Mit raktak, mit vettek a vállukra? Munkásőrök az 1961-es május elsejei felvonuláson (A képért köszönet a Fortepannak)

Méhkasba nyúlt cikkével Horváth Gyula. Az egykori munkásőrségről, pontosabban a volt munkásőrökről írt - gúny nélkül, több oldalról megközelítve a rendszerváltáskor feloszlatott szervezetet és tagságát. Blogunk szerkesztőinek szerény ismerete szerint az elmúlt 30 évben ezt a bátorságot eddig senki sem vette magának, kivéve, ha - téma és gondolatok híján - szellemeskedni, élcelődni, gúnyolódni akart. A jó szó, az empátia vagyis a beleérző képesség olyan távol állt ettől a megközelítéstől mint Makó Jeruzsálemtől, pedig az alakulat tagjai még köztünk élnek. Sokat mesélhetnének, de inkább hallgatnak. Most különösen nagy lett a csend, hogy egy maroknyi fiatal Munkásőr Társaság néven egyesületet alapított, és magára meg a baloldali szervezetekre zúdította az ugrásra kész megmondó emberek össztüzét, tintáját.  A régi szervezet ismerői közül, aki tehette, a hallgatás fedezékébe vonult. Horváth Gyula viszont  figyelemre méltó írást közölt Egy baja, nagy baja címmel. Írása mondandóját a történelmi valóságból vette, mi továbbadjuk: 

"Egy fiatalember azzal az ötlettel állt elő, hogy megszervezi a munkásőrséget. Számítása bejött, a várt hatás nem maradt el! Bekapták a horgot, és ugrottak rá jobbról is, meg balról is! A jobboldaliak hitelességét elhomályosítja a Magyar Gárda, és a Betyársereg még meglévő őrültsége. A neoliberális reflexiók viszont abból a szempontból érthetetlenek, hogy miért kell az újságolvasó közönséget egy kimúlt szervezetről alkotott elferdített információkkal bombázni.

Párthadseregre, milíciákra, pártok által létrehozott rendvédelmi szervezetekre, egy működő demokráciában nincs szükség!

A munkásőrség

egy érdekes képződmény volt! Az 1956-os forradalom után hozták létre. Elvben a párt hadserege, amelyikre a hatalom abban a válságban támaszkodhatott volna, amikor a rendőrség és a katonaság megbénul. A hetvenes években már sem a társadalom, sem ezek a szervezetek, - sőt még létrehozói sem - vették komolyan az eredeti feladatot. (Ez lehet az oka, hogy későbbi miniszterelnöktől más funkcionáriusig, sokan voltak kitüntetettjei, és nyílt támogatói is korábban.) Harcértéküket illetően a munkásőrök igen csekély erővel rendelkeztek!

Az emberek, akik beléptek túlnyomó többségében nem a párt politikájának megvédése érdekében, hanem a kollektív együttlét jótékony öröméért jöttek össze. Szakaszokba, századokba tömörülve szerveződtek, és szükség esetén segítették a rendőrséget terület lezárásban, blokírozásban, kutatásban. De sokkal erősebbek voltak a kalákában való építkezésekben, a földrengések utáni, segítségnyújtásban, és az árvízi mentésekben, mint a fegyveres helytállásban. Tömegoszlatás, - és némi kezdetleges harcászati feladatokat - ugyan ímmel-ámmal elgyakorolgatták, de az összetartásoknak nem ez volt a fő erősségük.

Túlnyomó többségük nem hitt abban, hogy belső, vagy külső ellenfél ellen vetik be őket. Azt látták, hogy ez a szervezet lehetőséget ad számukra kiszakadni a hétköznapi taposómalomból. Kicsit felszabadulni, marháskodni, baráti társaságban jól érezni magukat. Egyesek reménykedtek, hogy vállalati lakáshoz, jó gebinhez, - és az akkoriban kiváltságosaknak járó telefonhoz - is könnyebben hozzájutnak.

Nem kizárt, hogy azért lehet nosztalgiája a munkásőrségnek, mert az akkori időkhöz képest ezerszeresére nőttek a különbségek, (lehetőségek, és jövedelmek) honfitársaink közt. Eluralkodott az emberekben az önzés! Hiányoznak az emberi szolidaritás, segítség és a társadalmi együttérzést mutató mozgalmak. Ez a társadalom a megkülönböztetésre épül! Kiirtotta az emberi segítségnyújtás érzetét, a társadalmi egyenlőség lehetőségét, és emberbaráti érzések értékét.

A munkásőröknek ugyan nem volt három életük, - ahogy azt a szervezet indulójában megénekelték - de azért lumpenproletárok se voltak! Becsapja olvasóit az, aki ezt állítja! Sokkal közelebb állhat az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a munkásőrök összetétele leképezte az akkori dolgozói réteget.

Ezek az emberek sem egyenként, sem szervezetben nem jelentettek veszélyt a társadalomra. Ezért lehetett őket a parlament felhatalmazása alapján Németh Miklós kormányának zokszó nélkül megszüntetni.

A munkásőrség úgy végezte, mint az akkori szocialista társadalom: felszámolta önmagát.

Harcértékükkel, és harckészségükkel valóban nem volt mit dicsekedni, de szervezettségük, összetartozásuk sokkal erősebb volt azért, mint azoké /az akkori és mostani/ hőbörgőké, nagyot mondó hordószónokoké, akik - megérezve a rendszerváltásban lévő lehetőségeket - mellüket döngetve ordibálják: „megszüntettük a munkásőrséget”, „kikergettük a pártokat a munkahelyekről”, és „hazazavartuk a ruszkikat”! Nagy szerencse, hogy nem tudták úgy felbőszíteni az érintetteket, hogy komolyan vegyék azt a lehetőséget, amit (hamisan) híresztelnek."

HORVÁTH GYULA 

Forrás: Facebook