Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

szeptember 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

A gödörásás kora

2019.06.22. 02:34 csú

a_magyar_tudomanyos_akademia_szekhaza.jpg Egyszer majd – talán - a Tudományos Akadémiának is ásnak egy emlékművet a Lánchíd lábánál

Bosszant az az értelmetlen építkezés, ami miatt az Alkotmány utca végét lezárták. Ugyanúgy bosszant, mint amikor a Szabadság téren felállították a hamis gábrieles emlékművet, aminek semmi más értelmet nem tudott adni a hatalom, mint azt: mi ártatlanok vagyunk a múlt század közepének bűnös döntéseiben. Most pedig „kiássuk” a száz éve meghozott tragikus békedekrétum fájdalmát, ahelyett, hogy betemetnénk inkább.

Olyan ez, mintha szélmalomharcot vívnánk a történelemmel. Ami elmúlt, azt tisztességesen végre le kellene zárni, különösen azért, mert a mai Európa már nem a Horthy-idők Európája. A népeket nem választják el átjárhatatlan határok, e kontinens nagyobbik hányadában az utazó észre sem veszi, ha

átlépi egyik-másik ország küszöbét. És ez aligha változik mindaddig, amíg a harcos nacionalizmus újra nem éled, amíg a szélsőséges nézetek nem kerülnek túlsúlyba, és nem állítják szembe egymással a ma még békésen megférő nemzeteket. Élnek és dolgoznak nálunk romániai, szlovákiai, kárpátaljai, bácskai magyarok, többségüknek már Európa a tágabb hazája. Ahogyan a mi közel hatszázezer migránsunk is Nyugat-Európában van „otthon”. Ki időlegesen, ki véglegesen, de európaiként.

Most a közelgő trianoni centenárium kapcsán olvasom a népszerű történelmi folyóiratban az egyik tanulmányt arról, hogyan vezetett szegről-végről a száz évvel ezelőtti döntés a holokauszthoz. A felkorbácsolt revánsvágy miként jutott el oda, hogy vérgőzös gondolatok öntsék el a meghatározó politikusok agyát, és az elvesztett területek visszaszerzésének mohóságában akár az ördöggel is hajlandók legyenek cimborálni. Ha kellett, beáldozták a több százezer zsidó honfitársukat is, mert a „nagy testvér” területszerző támogatásának ez volt az ára.

Persze minden tragikus döntéshez két fél kell: aki meghozza azt, és aki elszenvedi. A holokauszt esetében is így történt. Mára egyre több bizonyíték került napvilágra arról, hogy a zsidóság vezetői – noha tudtak a készülő intézkedésekről –, nem akarták elhinni, hogy a hazájuk kormánya megteszi ezt velük. Nem akarták elhinni, hogy a gettóból, a távoli táborokból csak nagyon keveseknek lesz visszaút, a többségre halál vár. De mert polgárok voltak, ezért törvénytisztelők is. Ha a hatalom elrendelte a családok összeköltözését, összeköltöztek. Ha sárga csillagot kellett a ruhára varrni, felvarrták. Ha oda kellett adni a vagyonukat, odaadták. Ha azt parancsolták, a kivégző osztag előtt álljanak vigyázzban, vigyázzban álltak…

A hatalom packázásait csak a jó értelemben vett polgárok hajlandók elviselni. Még akkor is, ha érzik, a bőrükre megy, ha a törvény nem építeni, hanem rombolni készül. Hetven-nyolcvan éve egy országot döntöttek romba az akaratos politikusok, de ma már látjuk, a pusztításhoz nem kell mindig háború.

Békeidőben „haláltáborba” lehet küldeni akár a tudományos életet is. A tudósok pedig, törvénytisztelő polgárok módján, ahelyett, hogy lázadnának, „fegyvert fognának”, vigyázzban állnak. Egyszer majd – talán - a Tudományos Akadémiának is ásnak egy emlékművet a Lánchíd lábánál.

Somfai Péter (Népszava)

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9514885356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.