CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Miért szavazták le a csepeli képviselők Csepel polgármesterét?

2019. december 02. 05:59 - csú

horvath_gyuszi_egyenes_beszed-777_13.pngHorváth Gyula: A polgármesternek - akármennyire is szokatlan még a számára - nem megsértődni kell, mert leszavazták, hanem elgondolkodni azon, hogy miként fog az új igényeknek és a régi törvényeknek megfelelni. Ha jó következtetésre jut, akkor mindenkinek előnye származik belőle...

A legutóbbi, a november 28-i képviselő-testületi ülésen olyan történt, ami a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta nem volt: az ellenzéknek sikerült leszavaznia a polgármesteri előterjesztést! - írja Horváth Gyula a Felsőtag című facebookos bejegyzésének bevezetőjében, majd így folytatja:

A téma, Csepel és Szigetszentmiklós között 2013-ban megkötött egészségügyi ellátási szerződés felmondása volt. Ez a megállapodás kiterjedt a szigetszentmiklósi „felsőtag”, azaz a Tihanyi út másik oldalán épült lakópark embereinek ellátására. Ilyen ellátási szerződés korábban, a szocialista vezetés alatt is volt, és akkor a szomszédos település fizetett is azért, hogy lakói a csepeli szolgáltatásokat igénybe vehessék. A 2013-ban újrakötött szerződés, - az előterjesztő szavai szerint - már nem tartalmaznak arra vonatkozó kitételt, hogy ma is fizetniük kéne érte.

Rossz szerződés egy áldatlan állapotban!

Senki nem állítja, hogy a Tihanyi út másik, a szigetszentmiklósi oldalára engedélyezett lakóparki építkezés igazságos! Ez egy felelőtlen döntés volt azért, mert úgy épülhetett egy kb. 500 fős lakópark, hogy hozzá semmilyen infrastruktúrát az „anyatelepülés” nem szolgáltatott. A felsőtagi emberek a gyakorlatilag csepeliek. Nálunk vásárolnak, szórakoznak, iskolába-, óvodába-, és orvoshoz járnak, és a mi útjainkat, víz-, és csatorna-hálózatunkat stb. használják. Az adójukat azonban Szigetszentmiklósra fizetik!

A kerületvezetés gondolkodása, - hogy ez így nem helyes - bizony érthető! Jogos, és elvárható, hogy egy új szerződésben elfogadható feltételeket, és méltányos határidőket szabjanak. Az azonban túlzás lett volna, hogy előzetes tárgyalás hiányában, a

fizetési feltételek megbeszélése nélkül rúgják fel az együttműködést. Arra hivatkozva, hogy lejárt a szerződés hatálya, a csepeli polgármester nem hozhatja kiszolgáltatott helyzetbe az út másik oldalán lakó honfitársainkat. Ez lehet, hogy jogilag elfogadható, de emberileg semmiképpen nem. Az ottani emberekkel (ráadásul olyanok, akik korábban köztünk éltek, tanultak és dolgoztak) való szolidaritás mindenképpen elvárható.

Ha a vezetők mérhetetlen nagyvonalúságot (lehet, hogy mást is) tanúsítanak akkor, amikor a sok száz kilométerre lévő kárpátaljai, partiumi, erdélyi települések több mint százmilliós megsegítéséről van szó, miért nem lehetünk kissé türelmesek, amikor az utca másik oldalán lakók ellátásának tízmilliós nagyságrendje a tét? Nálunk 500 milliós játszóterek épülnek egymás után, és azt állítjuk, hogy tönkretesz minket a „felsőtag” (kb) tíz csecsemőt ellátó védőnői feladata? Ne nevettessük már ki magunkat! A védőnők kevesen vannak! Az alacsony fizetés miatt a létszámkeret 30 százaléka betöltetlen. De nagy hiba azt állítani, hogy ennek oka a Tihanyi út másik oldala csecsemőinek az ellátása. Ennek elsődleges oka a rossz fizetés!

A 73 ezer fős Csepel ellátását biztosító szervezeteknél észrevehetetlen egy 500 fős kisközösség által igényelt feladattöbblet. Mert az orvosi ügyelettel sem a „felsőtag” miatt van baj, hanem azért, mert rosszul, és felesleges nagyvonalúsággal szervezték meg! A 24 órás ügyeletet előbb hozták létre, mint ahogy annak szakmai, és finanszírozási lehetőségét megteremtették volna. Egyáltalán nem orvosolja a helyzetet az igazgató kiebrudalása, mert nem ő az egyedüli hibás! A kollektív bölcsesség, és a lakossággal történő párbeszéd, igényfelmérés jobb eredményt hozhatott volna.

Új stratégia, és más gondolkodási irány kellene a vezetésben; amire mintha lenne fogadókészsége a mostani hatalomnak! A vezetésnek, a csepeliek igényei alapján, Csepel érdekében szükséges cselekednie. Nagyfokú együttműködésen, széleskörű lakossági támogatottságon, és az igények és lehetőségek korrekt egyeztetésén alapuló döntésekkel. A polgármesternek - akármennyire is szokatlan még a számára - nem megsértődni kell, mert leszavazták, hanem elgondolkodni azon, hogy miként fog az új igényeknek, és a régi törvényeknek megfelelni. Ha jó következtetésre jut, mindenkinek előnye származik.

Forrás: Horváth Gyula közösségi oldala

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr4615333050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2019.12.02. 21:13:00

Miért nem kérnek Csepellel határos területek lakosai népszavazást a területek Csepelhez csatolásáról? Akkor nem csak a szolgáltatásokat vennék igénybe, hanem az adójukat is Csepelnek fizetnék! Ráadásul 75 ezer fő felett 2 egyéni és 1 listás képviselővel több járna Csepelnek, lehetne azért is osztozkodni!
süti beállítások módosítása