekben van, ahol a patkánnyal fertőzött  épületeket számolták és vetették a teljes épületállománnyal. Na most az 1 százalék ugyan csak a bejelentett esetekre vonatkozik, de az is több mint havi ezer bejelentést jelent. Ami a jó hír viszont, hogy az ÁNTSZ szerint fertőzéstől nem kell tartani, legalábbis ez a hatóság eddig nem adott ki riasztást fertőzött patkányok miatt.

kuka_csordultig_telve_csillagtelepen.jpgA patkány-felszaporulás közvetlen kiváltó okáról a fent hivatkozott posztunkban részletesen foglalkoztunk, ugyanakkor a jelenség nyilvánvalóan nem független a 21. kerületben is egyre szembetűnőbb szemétszállítási zavaroktól sem.

Erről a Blikk írta meg, hogy egyre nagyobb a szemétkáosz, mivel a fővárosi kerületekben lényegében leállt a szelektív hulladékszállítás.

Ennek következtében, mára az a helyzet állt elő, hogy

vannak olyan kerületek, ahol már több mint három hete hiába várják a kukásokat, és kénytelenek a tárolók mellé rakni zsákokban a szemetet.

A Blikk úgy tudja, hogy a problémákat a hulladékszállítás három évvel ezelőtti központosítása és az állami kukásholding felállítása okozza. Addig ugyanis a

helyi kukáscégek szedték be a szemétdíjat és abból gazdálkodtak, azóta pedig a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) gyűjti be a díjat a lakosságtól, és ezt osztja tovább a tényleges munkát végző kukáscégeknek. Ezt azonban jókora késéssel teszi meg: milliárdos elmaradásban vannak.

A céget felügyelő minisztérium szerint csak kommunikációs zavar lehet a kukáscégek és az állami kukaholding között, ez azonban aligha nyugtatja meg a patkányoktól és a szeméthegyektől rettegő, szenvedő csepeli lakosságot, akik az egészből napi szinten nagyjából ennyit látnak:

Forrás: 21ora.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1514305843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.