CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Az állatok királya az Országos Vadásznapon

2019. szeptember 09. 03:42 - csú

semjen_zsolt_es_az_allatok_kiralya.jpgA rendezvényen természetesen Semjén Zsolt is mondott beszédet. A kormány kétség kívül legnagyobb vadásza, aki a háziasított szarvasokkal is simán elbánik, fontosnak nevezte a vadászati joghoz kötődő haszonbérleti időszak húsz évre növelését, és azt, hogy a vadgazdálkodás minimális területét háromezer hektárban határozták meg. Szerinte a vadászat nem veszélyezteti a vadakat. A miniszterelnök-helyettes mellet a vadászkamara elnöke 12 ezer csapda felállításával büszkélkedett

Az elmúlt két hétben 39 partner több mint 387 millió forint közpénzből kapott támogatást - mondta el Kovács Zoltán, a 2021-es vadászati "világkiállítás" lebonyolításáért felelős kormánybiztos az Országos Vadásznap és Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál  megnyitóján. A legalább 50 milliárd forintos rendezvényről, mely csak nevében világkiállítás, elmondta, hogy

kiemelt szerepe lesz benne az országos vadászkamarának.

A rendezvényen természetesen Semjén Zsolt is mondott beszédet. A kormány kétség kívül legnagyobb vadásza, aki a háziasított szarvasokkal is simán elbánik, fontosnak nevezte a vadászati joghoz kötődő haszonbérleti időszak húsz évre növelését, és azt, hogy a vadgazdálkodás minimális területét háromezer hektárban határozták meg. A miniszterelnök-helyettes emellett leszögezte, hogy a vadászat nem veszélyezteti a vadakat, valamint azt részletezte, hogy a trófeabírálat visszaállítása miatt javul a magyar nagyvad állomány minősége. Beszédében hangsúlyozta az ökológiai tájegységi szemlélet fontosságát, illetve a tájegységi fővadászi rendszer előnyeit is.

Nagy István agrárminiszter ezután arról beszélt, hogy több vadhúst kéne ennie a magyaroknak. Filozofikus hajlamainak engedve arról is beszélt, hogy a vadászok "felelőssége évezredek óta" harmóniát teremteni a természet, a vadak, és az ember hármasában.

Az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, Jámbor László is megszólalt. Ő kitért a vadászati törvény korábbi módosításaira - a vadászjegy ötvenszázalékos befizetési kötelezettsége 2016-tól a kamaránál marad, a kamara adja ki a külföldi vadászengedélyeket, valamint 2018 óta duplájára emelkedett a vadászjegy ára -, amelyek ahhoz vezettek, hogy a 2016 előtti 500 milliós nagyságrend helyett 2019-re kétmilliárd forint áll rendelkezésükre. Emlékeztetőül: 2017-ben tette kötelezővé a magyar kormány a vadászoknak a kamarai tagságot.

A kamara azóta 1,1 milliárd forintot osztott szét pályázók között. A forrásokból több mint 3400 hektár vadföldön fásítottak és közel 3000 dagonya, vaditató, a nagyvadak élőhelyeinek feltételeit javító beruházás valósult meg. Emellett mintegy 45 ezer fácánnal frissítették az állományt, közel 12 ezer csapdát vásároltak és üzemeltetnek a vadászatra jogosultak, illetve csaknem 400 ezer hektáron kotorékoztak - sorolta a kamara elnöke.

Forrás: MTI-Népszava és CSÚ

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr6315050904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása