Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Moldova György: "Annak, ami most megy, jó vége nem lehet"

2019.03.31. 05:55 csú

moldova_gyorgy-168_ora.PNG"Szóval annak, ami most megy, jó vége nem lehet. Növelhető a migránshisztéria, fokozható a félelem, de ez is csak kitöréssel végződhet. Nem örülök, mert minden népítélet szörnyűség. Kevés embert sokáig, sok embert kevés ideig lehet bilincsben tartani, és a végén majd jön a krach. Ezt célzásokban jósolgatja Orbán is. Jön a válság. Tényleg jön. ...Olyan békés átmenet, mint az úgynevezett rendszerváltás volt, nem lesz többé a történelemben."

"Sokféle házból jöttek magyar uralkodók. Az Árpád-házból, az Anjou-házból, a Jagelló-házból. Kádár volt az egyetlen, aki a lépcsőházból érkezett, mert az anyja azt mosta föl, ott segített."

"- Mondjon valami olyat, amit Kádár nem jól csinált. - Lebecsülte az ellenfeleit. Elmulasztotta kompromittálni őket. Nem ismerte a negatív kampány műfaját. Így aztán azok a rendszerváltás után, huss, átsurrantak a pálya másik oldalára."

Moldova örök. Akkor is jelen van a magyar glóbuszon, ha az általa képviselt nézetrendszer nem mondható a legmodernebbnek. Kitartott hőse, Kádár János mellett. Szerinte Kádárnak pár évtized múlva szobrok tucatjait állítják majd a magyar városokban. A 85 éves Moldova György ma is a legolvasottabb magyar író, legújabb kötete, az Előttünk az özönvíz a napokban jelent meg.   Buják Attila a 168 órában közölt interjút a csepeliek körében is népszerű és kedvelt  Moldova Györggyel:

- Most mentem el a Remiz kávézó mellett, amelyet – ön jobban tudja – valaha hogy is neveztek?- Ságvári presszónak is mondták. A háború előtt Nagy cukrászda volt. Ott gyilkolták meg Ságvári Endrét ’44 nyarán, a Sztójay-kormány idején. Innen a név.

- Ön mindig talál emlékeznivalót. Mi volt a baj a kopott kis presszóval? És mi volt a baj Ságvárival?

- Történelmi-jogi vitákkal nem foglalkozom, az nem írói feladat. A kis márvány emléktáblát viszont rendszeresen leverték. Fölajánlottam a kiadómmal együtt, hogy pótolják az emléktáblát a költségünkön. Aki össze akarja törni, úgyis összetöri. Addig is maradjon a helyén. Nem engedték, azt mondták, nem vagyunk jogi személyek. Ugyanez volt a helyzet a Kádár-sírral, felesége, Mariska néni összetört urnájával is. Akkor is próbáltam az embereket mozgósítani. Fülük botját sem mozdították, mire fölajánlottam, hogy az összetört urnafedelet kifizetem. Egy ilyen kis sírfedél mennyibe kerülhet? Négy-ötszázezerbe? Kaptam én a Kádár-rendszertől annyi pénzt, hogy ennyit még kibírjak.

- Ha most tette, nem opportunizmusból tette. De hagyjuk is Kádárt, beszéljünk erről a nyolcvanötről. Most derült ki, hogy van miről, mert amikor az online felületre kitettünk önről egy nyúlfarknyi hírt, húszezren lecsaptak rá, és megosztották. Hogy éli meg a korát?

- Most mondjam azt, hogy közömbösen? Nyolcvanöt után jön majd a nyolcvanhatodik, aztán a nyolcvanhetedik. És a hajó megy tovább. Nincsenek időhöz kötött gondolataim.

- Délelőtt azért nem jöhettünk, mert azt mondta, az a munka ideje. Gondolom, nincs rászorulva. Ez a működés természetes módja?

moldova_gyorgy-2018-03_1.jpeg- A lelki öngondozás része. Ha nem ülök le reggel az asztal mellé, és nem írok valamit, úgy érzem, koszos vagyok, nem mosdottam. Rossz a közérzetem.

