A belügyminiszter rendeletben vonta el a mozgókép előadások jogát, amelyet átadtak a községi elöljáróságnak. Ez azonban kevés volt dr. Koncz Jánosnak, Csepel akkori főjegyzőjének és a kerület jobboldali vezetőinek, akik az egész épületet akarták. Csepel elöljárósága „az otthon helyiségeinek elrekvirálását is kérte”

Tények, értékek, élmények a száz éves Munkásotthonból - 2. rész

Március 14-én lesz 100 éves a Csepeli Munkásotthon. Blogunk ez év január 15-én sorozatot indított   az intézmény 100 éves fennállásának tiszteletére, amelyben az otthon avatásáig eltelt éveket tekintettük át. Most a Munkásotthon 1920-1945 közötti történetének néhány fontosabb eseményét elevenítjük fel.

Az avatás utáni másfél évben rendkívül élénk kulturális élet volt a Munkásotthonban. Rendszeres mozi- és színházelőadások (172 mozi-, 65 színi előadások) voltak, de dolgozott, táncestélyeket adott a tánckar, működött az énekkar, oktatások zajlottak az épületben, 312 ipari képzőtanfolyami előadást tartottak. A hatalmas érdeklődés, a programokon résztvevők magas száma azonban nem tetszett az akkori hatalomnak. A belügyminiszter rendeletben vonta el a mozgókép előadások jogát, amelyet átadtak a községi elöljáróságnak. Ez azonban kevés volt dr. Koncz Jánosnak, Csepel akkori főjegyzőjének és a kerület jobboldali vezetőinek, akik az egész épületet akarták. Csepel elöljárósága „az otthon helyiségeinek elrekvirálását is kérte”. Ezzel kezdetét vette és 1945-ig tartott, majd „a béke évtizedei” után 2010-ben folytatódott a Munkásotthon hatalom általi megszerzésének, most a fideszes jobboldaliak által elővett terve.

Először, 1921-ben az erzsébetfalvai lakáshivatalt hívták segítségül, amely a csepeli községnek ítélte, „minden törvényes indoklás nélkül” az otthon helyiségeit. Azonban a Népszava cikke, majd a szervezett munkásság határozott, egyöntetű fellépése („fekete volt az otthon környéke az emberektől”) hatására Konczék meghátráltak, lemondtak a

Munkásotthonról. Hatását viszont ellensúlyozni kellett, ezért egyházi és világnézeti céljaik elérése céljából egy kerületi kultúrház építésébe kezdtek. Idézzük a támogatást célzó gyűjtőív néhány mondatát: 

„...üdvös hatása lesz a létesítendő kultúrháznak, melynek rendeltetése az, hogy a község lakosságának és az itt dolgozó rengeteg gyári munkásnak hazafias, nemzeti és keresztény irányú társadalmi átalakulások révén minél nagyobb tömegekben leendő felvilágosítása és kioktatása által, azokat  az ország boldogulásához annyira szükséges hazafias, keresztény és nemzeti érzület istápolására szoktassuk, és őket a nemzetbomlasztó célokat szolgáló szociáldemokrata nemzetköziséget és világfelfordulást hirdető, kommunista érzelmű vezetők agitációja alól megmentsük, és hazafias keresztény érzületüket fejlesszük.”

Egyértelmű, mint ahogy az is, hogy napjainkban is hasonló célok fogalmazódtak/fogalmazódnak meg az ország egyes vezetőiben, vagy a helyi fideszes potentátokban: https://nepszava.hu/1064168_trukkel-nyulta-le-nemeth-szilard-a-munkasotthont 

Az új kultúrház megépítéséhez szükséges, a Szent Imre tér és a Templom utca sarkán lévő telek megvásárlására és az épület felépítésére 70 millió papírkoronát hagyott jóvá a község képviselő-testülete. A kultúrház átadására 1928-ban került sor, sajnos a II. világháborúban megsemmisült. 

