CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Takács Mónika, Csepel ellenzéki polgármester-jelöltje a célokról: Béke, józanság és szakmaiság

2019. március 16. 05:07 - csú

takacs_monika_kokardaval_2019_-03-14.PNGKözösen emlékeztek a XXI. kerületi civilek és az ellenzék pártjai az 1848-as forradalomra, valamint a 171 évvel ezelőtti nemzeti hősökre  Csepelen. Erről a 21ora.hu helyi hírportál készített tudósítást, amit az alábbiakban közlünk:

A forradalom 171. évfordulójának előestéjére meghírdetett rendezvény fő szervezője a Csepelért Egyesület volt. A Görgey téren álló Petőfi-szobornál az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Szabó Szabolcs, Csepel országgyűlési képviselője kérte fel Takács Mónikát, Csepel ellenzéki polgármesterjelöltjét, hogy tartsa meg beszédét.

A Csepelért Egyesület és a Csepeli Munkásotthon vezetője, önkormányzati képviselő a forradalmi költő szobra, valamint a mintegy száz fős közönség előtt azzal indított, hogy

„Felolvashatnánk ma is a 12 pontot, ahogyan a márciusi ifjak tették annak idején. Beszélhetnénk a sajtószabadság helyzetéről, a törvény előtti egyenlőségről, közös teherviselésről, a rabszolgatörvény kapcsán pedig akár az úrbéri viszonyok megszüntetéséről, a nemzeti bankról és főleg az unióról.”

Takács Mónika ezután a kiáltvány első mondatára hívta fel a figyelmet:

„Legyen béke, szabadság és egyetértés”.

A tér névadójára, Görgey Artúrra terelve a szót azt mondta, hogy

a hadvezetőről ma már tudjuk:  nem volt áruló, sőt: magyarok ezreinek életét mentette meg azzal, hogy a rá nehezedő politikai nyomás ellenére a józan szakmai meggyőződése szerint a fegyverletételt és a békét választotta.

A megfontolt és bölcs döntést hozó Görgey példa lehet ma is, amikor az országos és a helyi hatalom mindent a pillanatnyi sikerének alávetve tesz – jelentette ki. Béke, józanság és szakmaiság. Nekünk most erre van szükségünk, mert nem csak unjuk, de rettenetesen károsnak is tartjuk az állandó hadakozást, a nép helyett kizárólag a saját korrupt céljait szolgáló hatalmat – hangoztatta.

„Békében akarunk élni, gyarapodni, fejlődni. Európai módon, biztonságban. És ebből nem engedünk, ha kell, ezért a magunk módján a végsőkig harcolni fogunk. Egy közösségben, sorsközösségben”

– mondta.

Takács Mónika beszéde után az egyesület tagjai és a részt vevő pártok szimpatizánsai fáklyákat gyújtottak, majd rendőri kísérettel a Szent Imre térre vonultak. A főtéren Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő, az MSZP csepeli elnöke szólt az egybegyűltekhez.

A szocialista politikus azokról a nőkről emlékezett meg, akikről a forradalom kapcsán nem szokás beszélni, holott kellene, mert ők voltak azok, akik nélkül a férfiak nem vonulhattak volna el harcolni. Bangóné Borbély Ildikó például azokra nőkre hívta fel a figyelmet, akik abban az időben a kórházakat fenntartották, de azokról a „Szendrei Júliákról” is beszélt, akik a saját karrierüket adták fel azért, hogy a férjük a szabadságért harcolhasson.

Felhívta a figyelmet, hogy mintegy száztíz magyar nő konkrétan is felvette a küzdemet a forradalomban. Takács Mónikára tekintve zárta beszédét, amikor azt kérte, támogassák a női polgármesterjelöltet a csepeliek ugyanúgy, ahogy annak idején a nők támogatták a márciusi forradalom céljaiért fegyvert ragadó férfiakat.

A végig békés csütörtök esti ünnepséget a Csepelért Egyesület szervezte, ugyanakkor részt vett rajta az MSZP, a DK, az Párbeszéd, az LMP, a Momentum és a Jobbik helyi szervezete is. Takács Mónika a 21órának utóbb úgy értékelt: bár a több mint 170 évvel ezelőtti forradalom lángját jelképező fáklyák kioltása a rendezvény végén megtörtént, a rendezvény elérte célját.

„Az ellenzéki pártoknak és civileknek Csepelen ma sikerült megmutatni, hogy olyan értékek kötik össze őket, amelyekért 1848-ban egységesen küzdöttek a magyarok, és amelyekért ma is csak közösen lehet küzdeni” – fogalmazott a polgármesterjelölt.

Takács Mónika hozzátette, a következő hónapok feladata, hogy az ellenzék együttműködve bizonyítsa be azt is, hogy az összetartásnak, a másik meghallgatásának, az együttgondolkodásnak, a józan szakmaiságnak együtt sokkal nagyobb ereje van, mint az állandó ellenségkeresésnek és ellenségeskedésnek.

Az eseményt Szabó Szabolcs a Facebook-oldalán közvetítette, ahol minden beszéd és a vonulás is visszanézhető:

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2114691750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2019.03.16. 20:13:41

Nagyon szeretnénk, ha jövőre polgármester asszony tartaná az ünnepi beszédet az önkormányzati ünnepségen! S azt se bánnám, ha jövőre Borbély és Németh koszorúzna március 14-én!  
süti beállítások módosítása