- Elképesztő iramban termel. Nem volt még olyan téma az életében, amelyről úgy érezte, ezzel érdemes öt-hat évet is elpepecselnie? Hogy alapos kidolgozást kíván? Nem is beszélve arról, hogy vannak írók, akik egész életükben egyetlen könyvön dolgoznak.

- Nekem is volt olyan könyvem, amelyikkel hosszabb időt eltöltöttem. Végül a végére jutottam annak is. De miért is kellene lassítanom? Ha naponta csak egy flekket írok, az év végére háromszázhatvanötnél tartok. Azt hiszem, Szimonov volt az a szovjet író, aki itt járt egy delegációval, és azt mondta: lehet írni jókat és gyorsan, lehet jól írni lassan, lehet írni rosszul és lassan, és lehet írni rosszul és nagyon gyorsan.

- Százhat kötetnél tartok a Moldova-számolásban, valahol biztosan elhibáztam, tizennégymillió eladott példányról szól a fáma. A Jókai-összes 76 kötet.

- De azok jó vaskosak voltak. Hegedüs Géza bácsi is elképesztő sebességgel írt.

- Mondták is a tisztelői, ha Géza bácsiba beletöltesz egy konyakot meg egy kávét, azzal el is ír délig.

- Szép Ernő is elképesztően sokat dolgozott. A Krúdy-összes csak húsz kötet, de abban van pár száz novella. De álljunk meg! A legnagyobbakhoz nem hasonlíthatom magam.

- Valaki azt is mondta, az írás nehéz fizikai munka. Mi az, ami legjobban kopik? A derék? A hát? A koncentrálóképesség?

- Nincsenek ilyen problémáim. De hát én hetvenéves koromban még nagypályán futballoztam.

- Tudom, a Szoc. Reálban. Milyen poszton?

- Jobbhátvédként. Ahhoz, azt mondják, nem kell ész. Egy gondom van csak, öregkoromra rossz alvó lettem.

- Maradt-e nyolcvanöt évesen megírandó témája? Olyasmi, amit ki kell mondania?

- Persze. Most épp a legnagyobb élő magyarról írok.

- Ki lenne az?

- Na, ki?

- Csak tippelek: Iványi Gábor. Csalok persze, mert Iványi nevét a telefonban már említette.

- Nagyszerű ember, ragyogó elme. Bátor. Hihetetlenül szerteágazó az érdeklődése, meleg, emberi humora van. Kérdeztem is egyszer tőle: Gábor, nem félsz? Azt mondta: mit tudnak velem csinálni?

- Bármire képesek. És ön nem fél?

- Én a félelmen tízévesen túlestem egy laktanyában, mikor egy katona töltött puskát fogott rám. Nem volt komoly, csak játék, de tény, hogy töltve volt. Belenéztem a csőbe. Akkor jött az indiánmeszkalin-hatás. A félelem örökre kiment belőlem.

moldova_gyorgy_fiatalon_igen_jo_kep.jpg- Kőbánya, a gyerekkor színtere megmaradt Kőbányának?

- Szinte semmi sem maradt abból, ami valaha volt. Negyvenötben kerültem a Szent László Gimnáziumba. Az ostrom már véget ért, de a régi leventeoktató volt az úr, a vécé lepusztult, a vas lehányta a zománcot, szinte minden, ami ott volt, taszított. Kőbánya ráadásul proli hely, erős jobboldali kötődéssel.

- Kőbánya valóban a nyomor fellegvára, mégis valami furcsa, otthonos nyomoré.

- Mindig is kemény hely volt. Lovas rendőrök egyedül nem mentek be, csak párban.

- Hány példányban mennek ma a Moldova-kötetek?

- Nyolc-tízezerben. Nem rossz.

- Kolosi Tamás, aki könyvkiadó, azt mondta, ha egy címből 1700 példány elfogy, jól mennek a dolgok.

- Ez a nyolc-tízezer példány nekem sokba van ám. Egész életemet meghatározta, hogy az emberek higgyenek az írásaimban. Ez több mint rang vagy „irodalmi súly”. Több mint a csúcsértelmiség ajnározása.

