CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Mit meg nem tesz a kormány Németh Szilárd Hollandi úti drága legójáért...

2019. december 22. 05:25 - csú

kasler_miklos_3.PNGÜtött az óra! Csepel hírneve egyre fényesedik. Németh Szilárd hobbijának teljesítéséhez immár két miniszternek kell haptákba vágnia magát. Az egyik friss kormányhatározat ugyanis a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány 2020. és 2021. évi sportszakmai működésének támogatásáról szól. Eszerint Varga Mihálynak és Kásler Miklósnak (képünkön) összesen 370 millió forintot kell kikanyarítania a 2020-as és a majdani 2021-es költségvetésből.

Már a Privát Bankár is arról ír, hogy miként dőlnek a karácsonyi százmilliók a Németh Szilárd nevére bejegyzett alapítványhoz, Csepelre, a Hollandi úti építkezésre. Most 1,4 milliárd forintot pakolt bele a kormány a sportba címmel a pénzügyekben jártas internetes hírportál arról számol be, hogy nemzetközi sportesemények hazai rendezése miatt legózták át a jövő évi költségvetést, Németh Szilárd csepeli birkózóakadémiája kedvéért pedig már a 2021-es büdzséből is lestoppoltak pár forintot.

Három sportos rendelkezés is megjelent a friss Magyar Közlönyben, pályázás, finanszírozás és a költségvetés átszabása témájában. Az első kormányhatározat arról rendelkezik, hogy

944 millió forintot

kell biztosítani a kiemelt hazai rendezésű, nemzetközi sporteseményekre a 2020-as büdzséből.

Ennek előteremtése Varga Mihály pénzügyminiszter feladata, munkáját a kapcsolódó problémák megoldásával Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere segíti.

Az összeget részletekben kell átcsoportosítani más területekről, 691 milliót legkésőbb 2020. február 29-ig fel kell mutatni, 253 milliót pedig majd a 2020. évi központi költségvetés végrehajtása során, a felmerülés ütemében.

A rendelet ezen túl elküldte bemelegíteni az Orbán Ráhel szívének kedves Magyar Turisztikai Ügynökséget és a Rogán Antal-vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatalt, előbbit azért, hogy egyből érvényesíteni tudja a menet közben felmerülő turisztikai szempontokat, utóbbit meg azért, hogy vizsgálják meg a sportesemények kormányzati kommunikációs és rendezvényszervezési feladatainak megvalósíthatóságát.

Ugyanezen rendelet még azt is kimondja, hogy a kormány támogatja, hogy a  Magyar Kézilabda Szövetség a  Nemzetközi Kézilabda Szövetségnél megpályázza a 2020. évi Női Kézilabda Olimpiai Kvalifikációs Torna vagy Férfi Kézilabda Olimpiai Kvalifikációs Torna megrendezését, valamint a 2020. évi Kézilabda Olimpiai Kvalifikációs Torna megrendezését is.

A második friss, sportos kormányhatározat a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek szól, Orbán Viktorék őket támogatják abban, hogy megrendezzék a 2020. évi ISU Műkorcsolya és Jégtánc Junior Grand Prix-t. Erre

95 millió forintot határoznak meg,

ennek a 2020-as büdzséből való előteremtéséért Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere felel.

És Németh Szilárd is örülhet

A harmadik új, sport témájú határozat a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány 2020. és 2021. évi sportszakmai működésének támogatásáról szól. Eszerint Varga Mihálynak és Kásler Miklósnak összesen

370 milliót kell kikanyarítania

a 2020-as és a majdani 2021-es költségvetésből. Németh Szilárd birkózóalapítványa egyébként júliusban már kapott 2 milliárd forintot, igaz, az még az idei működésre ment.

A mostani határozatokkal a kormány összesen

1,4 milliárd forintot

pakol bele a sportba a jövő évi és a 2021-es büdzséből.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2615361616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása