Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Vigyáznunk kellene értékeinkre, a megértésre, a barátságra, a vigasztalásra és az adakozásra!

2018.12.26. 05:59 csú

karacsonyi_koccintas_csaladdal.PNGBoldog az az ember, aki békében és nyugalomban élhet szerettei körében karácsonykor és a hétköznapokon is. Manapság ilyennek képzeljük el a boldogságot, mi, magyarok, akikre úgy tekintenek, mint boldogtalan népre.

Boldog lehet az, aki annyit gyűjtött össze, hogy már nem is tudja, miből mennyit birtokol? Szerintem lehetnek irigyei, de felhőtlenül boldog napjai ritkán. Állandóan a mesebeli „kisgömböc” példája lebeghet szeme előtt: eljön a pillanat, amikor kipukkan, és kiderül, mit sem segít, amit összeharácsolt.

Az is boldog, aki vigasztal Az evangéliumokban nyolc boldogságról esik szó. Az egyik nagyon figyelmeztető: „Boldogok, akik sírnak, majd megvigasztalják őket.” Kicsit figyelmesebben kellene körülnéznünk. Rádöbbennénk, milyen sokan vannak, akiket meg kellene vigasztalnunk. S közben ráébredhetünk, az is boldog, aki

megvigasztalja a másikat. Oldottan adják elő az erre hivatottak azokat a közhelyeket, melyekkel a gondolkodni tudók torkig vannak.

Mondják-mondják, mint gyerekkoromban a rikkancsok az újságok híreit az utcán. Akkor az volt a szenzáció, hogy Lédererné feldarabolta Kodelkát. Ma országokat darabolnak fel érdekeik szerint az erősebbek.

Mi még látszólag egyben vagyunk. De ez csak látszat. Sokak lelkesen vagy éppen elszántan dolgoznak a szétszakításon és megosztáson. Azt hiszik, szegények, ez a nemzet érdeke, pedig csak a saját javukért tülekednek. Látod, nagypapa, suttogja a kisgyerek a templomi betlehemet bámulva, ott fekszik a kis Jézus. A nagypapa bólint. A kisgyerek még közelebb hajlik. Szegényke, nem fázik? – kérdi aggodalmasan. Nem – a nagypapa kissé aggodalmasan várja a következő kérdést, amely máris megérkezik: Miért nem? Hiszen nincs meleg ruhája sem. Sokaknak nincs. Állnak vagy ülnek az utcán, nyújtják felénk alamizsnát kérő, fagytól lilult kezüket. Elfordulunk, megyünk tovább. Jó meleg a kesztyűnk, s ha így is fázik a kezünk, a télikabát zsebébe dugjuk.

Az úgy van – a nagypapa nekifohászkodik a kielégítő magyarázatnak, de semmi sem jut eszébe. Hogy lehet megmagyarázni mások nyomorúságát? Jobb elfordulni és másról beszélni, arra gondolva, mi lesz a vacsora, ez az ember (gyerek) nem az én felelősségem. Biztos?... D e jó volna visszapergetni az időt! Megfiatalodni, újrakezdeni, rendbe tenni, amit elrontottunk. Visszaperelni szeretteinket az elmúlásból!

Állunk a karácsonyfa mellett. Arra gondolunk, tavaly még ők is itt voltak. „Nem nyafognék, de most már késő”, most már világosan látom, milyen óriások voltak, mekkora a veszteségünk. Hirtelenjében úgy fogalmazunk: „pótolhatatlan”, de ez nem igaz. Nincsenek pótolhatatlan emberek. Csak az elhagyott eszmények, elmulasztott cselekedetek pótlására nem látszik lehetőség. Vigyáznunk kellene rájuk! A megértésre, a barátságra, a vigasztalásra, adakozásra.

Forrás: Rónay László (Népszava)

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr314510066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.