- Pláne, hogy nem is ajnározzák. Ki az ön által legnagyobbnak tartott kortárs?

- Nyilvánvaló, hogy Füst Milán.

- Ez meglep. Miért?

- Amikor a Szellemek utcáját elolvastam, úgy éreztem, mintha az anyám szólna hozzám. Teljesen azonos a ritmusunk, a képalkotási technikánk. Lírai értelemben is csodaszép. Egyszerűen szép.

- Ön, mint mondják, a Kádár–Aczél-korszak félhivatalos írósztárja volt. Vannak ma még sztárírók? Pontosabban miért nincsenek?

- Ezt tagadom. Nem voltam sztár a Kádár-korszak kezdetén. Kazánszerelő sztár voltam. 1956 után legközelebb csak ’63-ban jelenhettem meg. Kétezer-ötszáz példánnyal indultam Az idegen bajnokkal, az akkor nem volt sok. A Komló-könyvem tizenöt-húszezerben kelt el, ugyanúgy második kiadásban. A legnagyobb siker a rendőrkönyv volt, a Bűn az élet. Abból már ötszázezer példány ment el.

- Az elég baljós siker volt. A visszhangja kriminális. Máig felróják önnek.

- Pedig ma is kitartok amellett, amit írtam.

- Ha belenézünk a bibliográfiába, nem győzünk csodálkozni, mennyit változott a világ. Komló rég nem az a Komló. Nincs például magyar futball. Fogyatkoznak a H. Kovácsok. Nincs textilipar. Megszűnt.

- Hál’ istennek. Ezt a textiliparra mondom. Azt illett is fölszámolni. Borzalmas volt. Nők tízezreit tette tönkre. Minden szörnyű volt. A fizetés, a munkakörülmények, az egészségügyi helyzet. A Goldberger orvosát felkérték, írjon tanulmányt a munkásnők egészségi állapotáról. Azt írta, minden második asszonynak halláskárosodása van. A szakszervezet akkor támogatta volna a dolgot, ha azt írja, minden második munkásnőnek kiváló a hallása.

- De vannak-e munkásnők? Létezik egyáltalán az a munkásság, „mely osztályharcban vasba öltözött”?

moldova_1.PNG- A klasszikus munkásság, a munkás, aki kezében csavarkulccsal, overálban ügyködik, szörnyű a sorsa és nincsenek jogai, eltűnik. A gyárak automatizáltak, jön az ember nélküli robottechnika. Más ügy a baloldal helyzete. Hogy maradt-e még bázisa. A baloldalhoz ma is az tartozik, aki tulajdontalan, aki csak a munkaerejét tudja eladni, bár ma már azt is egyre kevésbé. A szolgáltatásban, a kereskedelemben van még némi tér. És van olyan kompakt munkanélküli réteg, amely most már egy életre az marad. Ez Kelet-Európa nagy katasztrófája. Vannak szellemvárosok, mint Ózd, amelyek a nyugdíjasok és a végtelenített munkanélküliség szellemvárosai.

- Azt mondta egyik nyilatkozatában, hogy hajnal előtt a legsűrűbb a sötétség. A sötétség már megvan. De mit hozhat a hajnal?

- Hogy irodalmi példázattal éljek, „ily sötét felhők nem tisztulnak vihar nélkül”. Szóval annak, ami most megy, jó vége nem lehet. Növelhető a migránshisztéria, fokozható a félelem, de ez is csak kitöréssel végződhet. Nem örülök, mert minden népítélet szörnyűség. Kevés embert sokáig, sok embert kevés ideig lehet bilincsben tartani, és a végén majd jön a krach. Ezt célzásokban jósolgatja Orbán is. Jön a válság. Tényleg jön. Hajtanak is, nem lehet őket azzal vádolni, hogy ne lennének éberek. Fontos, mert olyan békés átmenet, mint az úgynevezett rendszerváltás volt, nem lesz többé a történelemben.

- Ez itt most demokrácia lenne?

- Az vagy nem az, egy percig sem hittem benne. A történések kifutnak a maguk végletéig. Amikor azt mondták, Rákosi elvtársnak a füle mellett hiányzik egy-egy szál haja, a maga módján igaz volt. De a dolgok sajnos eljutottak odáig, hogy Rákosi tök kopasz.

- Ha már Rákosi elvtársnál tartunk, megütötte a szememet egy mondata, hogy az 1950 és ’53 közötti korszakot „nagy időszaknak” tartja. Láz verte nagy korszaknak. Ezt még a sztálinisták sem állították.

- Bizonyos tekintetben az volt. A magyar történelem egyetlen váltókorszaka, amikor a régi vezetőréteg száz százalékig cserélődött ki, és az alsóbb osztályok a lehető legközelebb jutottak a tanuláshoz, az igazi tudáshoz. A Szent László Gimnáziumban, az osztályomban harmincan tanulhattunk. Huszonkilencen kerültünk egyetemre. Hajtották az embereket tanulni. Most van ilyesmi? Ma egy alacsony rétegből érkező srác rabló lehet, vagy vagyonőr.

- Tudna-e olyan baloldali politikai irányzatot megnevezni, amihez érzelmileg is kapcsolódni tudna?

- Kerestem, de nem nagyon találtam. Az az igazság, hogy a politikai rendszerek nálunk többnyire egyemberesek, mint a Davis Kupa-csapat. Ha játszottunk a kupában, az éljátékos hozta a maga meccsét. A második már kikapott. Párosban dőlt el minden. Kádár sem azonos a kádárizmussal. Kádár végtelenül magányos volt. Amióta meghalt az öreg, nincs is első emberünk.

- Sejtettem, hogy Kádár nélkül nem ússzuk meg.

- Felőlem kihagyhatjuk.

- Dehogyis, ha valami, hát ez a lehető legszorosabban hozzátartozik Moldovához. A történelemben sokféle stílusú, formátumú, arculatú zsarnok vagy kényúr van. Vannak vérivó szörnyek, Caligulák, Nérók és Sztálinok. És akadnak olyanok, akiknek érzékelhetően vannak „emberi vonásaik”. Kádárban hol találta meg ezt az emberi vonást?

- Ha ragaszkodik hozzá, nevezhetjük zsarnoknak Kádárt. Alapelve, többször is mondtam, az „ahogy lehet”, vagy ahogy közkeletűen mondták, a kis kompromisszumok robotosa volt. Sokféle házból jöttek magyar uralkodók. Az Árpád-házból, az Anjou-házból, a Jagelló-házból. Kádár volt az egyetlen, aki a lépcsőházból érkezett, mert az anyja azt mosta föl, ott segített.

- Ez aligha mentség.

- A politikát nehéz bűntelenül megúszni. Kádár akkor sem volt hatalommániás, nem taszított ki végleg senkit. Jó, az ávósokat nem szerette. Rajtuk tartotta a szemét.

- Nagy Imréékkel szigorúbban járt el.

- Lehet. De Kádár akkor sem általánosított, nem abszolutizálta élményeit. Mondok egy példát. Amikor ment a Déry-per, Illyés Gyula is fölkereste, hogy segítsen Déryn. Akkor mondta Illyésnek Kádár, hogy nézze, Illyés úr, volt egy barátom, nyírségi zsidó gyerek, Mező Imrének hívták. Meggyilkolták. Majd ha a Mező elvtárs felesége jön hozzám segítségért, segítek Déryn is.

- Vicces. Beolvasni a hatalom csúcsáról. De mi az a szeretetre méltó, amit emberi értelemben belelátott Kádárba? A habitusa, az atyai stílusa? Hogy ösztönös politikus volt?

- Nem ösztönös politikus volt, hanem zseni. Jó, megtörtént ez-az, de nem láttam egyetlen eredendően rosszindulatú gesztusát sem.

- Százvalahány ember felakasztása nem rosszindulatú gesztus?

- Hogy X vagy Y számú áldozata volt a rendszernek, az nem feltétlenül az ő bűne. Amikor Huszár úr csinált egy összevont könyvet a Kádár kötetéből, mert kiadták angolul is, ott ültünk Nyers Rezsővel meg egy Franciaországba emigrált pofával…

- …nyilván Kende Péterrel.

- És kezdték mondani, hogy Kádár saját szakállára akasztatott. Akkor Nyers felállt, és azt mondta, higgyék el, Kádár az utolsó percig küzdött azért, hogy ne végezzék ki Nagy Imrét.

- Kivételesen nem járt sikerrel. De ezt már nem tudjuk tisztázni.

- Egyszer, mikor a Kádár-könyvem megjelent, behívtak a reggeli műsorba. Ismerjük azt a riportertípust, akinek egyetlen kérdése van. A riporter meg is kérdezte: és a kivégzések? Visszakérdeztem, hány kivégzés volt, asszonyom? Nem tudta. Horthy is megöletett ezreket. Egy áldozat is sok. Na de azért ha mérleget készítünk… A maga módján keményen fogta a dolgokat.

- Szilárdan hisz máig is abban, hogy, bár Kádár ódivatú világba tartozott, ez olyan állapot volt, amilyenbe a magyarok szeretnének ma is visszajutni?

- Az biztos. Meghiszem.

- Mondjon valami olyat, amit Kádár nem jól csinált.

- Lebecsülte az ellenfeleit. Elmulasztotta kompromittálni őket. Nem ismerte a negatív kampány műfaját. Így aztán azok a rendszerváltás után, huss, átsurrantak a pálya másik oldalára. Nyolc pártnak adott az MSZMP-MSZP ilyen vagy olyan rendű-rangú vezetőt.

- Azt mondják önről, hogy a Kádár-korban legális beolvasóember, őfelsége ellenzéke volt. Voltak témák, amelyeket hivatalos felkérésre írt?

- Voltak. Riportkötetek, például a textilkönyv, A szent tehén, a Komlót a Magyarország felfedezése sorozatnak írtam.

- De a Fradit, H. Kovács történeteit nem kérte öntől senki.

- Nem, és nem is vagyok fradista.

- Tudom, a Vasas önnél a király. Valamit mégis sikerült megragadnia a sajátos Fradi-érzésben.

- Ezek régi történetek. Nincsenek ma már futballklubok, kulturálisan egységes szurkolótáborok. Vannak pénznyelő intézmények és futballista bérmunkások. Én persze megírtam a magam könyvét a Vasasról is. Ezerkilencszáznegyvenhárom óta vagyok Vasas-drukker. Odajön hozzám egyszer egy öreg szurkoló. Gyuri bácsi, akarok magának mutatni valamit. És elővette a kulcstartóját a rajta díszlő Kádár-képpel.

- Ön javíthatatlan. Mindenről Kádár ugrik be. Megnevezné három olyan munkáját, amelyet igazán fajsúlyosnak, a napi penzum fölött állónak tart?

- Nem lehetne harmincat? Mondjuk ilyen a Negyven prédikátor, a Ha jönne az angyal… és persze a vasutaskönyv.

- A Szent Imre-induló megfogott engem. Ritkaság, hogy a holokausztról olyan könyv szülessen, amelyben nemcsak zordonság, mészárlás meg vész van, hanem átüt rajta az élet íze, humora, szaga. Látszik, hogy nem csak hírből ismeri a gettót.

- Persze, mivel bezártak oda minket.

- Mégis olyan emlékei vannak, amelyek, nem tudom jobban mondani, „kellemesek” is.

- Hát persze, mert én gyerek voltam. Anyám mellett biztonságban éreztem magam, amikor bevittek a Klauzál utca 12/A-ba.

- Ez hogy volt? Kaptak végzést, határidőt, iratot?

- Dehogy, jöttek a nyilasok, és az Augusztáról kiterelték a zsidókat, fölsorakoztattak minket a Ferenc József laktanya mellett. Ott álltunk az esőben, két vagy három nyilas jött értünk, és bevittek a Klauzálra. Évtizedekkel később fölhív valaki azzal, hogy maga-e az a Moldova, aki 1944-ben a 12/A-ban lakott. Mondom, én. Azt mondja, hogy maguk a tojástárolóban laktak, az pedig a 12/B, nem a 12/A. Hogy képzeli, hogy ezek után megőrizheti a hitelességét?

