CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd és állandó tettestársai új tragikus kabarét adnak elő

2019. január 08. 05:59 - csú

nemeth_szilard_duvad-777.PNGNémeth Szilárd, a darab írója, főszereplője és főrendezője. Produkciójából sugárzik a szelídség és a jószándék

Takács Mónika, a Csepeli Munkásotthon igazgatója írja:

Gyertek, lássatok, dolgozzatok!

Az idő halad, a Duna folyik, "hatalmasék" pedig tovább ármánykodnak. Mondhatnánk, akkor minden rendben van, hiszen ez ma a "normális". Nem is csoda, hogy immunisak lettünk, hiszen naponta dézsával öntik ránk a képtelenségeket. Csonka törvények, rendelkezések, amik jó eséllyel bizonytalanságot keltenek, nem pedig biztonságot.

A Munkásotthon háza táján is történt egy s más. Németh Szilárd által, saját érdekében beadott Lex Munkásotthon törvénymódosítás kapcsán, 2 és fél év után leesett a tantusz az alapítói jogokat és kötelességeket egyébként nem gyakorló Csepeli Városkép Kft.- nél. ("saját érdekében" hiszen mivel lehetne magyarázni, hogy a törvénymódosítás kapcsán, magát Németh Szilárdot jelölte a N. SZ. által jegyzett törvény által alapítói jogok gyakorlására kijelölt cég, egy személyes kurátorrá a Csepeli Munkásotthon Alapítványba! Mindig mondom ezek már trambulinról "vizelnek" a medencébe, mindent is megtehetünk öntudattal). 

Szóval nem sikerült a kuratóriumot lecserélni, akkor vesszen a FEB. Mindjárt

le is váltották az alapítvány teljes felügyelő bizottságát és kaptunk helyette manapság divatos, újakat. Tudjátok, abból a lojális fajtából. Na nem az alapítványi célhoz vagy esetleg a szakmához hűeket, nem, nem. Mindjárt be is mutatkoztak, december közepére készítsünk össze mintegy 3 évnyi teljes anyagot, mert elvinnék vizsgálgatni. Ebből rögtön kiderült, hogy lövésük sincs a szakmáról és arról sem, ami az alapító okiratban foglaltatik. Az év utolsó hónapja csúcsidőszak, rengeteg rendezvénnyel és az ezzel járó munkával, így több év anyagait átadás-átvétellel összeállítani rövid határidőn belül, lehetetlen. Egyébként is helyszínen van lehetőség FEB vizsgálatra,hívta fel a figyelmét a kuratórium az új FEB elnöknek. Így most a napokban várjuk a vizsgálatot. Szeretném bemutatni a tagokat:

FEB elnök: Süle László a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője,
FEB tag: Samna Gábor Háni a polgármester kabinetfőnöke,
FEB tag: Gál Balázs.

Süle Lászlóról annyit tudok, hogy amikor megválasztotta a testület, kérdésünkre, hogy láthatnánk e szakmai önéletrajzot, csak annyi hangzott el a polgármestertől, hogy ő nagyon jól ismeri és ez elég ahhoz, hogy jó munkát végezzen. Samna Gábor pedig éveken keresztül, amikor kértük az önkormányzat írásos ajánlását az állami működési támogatásunk elnyeréséhez, mindössze annyihoz adta a nevét, hogy leírja "az ajánlás kiadására, nem lát lehetőséget". Gál Balázst pedig szorosan Németh Szilárd mellett láthatjuk, több alkalommal. 
Hát most megmutathatják mit tudnak!

Többször kértem testületi üléseken a polgármestert, hogy működjenek együtt és ne pártkatonákat delegáljanak az alapítványba, hanem szakembereket, de hát rám ritkán hallgatnak. A céljuk ugyanis egyértelműen politikai irányú. 
Közben az 5 tagú kuratórium egyik tagja, Sára Ernő, aki véletlenül sem mondható baloldalinak vagy ellenzékinek, lemondott. Az alapítói jogok gyakorlója már ajánlott is helyette egy tagot, nevezetesen Scheuer Gyulát az ELTE kancellárját, aki Németh Szilárd ajánlásával nyerte el a pozícióját. 

Túl sok ebben a történetben a Németh Szilárd, nemde? Főleg úgy, hogy a többi név és titulus mögött is minden bizonnyal ő áll... Most a kuratóriumon a sor, hogy döntsön, be fogadja tagjai közé a jelöltet vagy sem?
Hamarosan újra jelentkezem, úgy hiszem,lesz még mondanivalóm bőven.

Forrás: Takács Mónika Facebook oldala

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr6514546182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2019.01.08. 20:35:52

Németh Szilárd az őszi választásig be akarja dönteni a Munkásotthont, mert esélye van hogy nem a Fidesz fog kormányozni Csepelen, s akkor megmenti a Munkásotthont a következő vezetés! Azzal sem megy semmire, ha addigra a kezére kerülne, HA LE NEM BONTATJA, MINT A DAGI VENDÉGLŐT! Mindent reparálni lehet, amit a NÉP AKAR! Mire ment hogy 8 éve uralja Csepelt? Kétszer leszavazták a csepeliek, s jobban utálja őt mindenki, mint 8 éve! Még a saját bandája is, csak félnek tőle! Mi nem félünk tőle, mert mi akaratunkban szabadok vagyunk! Ez az ember ministrált gyerekkorában? Hiszen ma a Sátán szolgája az egoja és a hataloméhsége miatt!
süti beállítások módosítása