Kövér László szerint: „Nem biztos, hogy jó ötlet volt Göncz Árpádot köztársasági elnökké választani”. Tényleg. Mennyivel jobb lett volna egyenest Schmitt Pállal kezdeni! A nyílt természetű Kövért a Pesti Srácok főszerkesztője nemrég „a nemzet gerincének” nevezte
Lyukas lett az ünnep, mint a zászló. Legalábbis a hivatalos megemlékezés. A miniszterelnök lyukasztotta ki. Kivágott belőle egy darabot, mint egykor 56-ban a Rákosi címert a trikolórból. Csakhogy ő a köztársaságot tépte ki. Sok dolga között valahogy kiment a fejéből, hogy október 23-a kettős ünnep: a forradalomé és a III. Köztársaság 1989-es kikiáltásáé. Az utóbbit simán kivágta az ünnepelni valók közül. Beszédében egy hangot se szólt róla. Van az úgy, hogy az ember szívesen mellőzne egy születésnapot (engem a jeges rémület fog el, ha már megint egy újabb jön), de a harmincadik túl kerek ahhoz, hogy csak úgy véletlenül elfelejtse. Talán úgy gondolta, a köztársaság gyengélkedik, egyre több testrésze mozgásképtelen, néhányat már saját kezűleg amputált is, jobb, ha hagyja csendesen elszenderülni. Kár olyan nagy faksznit csinálni belőle.
A lyukas zászlót 56-ban először épp egy kormányhivatalra tették ki: a Külügyminisztériumra a Bem téren, a diáktüntetők követelésére. Szép történelmi analógia, hogy a lyukas ünnep látványában
először a kormány hivatalos rendezvényén gyönyörködhetünk. Pedig 1989. október 23-ának hétfőjén Magyarországon nemcsak – mint az anyakönyvekből kiderül – 338 kisbaba született, hanem a köztársaság is. És az akkor még közös akarat: „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam lesz.” Hát most őszintén: mi a fene tetszene ebben a mai Orbán Viktornak? Pláne, hogy a köztársaság már nevében is a közösség társaságát, szövetségét jelenti, a közügyekről való közös döntést. Ma úgy mondják világszerte: „Semmit rólunk, nélkülünk!” Felforgató eszme.
Kövér László a napokban tartotta szükségesnek a leendő közszolgák lelkére kötni: szó sem lehet arról a képtelen ötletről, hogy a hatalom kontroll alatt működjön. „A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, Önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el!” Azt is kifejtette: túl nagy nálunk a sajtószabadság. Lehet tippelni, most melyik független orgánum lesz a túlméretezett szabadság karcsúsításának célpontja, mibe vág bele először az olló, amely ilyen bravúrosan nyisszantotta ki a köztársaságot az ünnepből. Azért a házelnök javára írom, hogy egy alkalommal mégiscsak eszébe jutott a „köztársaság” szó. Első elnökéről emlékezett meg: „Nem biztos, hogy jó ötlet volt Göncz Árpádot köztársasági elnökké választani”. Tényleg. Mennyivel jobb lett volna egyenest Schmitt Pállal kezdeni! A nyílt természetű Kövért a Pesti Srácok főszerkesztője nemrég „a nemzet gerincének” nevezte. Ajaj. Már értem, miért nyilall olykor a hátam. Csak nem valami nemzeti gerincferdülés?
A jogállamról egyébként Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök szólt az új államforma kihirdetésekor. Ezek a komcsik semmit sem értettek az új világból. Fogalmuk sem volt, hogy nem Szűrös, hanem a köztársaság és a jogállam az ideiglenes. Bezzeg Orbán 2006-ban bejelentette –igaz, nem október 23-án, hanem március 15-én, de a republikánus Petőfihez és a liberális Kossuthhoz is pompásan passzolt, persze azok is csak ilyen komcsi-félék -: „Számunkra a köztársaság egy üres szó… az csak egy ruha, valójában a nemzet a test… A mi jövőnk a nemzetben van, nem a köztársaságban”. Pedig hol volt még az Alaptörvény! Ezzel meg is kezdte legromlottabb politikai akcióját: széttépte, ami összetartozik, kettéosztotta a közéletet „nemzetiekre” és „köztársaságpártiakra”. Mintha bizony nem az egyenlő jogokkal bíró polgárok köztársasága emelné be a nemzetbe a korábban onnan kitaszítottakat, szélesítené teljes és ettől erős nemzetté a kiváltságosok csoportját. Vitányi Iván pár éve még azt írta: a köztársaság nemcsak államforma: életforma, erkölcs, ethosz is. Vajda Mihály a minap már félkomolyan ironizált: „Tán tényleg az lenne a jó, ha megkoronáznánk Orbánt, megnyugodna.”
A lyukas hivatalos ünneptől egy kilométerre se, az új főpolgármester éppen hogy a köztársaság újjászületését remélte. Mert „nyerni kis többséggel is lehet, de győzni csak igazi közösséggel”. Budapest azok fővárosa is, akik nem a változásra szavaztak. Mert „ezt jelenti a köztársaság”. Kormánykörökből viszont jönnek a pletykák: a miniszterelnök nem akar találkozni Budapest első emberével. Tanulja meg a helyét! Ha hatalmi monopólium van, és nem köztársaság, hogy is lehetnének partnerek! A mameluk sajtó méltatlankodik: Tarlóst megalázza, ha Demszky is díszpolgár lesz. Nyomják arrafelé: nehogy már elfogadja a címet! Ő az uralkodó kegyéből-kezéből kapta jogköreit, hogy is lehetne egy lapon említeni elődjével, ha egyszer nincs köztársaság. Ne is legyen!
Szerintünk meg igen. Ahol lehet. A szabad városokban, e köztársaság-szigeteken, hiába mossa partjaikat az autokrácia. Talán érdemes volna a sokszínű ellenzék szövetségét Köztársaságpártnak, republikánusnak nevezni. Elő a Kossuth-címerrel! – mondanám, ha nem tartanék a megosztó hatástól. Kitűzőkön, egy-egy nem állami zászlón, levélpapíron, transzparensen. Sőt: akkor is mondom, ha tartok tőle. Ez a címer nem az államé, amely már nem hívja magát Magyar Köztársaságnak. A lelkek köztársaságáé. Abba nincs beleszólása. Befoltozhatjuk vele a lyukas ünnepet.
LENDVAI ILDIKÓ (Népszava)
