Hírek, tudósítások, tények, vélemények

CSEPELIEK ÚJSÁGA

Somfai Péter: Csendes őszre vágyom

2019. október 21. - csú

oszi_tajkep.jpgCsendes őszre vágyom. Nem a bágyadtan napos vénasszonyok nyarára gondolok. A politikai közélet viharaiból lett elegem. A durva kiszólásokból, amivel a különféle politikai oldalak megszólalói hetek óta gyalulták egymást. Számoltam a napokat, essünk túl végre az önkormányzati választásokon, hátha aztán megnyugszanak a kedélyek.

Ám a végletekig felhergelt indulatokat a következő hónapokban nehéz volna lecsendesíteni, ami nem is áll szándékában a kormánynak. Aligha engednék meg, hogy a magyar emberek a „megbékélés posványába” süllyedjenek. A mi egyszerű falusi gyerekünk joggal gondolhatja, hogy ebben az országban jól mennek a dolgok, a magyar emberek akkor boldogok, ha tudják, kit kell szeretni, és kire kell haragudni. Ezt már megtanulták.

Csendes őszre vágynék, amire nem sok az esély. A Fidesz legutóbbi kongresszusán a párt elnökének választott, „utcai harcok világához szokott férfi” megint megfújta a csatakürtöt. A politikát is ketrecharcnak nézi, az érzelgősséget a gyengeség jelének tartja. Elvárja, hogy a „katonái” nézzenek szét maguk körül és lássák meg azokat, akikkel élet-halál harcot kell vívniuk.


Az elmúlt hetekben választások voltak Ausztriában és Svájcban, de ott nem tapsolnák meg azt, aki sneiderezik-bauerozik, Isac Birnbaum plakátjára nem festettek horogkeresztet, a szélsőjobbos jelölt, Andreas Fleick, orra alá sem mázoltak Hitler-bajuszt. Nem köröztek a kampányoló jelöltek körül cirkuszi zenészek, nem kenték be sárral a jelöltek személyiségét, sem fekáliával az ellenfél irodájának kilincsét. Ott abból indultak ki, hogy tiszteletre méltó mindenki, aki felajánlja szolgálatait a közösségnek. Meghallgatták, esetleg vitatkoztak az elképzeléseivel, és eldöntötték, a következő évekre kinek szavaznak bizalmat. Aztán elmúltak a kampány napjai, és azóta békében, csendben telnek a mindennapok.

Valami ilyen csendre vágynék én is. Amire nem sok az esély, mert ahogyan a napokban a tudomásunkra hozta Orbán Viktor, „ami eddig történt, sem volt éppen kismiska, de az igazán nagy dolgok most következnek”. Lehet, hogy úgy értette, azokon a kisebb-nagyobb településeken, ahol a Fidesz vereséget szenvedett, a kormánypártok megint körbe hordozzák majd a „véres kardot”? Akkor lesz itt újra adok-kapok. Szembe kerülnek egymással a hazafiak és a világpolgárok, a multikulturális zagyvalék ellen a keresztény kultúra uralma üzen hadat. Erőszak és terror helyett illiberális „rendezettség” jön, az ellenfelek, és minden másként gondolkodó betonba döngölése következik.

A Fidesz-katonáknak, az ő jól szervezett, bajtársias harcosainak, meg kell mutatniuk a „vereséghez szokott magyaroknak”, hogyan kell győzni. Itt alighanem azokra gondolt, akik már egy évtizede képtelenek választáson felülkerekedni, a szocialistáknak üzent, akik „nem értik meg, hajszálon múlt, hogy 1990 után másodszor is ép bőrrel megúszták”. A szétzilált, egymást aprító baloldaliaknak, a liberálisan gondolkodóknak, a civil értékeket magukénak vallóknak szólt a figyelmeztetés. Mindenkinek, akik egy másik Magyarországról álmodik. Ne is reménykedjenek a civilek, nem lazulnak a torkukra szorított újjak, szorosabbra fogják zárni az eddig csurrant-cseppent támogatások csapjait, a szocialisták pedig a saját zsebükön érzik majd meg, milyen a politikai „éghajlat változásával” együtt járó pénzügyi kiszáradás.

Egy ideig úgy tűnhetett, hogy a „vereséghez szokott magyarok” talán elássák a belső harcok csatabárdját, ami cseppet sem nyugtatta meg az utcai harcok világában edződött falusi gyereket. Ha nincs belső ellenség, keresni kell valakit, valakiket, külföldön, nehogy a párt harcosai elkényelmesedjenek. Washington és Brüsszel „liberális hálózatai” ideális jelöltnek tűnnek. Tőlük jogosan féltheti a magyar kormányfő a közép-európai térség - ízlése szerinti - békés, nyugodt életét. Európa - orbáni felfogás szerinti - „egyben tartása” azon múlik, hogy ezek a „beavatkozási kísérletek” eltűnnek-e. Szerinte az Unió költségvetése nem arra való, hogy a liberálisoknak tetsző csapatokat, médiumokat finanszírozzanak belőle, tüntetőket, aktivistákat képezzenek ki, és vessenek be nálunk. Jobb helye volna a nyugati adófizetők pénzének a gyorsan gyarapodó NER oligarchák zsebében.

Csendes őszre vágynék, de a színfalak mögött már formálódik az új ellenség képe. Korábbinál keményebb ellenfél, az Európai Unió lehet a következő. A Fidesz nem egyesült, erős Európát, nem „brüsszeli birodalmat”, csupán az európai nemzetek laza szövetségét akarja. Orbán szemei előtt már felállt az Unióval szemben a csatatéren a hozzá hasonlóan nemzetállami jövőben gondolkodó közép-európai kormányok hadoszlopa. Akik talán velünk együtt elfelejtették, hogy az első világháborút éppen a nemzetállamok ellentéte robbantotta ki.

Az Országháza szomszédságában épül a trianoni békedekrétum századik évfordulójának mementója. A békediktátum után megint volt okunk utálni a szerbet, szlovákot, horvátot, mindenkit, aki kiharapott a „nemzet testéből”. Ki tudja, az unióval szembeni szövetségeseinkben nem szakít-e fel régi sebeket a nemzeti létüket kétségbe vonó trianoni emlékmű?

Ha igen, nehezen lesz ebből csendes ősz.

Somfai Péter (Forrás: a szerző Facebook oldala)

A szerző az egykori Csepel újság munkatársa volt

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9215242378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.