- A fazon, amit képvisel, ma szinte ismeretlen. A proli zsidó típusa elveszett.

- Legalább egyet azért ismerek. Tudom, nem tartozom a fősodorba. Van egy elterjedt nézet a magukat zsidónak is tartó liberálisokról, volt SZDSZ-fazonokról. Kezdettől alig értettünk szót. Műveltebbek, mint én vagyok, tanultak nyelveket, tanultak zongorázni, táncolni. Más világot képviselnek. Polgári környezetből jöttek. Én ebből annyit kaptam, hogy ’45 elején két pengőért vettek nekem egy magyar–orosz zsebszótárt, és apám csodálkozott két hét múlva, hogy nem beszélek oroszul. Nézze, nekem nem okoz gondot, hogy kommunista vagyok, zsidó vagyok és persze magyar is vagyok. Nagyon jól elvagyok ezekkel.

- Szólások tucatjai kötődnek önhöz. Ez különleges belső intuíció vagy a népnyelv tudatos megfigyelése?

- Ezek néha a politikába is átszivárognak. Az orbáni „nix ugribugri” tőlem, az én történetemből származik. Az akit a mozdony füstje megcsapott szintén köznyelvi metafora lett. Rég nem látott szavaimat mindenkor örömmel üdvözlöm.

- A fradizmus, a Fradi-világ kultúrszociológiája hogy ragadt önre?

- Nem kellett sokat kutakodnom, mivel annyian vannak. Egy átlagos NB I-es meccsre, miközben másutt ezren sem lézengenek, ma is kimennek tízezren.

- Mégis, mi az oka, hogy ilyen különlegesek és népszerűek vagyunk?

- Erről vannak elképzeléseim, persze nem mindig igazságosak. Emlékszik, mit mondott Marosán a fradistákról?

- Valószínűleg ő mondta, hogy nem minden fradista fasiszta, de minden fasiszta fradista.

- Ez persze fenntartással kezelendő. Az igazság néha szövevényes.

- Az igazságot valószínűleg H. Kovács–Moldova ragadta meg a 8888-as italboltban. „A háború szétszórta játékosainkat. Simicskát, Braun Jóskát, Nébenfeldet kivégezték a nyilasok, Ráczfalvi, Hittinger és Som pedig összesen négyszázötven év börtönbüntetést kapott a Népbíróságtól.”

- Nem lehetett az rossz könyv, ha szóról szóra idézik ma is. Az igazság az, hogy fényes napokat töltöttem a futballpályákon. Felejthetetlen figurákkal találkoztam.

- A dolgok sodrása viszi a világot a felbomlás felé, amerre most halad? Vagy a kellő elszánás hiányzik belőlünk? A hit, hogy a sorsunkon fordítani tudunk?

- Azért lehetne próbálkozni. A Széchényi könyvtár vécéjében, a régiben, volt egy falfirka. „Ha akarsz nehezet mindenáron, próbálj b... kerékpáron.” Erre mondom én, lehet próbálkozni.

- Zárszóként annyit talán mondhatok: nem csak hogy bűn az élet, a nyolcvanöt éves Moldován azt látom, jó élni. Nemcsak bűn, de gyönyörű is.

- Ez a tulajdonságom ma is megvan. Az ideggyógyászt is meg tudom vezetni, ha formába hozom magam.

- Kertész Imre mondta nem sokkal halála előtt, hogy ő most már visszavonul. Vége. De visszavonulhat-e egy író?

- Nem tudom. Nekem ez nyugdíjas állás. Azt szoktam mondani, az én testemet üresen rakják a koporsóba. Minden energiát, erőt ebben a világban akarok fölhasználni.

- Bele is halna, ha nem írhatna?

- Nem tudom. Ez az, ami nincs kipróbálva.

BUJÁKI ATTILA

Forrás: 168 óra

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2814727327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.