A kihűlt, néma gyárkémények felkiáltójelként emlékeztetnek Csepel történelmére. Sokat tudnának mesélni 1956 októberi, novemberi napjairól
A következőkben változtatás nélkül közlünk részletet Dr. Bolla Dezső csepeli helytörténész mai napig egyedülálló tanulmányából
A helyszín Csepel, egykori község, nagyközség, város, hat éve Budapest XXI. kerülete. Az időpont: 1956. október 23., 24. és 25.
Dr. Bolla Dezső így idézte fel a 63 évvel ezelőtti napok történéseit:
1956. október 23-án a csepeli gyárban a reggeli műszak megszokottan kezdődött.
Délelőtt az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Műszaki Egyetem hallgatóinak küldöttsége jelent meg a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottságán. A gyári munkás ifjúsággal kívánták felvenni a kapcsolatot az összefogás és közös fellépés érdekében. A pártbizottság titkára, Rudas Ernő nem engedélyezte az egyetemistáknak a munkás fiatalokkal való találkozást. Kijelentette: a két ifjúsági rétegnek nincs köze egymáshoz, a pártbizottság ura Csepelen a helyzetnek. Majd a küldöttséget kiutasította a gyárból. A délutáni műszakra érkezők már értesültek a tüntetés betiltásáról, majd engedélyezéséről. Olvashatták az Irodalmi Újság október 23-i külön kiadását, mely a magyar írók 7 pontos kiáltványát tartalmazta. A nap további eseményei igazolták a felhívás első mondatát: „Történelmi sorsfordulóhoz érkeztünk.” A nagy megbecsülésnek örvendő írók a Szovjetunióval való viszony rendezését, az ország gazdasági helyzetének javítását, azt, hogy az üzemeket a munkások és szakemberek vezessék, továbbá a Rákosi-klikk eltávolítását, Nagy Imrének az ország vezetésében való visszatérését, szabad választások kiírását követelték.
A pesti egyetemi ifjúság az örökifjú költő Március 15. téri szobrától a Kossuth Lajos utcán, a Kis-körúton át feltartóztathatatlanul vonult a Bem-tér felé. A diákság betöltötte, birtokba vette a pesti utcát. A járókelők biztató tekintete kísérte a széles sorokban vonuló, egyre jobban erejének tudatára ébredő, felszabadult tömeget. Kinyíltak a házak ablakai, az erkélyekről nemzeti színű zászlókat lengettek, vagy biztató együttérzéssel integettek a házak lakói, irodák, üzletek alkalmazottai. A Duna túlsó partján a hömpölygő vízzel szemben a budai rakpart macskakövein vonultak a Műszaki Egyetem hallgatói.
Közben a gyárakban, irodákban Csepelen is véget ért a munka, a hazatérők közül tízezrek csatlakoznak a tüntetőkhöz. Azután a két ágban vonuló áradat a Bem-téren egyesült és kitöltötte a teret. A tüntetők erejüket megsokszorozva a Parlament felé indultak. A közös ének egyre hangosabb, az önmagukat bátorító jelszavak egyre keményebbek, határozottabbak és céltudatosabbak lettek.
A felvonulókat eggyé olvasztotta az izzó szabadságvágy és a zsarnoki rendszer iránti gyűlölet. Ott valahol a Bem és Kossuth tér között tört ki a forradalom. A munkásmozgalom hagyományait kihasználó, bűnös eszközökkel kialakított rendszer elemeire hullott, néhány óra alatt összeomlott. Gerő Ernő Rákosi hű társa a rádió beszédében a felvonulókat a nép ellenségeinek nevezte.
A csepeli gyárakba az esti órákban már eljutott a pesti események híre. A munkások csoportokba verődve taglalták a történteket. Este 9 óra körül 50 fős, főként diákokból álló csoport jelent meg a gyárban. Az erőmű dolgozóit a munka beszüntetésére szólították fel.
Azt mondták, a Rádiónál lövik az ávósok a magyart, ennek megakadályozására a dolgozók vonuljanak Pestre. A közben odaérkezett gyári vezetők amikor felszólították a fiatalokat a távozásra, dulakodás kezdődött. A vezetőket csak néhány munkás támogatta, a többség távolról szemlélte a fiatalok távozásával végződött összetűzést. Éjjel 11 óra körül a garázsnál fiatalok autót követeltek, őket szintén eltávolították. Az MHSZ lőtéri fegyverraktárt 11 óra körül feltörték, az ott talált gyakorló fegyvereket és lőszert elvitték. Éjfél után a művek rendészeti osztályvezetője megdöbbenve állapította meg, hogy az őrséget már lefegyverezték.
Ebben az időben a Papírgyárat is elérték a felkelők, a kaput betörték és miután a követelt munkabeszüntetést nem tudták elérni, eltávoztak.
A CSM-ben a főportás elrendelte a kapuk fokozott őrzését, ennek ellenére egyre több idegen – köztük fegyveres civil – tűnt fel a gyár területén. Az üzemek vezetőit munkabeszüntetésre szólították fel. Az éj folyamán kevés vezető, de annál több kommunista jelentkezett a gyári védelmi szolgáltra, akiket a fegyverek hiánya miatt vasrudakkal, gumi csövekkel láttak el.
A gyár vezérigazgatója és helyettesei a Párt központtól, a Kohó és Gépipari Minisztériumtól és Honvédelmi Minisztériumtól kértek segítséget.
A kora hajnali órákban újabb felkelő csoport akart a Papírgyárba betörni, ezeket a rendőrök néhány riasztó lövéssel elűzték. Onnan a szomszédos Csepeli nyomdába mentek, miután a gépeken nem tudtak röplapokat előállítani, a papírkészlet egy részével távoztak. Korán reggel egy felkelő csoport először a rendőrségen fegyvereket követelt. A rendőrök a követelést visszautasították, ekkor a tér túlsó oldalán lévő Csepeli Katonai Kiegészítő Parancsnokság elé vonultak. Miután a fegyverek átadását a szolgálatot teljesítő 10 katonatiszt megtagadta. a felkelők épületbe való behatolását a tisztek megakadályozták, eldördültek az első lövések. Ezzel 1956. október 24-én reggel kitört az első fegyveres harc Csepelen. A forradalmárok a Tanácsház-tér bokrai közül és az út másik oldalán lévő telek fehér téglafala mögül lőtték a nehezen védhető földszintes saroképületet. A messze hangzó fegyverropogás egyre több érdeklődőt vonzott a térre. Több százan a Pártbizottság és a Tanács elől figyelték a váltakozó erejű küzdelmet. A tűzharc amikor megélénkült, az emberek behúzódtak a két középület közötti utcába, ha csendesedett visszamentek a térre. Közülük került ki az első áldozat, Recskó Tibor, a közismert rossz sorsú Szente család tagja. A küzdelem elhúzódott, a felkelők nem tudták a parancsnokságot elfoglalni. Először tűzoltó autó segítségével vízzel próbálták az épületet elárasztani. Amikor egy tűzoltót és egy felkelőt a védők megsebesítettek, és a szivattyút szétlőtték, a tűzoltók elmenekültek. A fegyveresek megkísérelték az épület felgyújtását. A Kieg lángra kapott, a védők füsttől fuldokolva utolsó töltényeiket töltötték fegyvereikbe …
A Csepel Művekbe a környéken lakó dolgozók nagy része bement. A viszonylag nyugodt emberek hangulatát 11 órakor 7 gyártelepen végigszáguldó szovjet harckocsi zavarta meg. Felháborodva kérdezték a munkások: „mit keresnek ezek itt?” A páncélosok egy része az erőműnél helyezkedett el, kettő a Tanácsház-téren összegyűlt tömeg szétoszlatására és a harcoló katonatisztek kimentésére indult.
A felségjel nélkül érkező tankokról a felkelők azt hitték, hogy az ő támogatásukra érkeztek, ezért újult erővel lőtték a parancsnokságot. Mikor a harckocsik az épület elé értek, a lövöldözés megszakadt. A tisztek elhagyták a parancsnokságot, és felszálltak a harci járművekre, az épületből utolsónak kilépő Daru Lajos századost halálos orvlövés érte. Ekkor a lövöldözés újra fellángolt. Az épület előtti tank helyet változtatva, tornyát fenyegetően forgatva sebesüléseket okozott. A sérülteket és tiszteket a rendőrségre szállították. A feldühödött tömeg követte a tankokat, a négy sebesült elszállítására a rendőrség elé érkező mentőt az épület elől eltolták. Csak megkésve, személykocsival tudták a sérülteket a kórházba bevinni. A tömeg feloszlatására a rendőrség elé újabb harckocsik vonultak. A tüntetők a lánctalpak közé drótkötelet, gerendákat raktak, a park felől lövések is eldördültek. A tömeg végül feloszlott. A csepeli gyárban a termelés megbénult.
A rádió közzétette: Nagy Imre lett a miniszterelnök, Gerő Ernő maradt az MDP első titkára. Elrendelték a rögtön ítélő bíráskodást, a statáriumot. Az esti adásban Kádár János ellenforradalomnak nyilvánította az eseményeket.
Október 25-én reggel a CSM dolgozóinak megelégedésére az orosz harckocsik elhagyták a gyárat. A vezetők többszöri kérelme ellenére a Honvédelmi Minisztériumtól nem kaptak fegyvert. A kerület délelőtt csendes volt. A nyugalmat kihasználva a rendőrök elkezdték az előző napi harci események fegyveres résztvevőinek a letartóztatását. A fogdába hat felkelőt szállítottak be, szabadon maradt társaik nagy számú érdeklődő kíséretében a kiszabadításukra indultak. Az épület előtt rövidesen ezrek gyűltek össze, követelték a lefogottak szabadon bocsátását. A rendőrség vezetői az épület elfoglalásától félve kiengedték a foglyokat. A tömeg először a CSM 1-es kapujához, majd a kerületi pártbizottság elé vonult. Fegyvert követeltek, miután a munkatársaktól azt a választ kapták, hogy nincs, behatoltak az épületbe. A hangulat igazán akkor mérgesedett el, amikor néhány puskára találtak. A berendezést összezúzták, az iratokat, könyveket az utcára szórták, meggyújtották, a ház előtti fákra Lenin, Sztálin mellszobrait akasztották. A lincseléstől a pártbizottság egyik titkárát a rendőröknek sikerült megmenteni. A felkelők egy része a CSM-ből szerzett dömpereken és az utánuk kötött pótkocsikon Pestre indult. Egy-két napig a Boráros téri és a Tompa utcai felkelők sorait erősítették.