A Csepeli Munkásotthon azonban, a kerületi jobboldali vezetés szándékai ellenére egyre inkább erőre kapott, az új kultúrház viszont veszteséges lett, látogatottsága csökkent, fenntartásához a község pénzéből kellett hozzájárulni, annak ellenére, hogy jobboldali és egyházi szervezetek sorának és rendezvényeik sokaságának adtak helyet. Perényi József, aki 1934-ben megírta Csepel történetét, le is írta: „..sajnos, mint minden keresztény szervezkedésnek, úgy ennek is csak szalmaláng volt a melegítője”.

Az otthon sikereihez a lakossági támogatás erősödése mellett a beindított mozgalmak is hozzájárultak. Még 1924-ben indították el az alkoholellenes mozgalmat, melynek jegyében számos kirándulást, juniálist, hajóutat szerveztek. Később, 1927-ben újjászervezték a természetbarátok csepeli csoportját, majd az eszperantó mozgalmat, amelyek számos programmal járultak hozzá a Munkásotthon népszerűsítéséhez. 

Az 1930-as évek, a nagy gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe hozták a Munkásotthont. Banki adósságait nem tudta rendezni, ezért a bank az otthon elárverezését tervezte. A munkásság újra összefogott, a Vasas Szakszervezet kifizette az adósságot, s tulajdonjogilag a Vasas Szakszervezet vette át a házat. Az ezt követő években „munkásotthon politikai feladatokat is vállalva, a csepeli munkásság élet-, bér-és szociális körülményeinek javításáért folyó küzdelmek során is példát mutatott.” Így például a gazdasági jellegű megmozdulásoknak a Munkásotthon volt a középpontja vagy a házban működő ifjúmunkás szervezetek részt vettek a nagy posztógyári sztrájk előkészítésében és segítésében vagy később a fasizmus ellen, a függetlenségért vívott harcban.

Ugyanakkor a munkásszervezetek és intézmények elleni, egyre erősödő „kormánytámadás” hatására a központi járási főszolgabírói hivatal 1939-ben a Vas- és Fémmunkások Helyi Csoportjának betiltása érdekében indított eljárást, amelyhez 1941-ben csatlakozott a Nyilaskeresztes Párt csepeli szervezete is, mert, mint írták, „köztudomású, hogy Csepelen a József  és az Árpád utca sarkán munkásotthon van, benne 600 személy befogadására alkalmas színház és táncterem...”

A hatalom mindent megtett az otthon ellehetetlenítése érdekében. Munkaszolgálatosok, katonák elhelyezésének szükségességére hivatkozva gyakorlatilag kisajátították a házat, megbénítva ezzel a munkásotthon életét. A tiltakozások, a jogi lépések lényegében eredménytelenek maradtak, sőt a pesterzsébeti városi képviselő-testület ülésén egy képviselő a munkásotthonok és szakszervezetek feloszlatását kezdeményezte, javasolta, hogy „a csepeli munkásotthont leventecélokra foglalják le.”. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után, 24 évvel a ház felavatását követően, „a hatóságok minden tiltakozása ellenére” bezárták a Munkásotthont, vagyonát a „Nemzeti Munkapárt kezelésébe adták”.

A Csepeli Munkásotthon tehát a megalakulását követő évektől kezdve, a folyamatos jobboldali támadások, jogi eljárások ellenére, kulturális programjaival, a társadalmi, politikai küzdelmek felvállalásával, a csepelieket szolgálta. A II. világháború végére azonban elvették a csepeli emberektől. Csak a kerület 1945. január 9-i felszabadulását követően folytathatta  munkáját, harcát a csepeliek felemelkedéséért. 

Sorozatunkat már a felszabadulás  utáni évtizedekkel... folytatjuk.

Felhasznált irodalom: Drucker Tibornak, a Munkásotthon egykori igazgatójának, a Budapesti Történeti Múzeum 1964-es kiadásában megjelent A Csepeli Munkásotthon története c. munkája.