CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A lázadók győztek a csillagtelepi Kozmosz sétányon, a hatalom visszavonulót fújt, a fák az áldozatok

2019. április 26. 00:05 - csú

kozmosz_setany_csepel_csillagtelep_1.PNGCsütörtökön kora este Borbély Lénárd, Csepel polgármestere  azt írta ki a Facebookra, hogy a fővárosi önkormányzat egyetértő támogatásával a 21. kerületi képviselő-testület úgy határozott a Kozmosz sétányra tervezett zajforrásról, hogy „a modern park más helyszínen kerül megvalósításra, a II. Rákóczi Ferenc út mellett, a Tejút utca alatt”.

Íme, örömhírt közölt a csepeliekkel, és főként a csillagtelepiekkel tegnap este hét óra után a 24.hu. Spirk József információit változtatás nélkül osztjuk meg olvasóinkkal, akik Horváth Gyula, blogunkon is közölt Lázadás a Kozmosz sétánynál és a Rakéta utcában című korábbi cikkéből már ismerhetik az előzményeket:

Minden előzetes értesítés nélkül elvitték Csepelen a Kozmosz sétány 95 fájának több mint a negyedét a FŐKERT alkalmazottai. A környék lakói a radikális faritkításból tudták meg, hogy hatalmas közparkfejlesztési célpont lett az alig százszor száz méteres tér. A terv szerint sporteszközök tömegét zsúfolták volna a területre, de a beruházást egy hónappal a fairtás után lefújták.

A főváros kertészeti cége március 27-én vonult ki a csendes lakótelep házai között meghúzódó térre, és a Városligetben ismertté vált fakiemelő géppel hatalmas gödröket hagyva maguk után 25 fát szedtek ki a földből. Olyan fákat is, amelyeket néhány éve

éppen az önkormányzat segítségével ültettek el, majd gondoztak a környék lakói.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere április 5-én, tehát több mint egy héttel a fák eltávolítása után a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a „készülő tervek szerint”, azért kezdték meg a tér átalakítását, mert ott „aktív kikapcsolódási lehetőséget akarnak biztosítani minden korosztálynak”. A polgármester azt írta:

a fővárosi önkormányzat tulajdona a terület, amelyet kormányzati együttműködés keretében a főváros szeretne méltó közparkká alakítani és átadni a csepelieknek.

Borbély fel is sorolta, hogy a csendes, rendezett, füves-fás liget helyett miben látja a főváros a méltó közpark létrehozását.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A nagyjából 100×100 méteres négyzet alakú térre a tervek szerint a következő dolgok kerülnének:

  • 200 méteres futókör,
  • 15×28 méter játéktérrel rendelkező, öntött gumiburkolatos, többfunkciós zárt sportpálya, amelyet egy 4 méter magas hangtompított kerítés venne körül,
  • fitnesz tér 7 darab kültéri fitnesz és street workout eszközzel,
  • gumiburkolattal védett játszótér,
  • illemhely,
  • többszintes növényállománnyal, virágos felületekkel ellátott pihenőpark,
  • sakkasztal és egy pingpongasztal,
  • ivókút,
  • „okos oszlop”, amely a park egész területére wifit sugároz, és UV-sugárzási szintet mutat,
  • elektromos csatlakozókkal ellátott padok.

A többnyire nyugdíjasok által lakott sétány lakói fellázadtak a beruházás ellen. A 24.hu információi szerint néhány nap alatt több száz aláírás jött össze a nyugodt környéket teljesen átformáló kéretlen építkezés ellen.

Borbély Facebook-posztja alatt is több mint száz tiltakozó komment gyűlt össze. Ezekben többnyire arra hívták fel a polgármester figyelmét, hogy a téren eddig is remekül focizhattak a gyerekek, lehetett rajta sétálni is, és legalább nem műanyaggal volt lefedve, valamint, hogy nem akkor kéne egyeztetni a beruházásról, amikor már minden el van döntve.

Ábel Attila, az önkormányzat alpolgármestere a 24.hu kérdésére azt mondta, nem tudja, ki volt a sportpark ötletgazdája. Szerinte a futókör okozta várható zajszint-emelkedés miatt kezdtek néhányan tiltakozni, de választások közeledtével az sem ritka, hogy egyesek ellenezni kezdik az önkormányzat tervezett beruházásait. Az alpolgármester csütörtök délután azt mondta, nem kizárt, hogy az önkormányzat megfontolja, hogy máshova, valahova a közelbe, átteszi a parkberuházást.

A döntés hamar meg is született. Csütörtökön kora este Borbély már azt írta ki a Facebookra, hogy a fővárosi önkormányzat egyetértő támogatásával a testület úgy határozott, hogy „a modern park más helyszínen kerül megvalósításra, a II. Rákóczi Ferenc út mellett, a Tejút utca alatt”.

Forrás: Spirk József (24.hu)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr5814786640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2019.04.26. 22:06:24

Borbély se normálisabb, mint Németh Szilárd! Mindent telerak játszótérrel, ami gumiburkolattal van ellátva! Egy csendes teret tönkre tenni az ott lakók akarata ellenére? Köszönik a kalózhajós játszótér mellett lakók az állandó zajt, kiabálást! A Rákóczi-kert mellett lakók úgy szintén! Majd tudjuk, hová szavazzunk! A Hollandi útiak meg még kapnak mellé egy zajos futballpályát is, a hajdan tervezett lakópark helyén!

Borbély nem átallja telerakni a zajos játszóterekkel Csepelt, mert semmi más elképzelése nincs a városfejlesztésről! Azt hiszi, ezzel bebiztosítja az újabb polgármesteri ciklusát! Nem gondolhatja, hogy a másutt lakók néhány órás öröméért tönkre teheti a helyben lakók EGÉSZ ÉLETÉT! A saját utcájába, Temesvári utca, meg három fekvőrendőrt is tetet két sarok közötti szakaszra, biztosítva saját nyugodt életét az átmenő forgalomtól! No majd a Rákóczi-kert mellett lakók megoldják, hogy ő se éljen nyugodtan!
süti beállítások módosítása