A párt élén Gerőt Kádár váltotta fel. Kádár és Nagy Imre elmarasztalta a fegyveres felkelést.
Éjjel négy harckocsi jelent meg a CSM-ben, de másnap a harckocsik elhagyták a gyárat. Ezen a napon létrejött a királyerdei felkelők csoportja, akik előbb a Szent István út 232-es iskolát, majd a Bagi Ilona Kultúrotthont is birtokba vették.
Az elkövetkező nap október 26-án délután 70-80 felkelő Szente Károly és Buri István vezetésével 2-3000 fős tömeg jelenlétében elfoglalta a rendőrséget. Az ott talált fegyverek kiosztását követően megalakították a nemzetőrséget, melynek vezetője Buri István lett.
A CSM-be este 7 órakor Váradi Gyula vezérőrnagy – egykor csepeli öntő munkás – parancsnoksága alatt négy harckocsi, két teherautó fegyver és 15 veterán partizán érkezett. A rövidesen megkezdett járőrözés során 20-25 fegyveres felkelőt fogtak el a gyár területén és zártak be egy légoltalmi pincébe. Mintegy 250 géppisztolyt a gyár védelmére jelentkezett kommunisták között szétosztottak. A harckocsik a gyárat az éjszaka elhagyták. Országszerte a gyárak irányítását a munkástanácsok vették át.
A nap folyamán a CSM Szerszámgép Gyárban is megválasztották a kombinát 18 gyáregysége közül az első ideiglenes munkástanácsot. Elnöke később Nagy Elek esztergályos lett. Nagy Elek 1952-ig a Honvédelmi Minisztérium ellenőrzési osztályát vezette, azt követően vállalt fizikai munkát Csepelen. Részt vett a Petőfi Kör ülésein, egy nagy hatású hozzászólására sokan felfigyeltek.
A délutáni órákban a református templom közelében – a munkatársai körében elismert – Bordás András Kossuth díjas esztergályost félreértésből agyonlőtték, ezekre a napokra jellemző körülmények között. A Kalamár családhoz tartozó ÁVH tisztnek nézték. „Ismét egy gyilkosság. Egyre több halott és újabb és újabb áldozatok” – írta akkor Bali Vendel. A Királyerdőben az a hír terjedt el, hogy a Szent István úti 170-es iskolában – melynek pincéjében volt a légoltalmi központ – nagy mennyiségű fegyvert és lőszert tárolnak. A Bagi Ilona Kultúrotthonban tartózkodó felkelő csoport 7 óra körül az iskola felé indult. A felkelőket az ügyeletes légoltalmi százados fogadta. Először azt a tájékoztatást adta, hogy a pincében nincs fegyver, és ott nem tartózkodik senki, azután a rászegezett fegyverek és az életveszélyes fenyegetés hatására bevallotta: a pincében tartózkodik Kalamár József tanácselnök. A felkelők a pincéből az utcára kísérték a tanácselnököt, és oda került nézelődők előtt vitatkoztak sorsát illetően. Egyesek az azonnali kivégzést, mások a rendőrségre történő kísérést javasolták. Arra haladt nyakában géppisztollyal Besenyődi József, aki ezen a napon lett tagja a Nemzetőrségnek. Megsajnálta a számára idegen idős embert, határozott hangon kijelentette, hogy ő bekíséri a rendőrségre. A felkelők beleegyeztek. Az újsütetű nemzetőr és a tanácselnök elindult a rendőrség felé. Pár száz métert haladtak, maikor a felkelők utolérték őket – mondván, hogy ők is arra tartanak. Mintegy 200 méter megtétele után, a Szent István út 153. számú üres telek előtt Kalamár Jószefet Bodi József közelről tarkón lőtte. Kalamár holtan az útburkolatra zuhant. Holttestét a bekerített telekre vonszolták, meggyalázták, napokig nem hagyták elhantolni. A gyilkosságtól megrettent, jószándékú Besenyődi sokkos állapotban a helyszínről elmenekült. Másnap a géppisztolyt leadta a rendőrségen, kilépett a nemzetőrségből, a forradalom leveréséig otthon tartózkodott. Később – most előre haladunk a megtorlások idejére – a népbíróság az egyszerű munkásembert hosszú vizsgálati fogság után bűnösnek minősítette a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel bűntettében, és 1 évi börtönre ítélte. A kerület lakosságának nagy része elítélte az ellenállást nem tanúsító, védtelen emberek kivégzését.
FORRÁS: BOLLA DEZSŐ: HELYTÖRTÉNETI OLVASÓKÖNY II. RÉSZ
